BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
4,36
KATEGÓRIA: tájkép
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2011. október 5. 10:54
zivatar után

Kora délutáni fotó.Egy nagy eső után szép fények mutatkoztak a Dunánál. 

A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

adott pontszám: 4
2011. október 8. | 12:48 | balatonifotós

Szia!
A képed közelít a nagyon jóhoz, de néhány dolog javítandó. Az egyik, melyet utólag is tudsz, az a plusz kontraszt, valamint egy kicsit több mély-sötét tónus, így erősebb lesz a kép. A másik bajom a kompozícióval van, mert sajnos a képed a vízből indul. Jó dolog, ha van egy kiálló fatörzs fogódzónak a kép első harmadában, de az már a kép első harmada, nem pedig a kiindulópontja. Az indulásnak egy kis sóderes partot egy kicsit alacsonyabb nézőpontból még célszerű lett volna belekomponálni.A horizont feletti részt, vagyis a felhőket egy félszűrővel kicsit sötétebbé és hangsúlyosabbá tettem volna még.
üdv, Z.

gyusszi válasza:
Sajnos a partszakasz messzebb volt és az alacsonabb nézőpontal a tuskóval vágom a horizontot ami zavaró.
Nem sokat utómunkáztam de nem is volt szándékomban megrángatni a fotót.Azért vettem a szűrőket,hogy természetes maradjon és minimális dolgokat javitsak PS-ben.
Volt fent átmenetes szürő de sajnos akkor csak egy 0.6 Hard volt és egy 0.75 vagy 0.9 elkelt volna.Ezt most csak igy tudtam megoldani.
Köszi

adott pontszám: 5
2011. október 6. | 19:50 | balu760

Szia. Egyet értek a leírtakból. Szerintem is szép fények az eső után. Szórakoztató látvány. Szép színek és jó élesség. Tetszik a szerkesztés. Gondolom le guggoltál egy kicsit fotózáskor. Tökéletes. üdv.

gyusszi válasza:
Igen egy kicsit variáltam,hogy a tuskó ne vágja a horizontot.
Egyik vélemyény után a kékes árnyalaton elgondolkoztam de nem mert akkor a fák is olyanok lennének meg a part is.
Olyan friss volt az idő eső után.Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2011. október 6. | 11:28 | Szarvassy Gábor

Hibátlan, jó fotó. Szolid, szépen elhelyezett alkotó elemek. Tulajdonképpen semmi látványos nincs a képen, ami van, bárhol látható a Dunán.Ezt meglátni és így összerakni, nem mindennapi teljesítmény. A hab a tortán a felhő és annak tükörképe. Jó feltöltés, okos vágás. Kissé halvány szép színek, de a hangulat átjön, így jó.

gyusszi válasza:
Köszönöm szépen!Lee átmeneti lappal meg polár is volt fent.Az elöbbi vélemény után kicsit elgondolkoztam,hogy a wb tényleg elcsúszott és átmegy egy kicst kék árnyalatba.
Ilyen volt egy tavaszi zápor után az idő és a fák meg a part nem kék árnyalatú.
Örülök,hogy teszik Gábor!

adott pontszám: 4,5
2011. október 6. | 05:56 | bromis

Szia! Szerintem a valóságban nem teljesen ezt láttad. Arra gondolok, hogy a WB kissé el van csúszva. Túlságosan kékes minden. Még egy kis utómunkával lehetett volna korrigálni ezen is és a kontraszttal drámaibbá tenni. A szerkesztése tudatos. Azt mondanám, hogy az égboltból talán többet mutattam volna, de a fatönk belekomponálása miatt ez nem működött volna, csak max. álló formátumban.
Egyébként jó nézegetni. :)
Üdv: Péter

gyusszi válasza:
Polár volt fent meg átmeneti szürő.Ha visszagondolom tényleg ilyen volt a táj és ha kékes lenne akkor az a fákon és a parton is látszódna.
Azért ránézek a WB-re.:) Köszönöm szépen!

2011. október 5. | 17:34 | DeathBunny

Azért írom szinte ugyanazt, mert sokan ugyanazt a hibákat követik el, és igyekszem segíteni az értékelésemmel. Más persze az hogy valaki meg is fogadja őket, van aki meg nem. Elhiszem hogy az a legjobb szűrő, de én nem adnék érte annyi pénzt az is biztos:) ha szeretném a sört, akkor azt írhatnám, hogy "az má tudod hány sör?" :)))

gyusszi válasza:
Ki mire áldoz.Nem én vagyok az egyedüli aki használja és az egszerűbb támáknál is is előnyös.
Viszont mielött értékelsz akkor jól néud meg a fotót.Ennél kimondottan látszik,hogy szürke átmeneti meg polár is volt fent.

2011. október 5. | 16:50 | DeathBunny

Nekem mondhatod, hogy ilyen meg olyan márkás szűrő, mind egyforma. Csak az egyik drágább a másik meg olcsóbb. Valahogy el kell adni. Akinek meg sok pénze van, azt hiszi tévesen, hogy a legdrágább a legjobb. A fotósboltok pedig pont az ilyen embereken gazdagodnak meg:))) az egész csak egy reklám, egy marketingfogás.
A Hama vagy a Soligor szűrői is tökéletesen vissza adják a fényeket és korrigálják az oda nem illőeket. Nem kell több tízezret költeni egy 6-7 ezer forintos vacakra.
1. Az lehet hogy jó a lencséd, meg a géped is full frame, de elmondom neked, hogy én a Fujival állványról lövök ilyen képet, semmi szűrő nélkül. ha jól be van állítva a gép, utólag is pótolhatod a hiányt. Max egy polárszűrő van rajta, a többit utólag teszem fel PS-ben. A PS CS5 magyar verziója van, ingyen szereztem barátnőm hugától, nem kell rajta se regisztrálni, se telepíteni, felmásoltam az egészet egy mappába és tökéletesen működik. Imádom használni.
2. A naplemente fényeit utólag is rá lehet egy fotóra tenni, ami csak emeli a kép szépségét.
3. Azt látom hogy részletes, én is TFT monitoron nézem a képet, de ettől lehet egy égboltnak több részletet is adni.
4. Azért javaslom az árnyékok/csúcsfények korrekciót, mert egy jól sikerült képen, semmi mást nem kell korrigálni, csak a részletes árnyékok/csúcsfények témát. Ez ad neki kontrasztot, telítettséget, az égboltnak nagyobb részletességet ad, a túl árnyékos részletekből felfedi a téma valódi színeit, fényeit, a túlszaladt csúcsfényekből pedig elvesz, hogy mégtöbb részlet tónusosabb, részletgazdagabb legyen. Ha cinikus akarnék lenni, Korbely Attila mondása jut eszembe: "Ésszel kell fotózni, nem ész nélkül. Nem megalencsékkel kell villogni az autóból a szögesdróton üldögélő sordélynak, abból nem lesz csak tucat, vagy hobbifotó."
5. Nem kell megsértődni, ez egy amatőr fotós oldal, ahol sok az olyan ember, akit ez vagy az a téma jobban megfog és tudja is alkalmazni a téma megfotózásának boszorkánykonyháját. Egyre több az amatőr "profi fotós". A profizmus pedig nem abból áll, hogy neked jobb géped van mint a másiknak. Hiszen attól, hogy ferrárit veszel, még jobb sofőr leszel? Nem. Birdphotography.hu-n nálam sokkal nagyobb pró fotósok is fentvannak, olyanok mint Lóki Csaba, akinek a képei szinte minden fotópályázaton ott vannak az elsők között, és több magazinnak az ő képei adták a címlapfotót. Profi madárfotós. Mégis ezek az emberek nem győztek gratulálni az uráli baglyos fotómhoz, pedig "csak" egy bridge géppel lőttem, 535 mm F4.5 lencsével. Hozzáteszem, az oldalon én vagyok az egyetlen aki bridge géppel fotóz. Az ilyen elismerések pedig bizonyítják, hogy a bridge gépek egyre jobbak, és ha olyan használja, aki ért hozzá, akkor az ilyen képekkel egy szép magas f**k off-ot lehet mutatni a sok tükrös géppel fotózó, önmagát nagynak mutató fotósnak. A gép csak egy eszköz, tudni kell ismerni a korlátait. És meg kell fogadni azok tanácsát, akik értelmesen fogalmazzák meg azt. Ha pedig többen ugyanazt írják egy fotódhoz hogy fakó, akkor az valóban vakó, tőlem akár Hasselblad géppel is fotózhatsz egy témát, a photoshop-ot meg kell tanulni használni, és ne légy lusta egy jól sikerült fotódnak neki ülni. A monitoron egyből látszik, hogy ha egy kép jól sikerült, akkor mennyit kell foglalkozni vele, van amelyikkel csak 4-5 percet, van amelyikkel akár egy órát is. A végeredményért pedig megéri. A kutyát nem érdekli, hogy pályázaton csak utómunka nélküli fotókat lehet beadni, az a fotós aki jól beállította a gépet és mesterien űzi az utómunkát, a legélesebb szemű kritikus se mondja meg hogy ez a kiállított kép vett e részt valami utómunkán. Egy jól sikerül fotón elég egy kis kontraszt meg egy kis telítettség. Én Fuji éppel fotózok, a Fujifilm pedig híresen nagy múltú kompakt és bridge gép gyártó, a diái pedig világhírűek. A modern technika pedig, hogy a digitális nagyzoomos gépbe digitális dia-színeket rak, élénkebbek, tónusosabbak és kontrasztosabbak a képek. Ezért imádom ezt a kis gépet. A következő vétel is Fuji lesz, egy Fuji HS-10-es, ez is volt már nálam 1-2 napra tesztfotózni. Bele is szerettem rögtön.
Bocs, ha hosszúra sikerült, de ilyen vagyok.
Üdv!

gyusszi válasza:
Egy tájfotó 300kb-ben sokat nem mond.Én megmaradok a nikon 24-70mm üvegénél meg továbbra is használom a Lee lapokat.
Viszont el kell,hogy keseritselek mert ha megfelelők a viszonyok ez odarakja magát rendesen.
Többféle felszerelésem volt már és polár is.Egyenlőre a B+W kaesemann-nál jobb nincs.A Lee lapokkal csak a sing ray van egy kategoriában.Más termékeket nem érdemes felhoznod mert ez a kettő a csúcs.
Nem sértődök én meg de elöször nézd meg a fotót és utána értékeld meg azt is,hogy mi van mellé irva.:)
Na meg amelyik fotóba szintén találsz hibát szinte ugyanazt irod.:)
Tudod sokan megmagyarázzák maguknak,hogy a Suzuki jobb mint az Audi.:) Jaaa persze,rossz álom.:)Igy vagyok a technikával is ami segit egy jobb minőségű alapexpo eléréséhez.

adott pontszám: 4
2011. október 5. | 13:58 | DeathBunny

...Akkor lennének szép fények a fotón, ha egy narancsosabb, vagy egy naplemente szűrőt + átmeneti semleges szűrőt ráraktál volna a frontlencsére. (utólag is megoldható PS-ben)
Kompozíció rendben, szerkesztettség is, a részletgazdagságon segítene a semleges szűrő, de egy árnyékok/csúcsfények korrekció is.
Üdv!

gyusszi válasza:
Látom nem nézted,hogy mit irtam le.A fotó kora délután készült!:)Ha tényleg értenél a szűrökhöz akkor látnád,hogy volt fent.
Egy Lee 0.6hard a horizontig és egy B+W Kaesemann polárszürő egyben.
Azért jönnek ki az ég és a föld részletei élethűbben.