BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
4,97
KATEGÓRIA: természet
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2011. szeptember 5. 20:27
Napfénytánc

A címet köszönöm Darkness.Hope-nak -------- Kis kócsagok 

A PROFI ÉRTÉKELÉSE
Minden ember ábrándozik, álmodozik, elképzel valami szépet és jót, amit szeretne hogyha bekövetkezne, megtörténne. A természetfotósok sok helyzetet látván kigondolják, hogy „Uram Istenem” de jó lenne, ha egy hajnali, vagy alkonyati gyönyörű szép, selymes meleg fényben úszna a tó vize, megélénkülne a nádas és közben berepülne egy szép fehér kócsag, akár egy angyal. Ahogy ezen tűnődik, kinyitja szemét s mit lát? Két csodálatos, hófehér angyalkát, amint éppen táncot lejtenek, és nagy izgalmában, gyorsan exponál. Ez a piciny mozdulat olyan jól sikerült, hogy szebbet, jobbat el sem tudok képzelni, mert saját tapasztalatomból tudom, hogy a 30 éves fotós múltam alatt sokszor láttam lelki szemeim előtt, de ilyet még nem sikerült lőnöm. Minden szép a felvételen! Gratulálok a szerzőnek!
Értékelte: Nagy Gy. György
Természetfotós, az Év Természetfotósa pályázat többszörös díjazottja, több hazai és nemzetközi természetfotós verseny nyertese. A Digitális és filmes fotótanfolyam oktatója. www.digitalisfototanfolyam.hu
A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2011. december 24. | 15:15 | atesz8412

Üdv! Igazán kellemes fotót hoztál össze .Kellemes színvilág és hangulat, a pillanatot is tökéletesen elkaptad. Kár hogy a kép széle belecsíp a szárnyába, Különben gratulálok.

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

2011. december 16. | 08:53 | evakar

Gratulálok a profi értékeléshez!:)

nighthawk válasza:
Kösz szépen! :)

adott pontszám: 4,9
2011. október 3. | 17:29 | P_Gyöngyvér

De kár, hogy a bal oldali kócsag szárnya vége lemaradt!
Gyönyörű kép!

nighthawk válasza:
Kösz szépen!

adott pontszám: 5
2011. október 2. | 19:46 | NoeErv

Sokat nem lehet mondani,a kep a nyari esteket idezi elo.Ilyen meleg szinu fotot ami boldogsaggal elont nehez talalni,de megnehezebb kesziteni.tovabbi sikeres fotozast,es gratulalok a honap fotoja dijert.Udv Ervin

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4
2011. szeptember 29. | 21:26 | csorbipapa

Mindig értékeltem a természetfotósokat, magam is sokat fotózok, főleg madarakat. Mind a szín, mind a fény ok, jól elkapott pillanat. Apróság - és utólag soha nem javítható - ha madár szárnyvége lemarad...nekem is sok képem járt már így.
Ezen apróságon kívül szép munka, gratulálok!

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

2011. szeptember 29. | 15:50 | Darkness.Hope

rég nem voltam itt...
jó látni hogy hozzáadhattam valamicskét e remek pillanathoz.. köszi szépen :)

nighthawk válasza:
Én köszönöm hogy nem tartottad magadban az ötletet.! :)

adott pontszám: 5
2011. szeptember 29. | 11:09 | hapicica

A kép pozitívumait nem is emlegetném fel, mert arra való az ember szeme, hogy lásson, ha meg nem lát, akkor minek van itt az oldalon, nemde? Egyedüli kis észrevételem, hogy a bal oldalon a szárny vége nem ártana a képre, mindazonáltal megérdemelten lett hónap képe! Gratula és üdv!

nighthawk válasza:
Nagyon szépen köszönöm!

2011. szeptember 28. | 20:39 | képnélkül

Szia!
Csodálatos ez a fotó, az élesség, a fények a kompozíció a háttér és még a vízről visszacsillanó fények is gyönyörűek, az egyetlen pici hiba a bal madár szárnya vége, de persze egy ilyen pillanatban az ember, gondolom először nem erre gondol.:)
Amúgy a többi fotód is nagyon tetszik, és gyönyörűek, engem is a természet és állatfotók érdekelnének, de még nem tudom hogy álljak hozzá esetleg ha tudnál adni egy email címet és tudnál adni egykét jó tanácsot, esetleg gépválasztás terén is azt nagyon megköszönném!:)

nighthawk válasza:
Szia! A profilomban láthatóvá tettem az e-mail címem. Ha dobsz oda egy levelet, minden kérdésedre szívesen válaszolok -ha tudok. :)

Üdv,
nhawk

adott pontszám: 5
2011. szeptember 27. | 15:12 | binci.

Kár, hogy a baloldali kócsag szárnya nem fért bele, és kár, hogy némi zaj felfedezhető a két madár közötti háttéren. Mindezektől eltekintve egy igazán remek fotót láthatunk, ezekért én nem is vonok le pontot... Gratulálok hozzá!

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 27. | 08:21 | rokakomaful

Sirhatna a szam a jobb oldalon belogo novenyzet miatt, vagy a bal oldalon levagott szarny miatt akar, de nem fog. Gyonyoru kep mindennel egyutt. A szarnyat visszarakni nem tudnam, de a belogo 3 agat kioperalnam valahogy elveszi a figyelmet. Amugy fantasztikus az egesz kep, szines eletteli, es a hatterkepem:D

nighthawk válasza:
Szia! Persze ki lehetne szedni a nádat, meg a hiányzó szárnycsúcsot is oda lehetne tenni, azonban nem szoktam klónozgatni. Úgy gondolom el kell tudni fogadni hogy nem sikerül mindig minden tökéletesre. Köszönöm szépen a véleményed, és örülök, hogy tetszik a kép.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 23. | 22:08 | gyakorlatilag

csodaszép pillanatot kaptál el.
Élesség, fények, színek minden rendben.
Velem szoktak itt kukacoskodni, ezért említés szinten mondhatnám hogy kilóg a bal oldali tolla :)
De én nem szoktam ezeket nézni.Ránézek egy képre... és ezesetben leesett az állam :) Gratulálok

nighthawk válasza:
Kösz szépen!

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 20. | 13:05 | atekbm

Az alakok, a fények, a kontraszt, szerintem ez a kép nagyon pazar! Szépen vezeti a szemet, mind a 2 madár testtartása.
Talán annyi a bibi vele, hogy baloldalt a szány picit kilóg.

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 20. | 11:18 | puruczki-2

Kicsit szűk lett, de ezért most biztos nem vonok le...gondolom nem számítottál a másik kócsagra...
A kép dinamikája és a fények sokat adnak a látványhoz...nagyon szép lett...gratulálok!

nighthawk válasza:
Nem gondoltam, hogy összeverekednek, de a fix 400-as miatt amúgy sem tudtam volna sokkal tágabbra venni. Köszönöm az értékelést.

2011. szeptember 16. | 19:43 | san

gratulálok ez egy ritka pillanat egyike és egy nagyon egész kép grarulálok...

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 14. | 16:24 | miloka

Csodálatos a pillanat, szépek a színek, a tónus és a fények. Viszont picit szűknek érzem a képet, lásd szárnyvég levágás. Összességében csodaszép fotó. Grat.

nighthawk válasza:
Így sikerült. Köszönöm az értékelést.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 14. | 08:34 | vspdata

Szervusz.
Nagyon jó kép eltudnám képzelni a fallon kiakasztva.Tetszik...a fény esése ahogy a Kócsg szárnyán sziluettet jár...és ez a pillanat is elég ritka...a szinek is nagyon öszhangban vannak és geometrialilag is tökéletes.Példa értékü kép :)
További kellemes napot és további ehhez hasonló kiváló képeket kivánok.

nighthawk válasza:
Kösz szépen!

adott pontszám: 4,9
2011. szeptember 13. | 15:11 | Nagyak

Eszméletlen hangulatos kép, irígylem, aki ilyet képes készíteni. (A türelem a pillanathoz, annak észrevétele, illetve a műszaki megoldás is példaértékű.)
Hogy miért nem 5.0 pont mégis: minimálisan pszichésen zavar, hogy a bal oldali madárka szárnyának a csúcsa le van vágva. Körülbelül akkora helyet kellett volna hagyni a vége és a kép széle között, mint ami jobb oldalon is látható.
Persze tudom, ilyen képnél ez szerencse is (vagy jórészt az), és ez csak szőrszálhasogatás (csak ha már le szabad írni, szerintem mitől lenne még jobb, megteszem), de ettől még igencsak kitenném a falamra!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 12. | 14:08 | jimsien

Gyönyörű kép , a címe találó .
Mesterien elkapott pillanat !

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 12. | 11:07 | froghunter

Szia! Csodálatos felvétel, gratulálok. Kiváló élesség, nagyon szép színvilág, remek nézőpont és lenyűgöző a pillanat, amit megörökítettél.
A szerkesztésében változtattam volna csak(amennyiben ez lehetséges lenne), egy leheletnyit szűknek érzem felül...bal oldalt gondolom nem direkt vágtad meg a kócsag szárnyát, ha az is benne lenne még jobb lenne, de így is nagyon tetszik....és természetesen ezen apróságok miatt pontot sem szeretnék levonni.
Gratulálok a hét képe kitüntető címhez is!
Minden jót! István

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 11. | 23:46 | finnegan

Lenyugozoen legies mozdulat, megprobalom leutanozni. Fantasztikusak a fenyek es szepek a tonsok, hogy ilyen ellenfeynben is belefert minden fontos az adott dinamikatartomanyba.

nighthawk válasza:
Kösz szépen az értékelést.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 11. | 21:47 | h.rom

Szia. Nem vagyok nagy madarász, a fotózásnak e műfajában nem tevékenykedtem soha. Mégis meghajlok a kép szépsége és tökéletessége előtt. Mert bár itt meg amott szűk egy kicsit, de a két madár kecses mozdulata, a szép színek, fények játéka rabul ejtett. Gratulálok.

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 11. | 19:23 | Sj

Szép kép, gyönyörű színek és mozdulat. Nekem kicsit dőlős érzete van, lehetne egy kicsit bővebb is talán, de itt a fotozzon mostanság magasan ötös! Üdv Sj

nighthawk válasza:
Nahát, Te még itt?

Kösz szépen a megtisztelő véleményt! Amúgy picit tényleg dől, de a ferde nádas is ráerősít az érzetre.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 11. | 09:16 | skyranger82

Szia! Ilyen és ehhez hasonló képek készítésével és is probálkoztam , hát mondhatni nem könnyű műfaj, jó időben kell lenni jó helyen máskülönben egész nap ott szobrozhatsz a bozótban :) . Teleobival készült ? szép éles a kép , szépek a színek , a háttér is ,megfelelően homályos ,csak gratulálni tudok .

Szép fényeket és további jó fotózást .

nighthawk válasza:
Telével készült (5.6/400) lessátorból. Kösz szépen az értékelést.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 10. | 10:32 | Zoran_2

Szia! Igezán remek természetfotó, fantasztikus fények, remek pillanat. Első pillanatra kicsit szűknek éreztem, főleg a bal oldali miatt, de összességében kitűnő. Azért a szárny teljes egészében, ha benne lenne nem lenne a kép kárára :)
Zoran

nighthawk válasza:
:) Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 10. | 08:14 | JoeMaster

Azt hiszem egy profi természetfotós is büszke lenne erre a képre.
Kiváló a kompozíció, a fények no és persze technikailag is csúcs a felvétel.
Gratulálok.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4
2011. szeptember 9. | 22:11 | gergo.79

Kár, hogy lemaradt a kép bal szélén egy szárnydarab.

nighthawk válasza:
Így sikerült. Kösz hogy írtál.

2011. szeptember 9. | 21:48 | hegyiember

olvasgattam egy kicsit, és:

"Ha nem vagy "baráti" tagja egy csoportosulásnak, rögtön lehúzzák a képedet, mert irigyek, és és nem tudják elviselni, hogy rajtuk kivül más is tud fotózni."

tisztelettel, ezzel nagyon nem értek egyet!
avval igen, hogy sokan már nem látják a fától az erdőt, sajnos. nem mondom, hogy nem technikai műfaj a természetfotó, de ha - ritka eset - sikerül túllépni ezen a korláton és valami különlegeset alkotni (ahogy sztem ez a kép az), akkor igenis el kell viselni, hogy az a szárnyvég lemaradt. és igen, a különféle itatós, verőfényben meglőtt fajbemutatónak való képeket az egekig magasztalja a nagyérdemű (ezzel persze nem a habitusképet fotózókat akarom bántani).

sokszor nem is értem...

na befejeztem :)

ja, és ha van még, ne merd nem feltölteni!! ;)

nighthawk válasza:
A baráti körös megjegyzést nem én tettem, és nem is hiszem, hogy így lenne.

Nem tudom, hogy ismered-e a Fény a Földön című BBC kiadványt. (Ha esetleg nem, akkor mindenképp nézz valahol bele, fantasztikus képekkel van tele) Van benne jópár olyan lélegzetelállító fotó, ami itt a Fotózzon simán elvérezne a ki-be lógó dolgokon, meg a középre komponálás mánián. :)

A legjobbakat szerintem először megmérettetem valami pályázaton, aztán majd lesz ami lesz. :)

2011. szeptember 9. | 21:40 | hegyiember

hétképe!

mertem remélni :)

nighthawk válasza:
:)

adott pontszám: 5
2011. szeptember 9. | 20:47 | lisztesmajor

A relatív életlenség ellenére egy nagyon jó akció-fotót sikerült készítened.Jó a szárnyak íve,a háttér,valódi mozgalmasságot áraszt a kép.
Tán "Perpatvar" cím illene sztem a legjobban hozzá(ha már cím ötletet is vársz)
Üdv.:Lisztes

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 9. | 20:31 | elazur

Csodaszép fotó! Mintha Fekete István regénye jelenne meg előttem, amikor hajnalban a cölöpökön álló kunyhóban figyelték a folyó életét... Mesés fények és színek, lengő puhaság jellemző a fotódra és az akció sem mindennapi. Csak gratulálni tudok! Hatalmas élmény lehetett!
Elazur

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 9. | 20:20 | percsich

Szuper a színvilág! Szépek a fények! Végre nem egy unalmas gémfotó! A kép kissé szűknek tűnik, a bal szélen ez nagyon érezhető. Kicsit ferde a kép síkja is, viszont ez kevésbé zavaró. Egyébként gratulálok!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4,4
2011. szeptember 9. | 20:11 | severian

Szia!
Remek kép! Lehetne a címe: "Na végre, hazajöttél te gödény :)" Kár hogy nem lett meg/alig lett meg a szárnyvég, fel sem tételezem hogy így vágtad volna... Talán a fókusz sem lett teljesen pontos (vagy egyéb ok miatt nem elég éles), természetfotók esetén én szeretem, ha teljesen éles a téma. Egyébként a napszak, a fények, a perspektíva mind jól lett megválasztva!
Gratulálok a képhez!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 9. | 19:36 | Gabbb

Nagyon tetszik. Az élesítés mennyiségéből arra következtetek, hogy erősen croppolva van, de ez semmit sem von le az értékéből. Szép elmosott barna háttér, gyönyörű madarak.

nighthawk válasza:
3888px-3647px-re lett vágva. Az élesítést valóban kissé jobban meghúztam, általában mindig van valaki aki szerint nem elég éles a kép. Köszönöm az értékelést.

2011. szeptember 9. | 14:19 | lolo29

Nagyon............................................................ott van.....................szép !!!!!!!!!!!!!!!!!

nighthawk válasza:
Örülök, hogy tetszik.

adott pontszám: 4,5
2011. szeptember 9. | 13:36 | Vadkörte

Egészen kiváló kép, jól elkapott pillanat. Sajnálom, hogy a bal oldali madár szárnya lemaradt, és egyáltalán, több helyet adnék körbe. A kép dinamikája megkívánja szerintem, így kicsit szorosnak érzem.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen az értékelést.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 9. | 09:27 | mazsóca

Gyönyörű színek és fények, a hangulata magával ragadó. Nagyon jó pillanatot örökítettél meg. (egy cseppet szűkös de ez számomra nem von le az értékéből, annyira megfogott a látvány:) )

nighthawk válasza:
Örülök, hogy tetszik és köszönöm az értékelést.

adott pontszám: 4,6
2011. szeptember 9. | 06:40 | atomant

Kezdeném a címötlettel!
Naptánc (igen szeretem a VHK-t)
A képről. Sajnos nem lehet ezeket a pillanatokat minden esetben tökéletesen elkapni. Az én gyenge cuccommal pedig így sem. Ezért sajnos azt látom, hogy a fotó jobbra billen, ami lehet, hogy ennél is erősebb volt, de a szárnyvégek levágásával tudtad volna csak vízszintesbe állítani, azért meg nagy kár lett volna. Így is szűk, és kár a lecsípett végekért. A fotó, ettől függetlenül nagyon hangulatos, látványos, szépek a színei! A háttér elmosása tetszik, azt sajnálom, viszont, hogy a madarakat nem lehetett deríteni a távolság miatt. Az sem baj, hogy nem lett tök éles! Az ellenfény kárpótol sok mindenért és a kellő részletesség is megvan! Sőt!

nighthawk válasza:
Egy nagyon picit tényleg dől, pedig nem győztem vízszintezni a cuccot... Köszönöm szépen az értékelést és a címötletet!

2011. szeptember 8. | 13:38 | Farkas

El is hiszem.
Ha minden összejön, esetleg érdekeln havasi lile?

nighthawk válasza:
Most hétvégén voltam. Nagyon szép kis madarak...

2011. szeptember 8. | 10:55 | Farkas

Ezért nem is rakosgattam ide már jó ideje.
Sőt sehová.
Nem kell mutogatni.
Te is tudsz már úgy fotózni, hogy a képeidet ne ilyen forumokon itáljék meg, hanem pályázatokon.

nighthawk válasza:
A legjobbakat nem is töltöttem fel. :)

2011. szeptember 8. | 10:53 | csovek

...vagy harc... mondjuk a harc is egy tánc... :)

nighthawk válasza:
:)

adott pontszám: 5
2011. szeptember 8. | 10:50 | csovek

Számomra hibátlan kép. Gyönyörűek a színek, az árnyékok, a nap késő délutáni fénye átsüt az egész képen. Csodálatos, dinamikus pillanatot sikerült elkapnod, irigyellek az élményért! :) Cím ötlet: Tánc a nádszínpadon, vagy Mézszín-tánc

nighthawk válasza:
Hoppá, így már érthető lett amire délelőtt válaszoltam :) Köszönöm szépen az értékelést és az ötleteket is!

2011. szeptember 8. | 09:34 | Farkas

Ezen miért csodálkozol.
Ha nem vagy "baráti" tagja egy csoportosulásnak, rögtön lehúzzák a képedet, mert irigyek, és és nem tudják elviselni, hogy rajtuk kivül más is tud fotózni.
De ha te is benyalsz nekik, talán befogadnak, és utána bármilyen szart felrakhatsz, nem fogják a hibáit keresgélni.

nighthawk válasza:
Van azért más megoldás is. Nem feltétlenül kell ide feltölteni, szerencsére van sok egyéb hely is... :)

adott pontszám: 5
2011. szeptember 7. | 13:48 | evakar

De gyönyörű pillanat, és nagyon szép fényeknél ,én már az egyik látványától is odáig vagyok így kitárt szárnyakkal de így együtt akcióban nagyon klassz látvány és mint akció a természetben így a szűk voltát meg sem említem a jelenet a fontos és, hogy láthatjuk
gratulálok

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen és örülök, hogy Neked is tetszik.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 22:42 | Espíritu

Pazar fotó.
Persze... kár, hogy lemaradt a szárny és talán dől is, de a pillanat akkor is szuper. Iszonyú dinamika van a képben.
Szóval jó az élesség, színek,stb.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 21:04 | h.j.

szia. olyan nagyon szépek a fények,hogy észre sem veszem a szűkségét a képnek.csodás. a pillanat is jó.balhé van??
( modiknak:szerkesztés,élesség....ok)
gratulálok j.

nighthawk válasza:
Kösz szépen!

2011. szeptember 6. | 19:33 | Don Giovanni

Grat a fotóhoz !

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 6. | 18:40 | döpö

Gratulálok a "Nap képe" kitüntető címhez!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 6. | 16:31 | Farkas

Szia!

A képen a lényeg és nem a hibákon.
ezt sajnos ezen az oldalon nem nagyon ismerik, mert a hibákra vadásznak.

Üdv: Farkas

nighthawk válasza:
Ez van. Igazából nem az a gond, hogy itt is levonnak, hiszen nem hibátlan ez a kép ez nem vitás. Inkább az az érdekes, hogy egy alap, ám technikailag korrekt habituskép csupa makulátlan értékelést kap.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 15:40 | Darkness.Hope

kitűnő pillanat...
nincs igazán semmi amibe bele lehetne kötni.. hacsaknem a néhány belógó ág vagy nád.. nem tudom mi..

De az a helyzet hogy ez azt hiszem Mondjuk a NatGeot zavarhatja.. ők lehet azt mondjuk hogy jobb kell a címlapra. ők ezt megtehetik...

én viszont azt mondom hogy ez a pillanat olyan szinten tökéletes hogy simán 5-ös

cím ötlet: napfénytánc

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen az értékelést, és a címjavaslat is tetszik!

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 15:25 | blaise21

Szia! Gyönyörű kép, gratulálok hozzá!!! A szárnyhegy lecsípéséért kár, de vonás nem jár érte, mert gondolom a beállítás nem kívánságműsor volt... :)
Üdv!
Balázs

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 14:53 | tothgabi

Nézem, nézem a képet, hogy milyen hibát tudok felfedezni benne, hogy legalább 4,4-et tudjak adni, hogy lehessen kredit :-)...de nem találok.
Ez így ahogy van tökéletes. (nekem)
Harc
Várvédő
Még egy lépés és...
"Sem erő, sem fortély meg nem félemlít."

nighthawk válasza:
:) Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 14:53 | zolika78

Szia! Gyönyörű képet készítettél! Tetszik, ahogy a madarak bal oldaláb végigfut a napfény. Szép éles kép és gondolom késő délutáni órákban készülhetett! Gratulálok, Zoli

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 13:34 | pvc electrical tape

áh ez gyönyörű! a fények egyszerűen csodásak. a képben akkora dinamizmus van, mint ha mozit nézne az ember! gratulálok!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 13:28 | foto50

Szia!
Gratulálok a teljesen megérdemelt nap képe címhez!
Nagyszerű akció, gyönyörű fények és színek, jó kivitelezés. Tetszik a perspektíva, a szárnyak szépek a fényben.
Sajnálatos a kicsit szűk helyzet bal oldalon és felül, de ez ennél a képnél elhanyagolható.
További szép fényeket!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 6. | 13:22 | Dani77

Gondoltam, hogy itt végzi!
Grat a nap képéhez!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 6. | 13:22 | Dani77

Gondoltam, hogy itt végzi!
Grat a nap képéhez!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 6. | 12:46 | simike

Szia.Gratulálok a nap képéhez.Szép fényeket .Üdv.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 12:43 | simike

Szia.Kár a szárnyvégérét de így is jól mutat a kép.Szép a háttér és a fehér sok árnyalata. Ami a képen történik az pedig akció,és ez mindig feldob egy képet..Szép fényeket. Üdv.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 12:36 | Corvidae

szép fények, jó fajok, jó tárgytav, kicsit tán tul közeli is, de nem vonok miatta, fajin háttér, mély szinek, jön az ősz, cimötlet: hajnali harc

nighthawk válasza:
Üdv. Azért nincs olyan sok akcióképem, hogy egy kilógó szárnyvégért kidobjam. :) Persze hiba, de ez van. Kösz szépen a címet is.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 12:03 | miki3d

Picit kár, hogy kilóg a szárny vége, de a pillanat, a látvány, a fények, a színek és a helyszín kárpótolnak...
Megérdemelten nap képe...
Címnek esetleg lehetne esetleg "Hajnali/Napnyugta tánc"..., mert a pillanatból nem látszik, hogy most "veszekednek" vagy "játszanak/táncolnak" :)
Ha pedig flamingók lennének, akkor lehetne "Flamingó Flamenco" :)
Najó, nem untatlak :)
Grat a képhez, ütős lett!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen. Verekednek. :)

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 6. | 11:43 | blackcoffee

Szia,
Nagyon szépen elkapott pillanat, a madarak testtartása és a fények adják a kép varázsát.
Kár hogy ilyen szűk lett és hogy lemaradt a bal oldali kócsag szárnyából egy darab, de gondolom így sikerült és nem te vágtad ilyenre. Gratula!
Üdv.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 6. | 11:16 | hegyiember

örülök, hogy napképe!

nighthawk válasza:
Kissé azért meglepődtem... Nem hittem volna, hogy a Fotózz technokrata szemlélete ellenére is idáig jut.

2011. szeptember 6. | 11:14 | Daimler

Grat. méltó helyen.

nighthawk válasza:
Kösz szépen!

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 11:13 | Daimler

Ismét egy "valódi" természetfotó.
A fények nagyon szépek az akció remek.
Jól elkaptad a pillanatot,engem nem zavar az sem,hogy esetleg bal oldalt picit szűk.
Nem beállitott kép,nem mű,nem vakítás...
Ennyi fért bele.
Gratulálok!

nighthawk válasza:
Ha meglenne a szárnycsúcs, akkor biztos nem töltöttem volna ide fel. :) Örülök, hogy tetszik, sokra érékelem a véleményed!

adott pontszám: 4,6
2011. szeptember 6. | 10:45 | kaláris2

Szép a háttér! Az elkapott pillanat is tetszik!
Egy kicsit nagyobb tér különösen bal oldalon és fent hiányzik.Üdv!Gratulálok!

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 6. | 09:48 | ovarnet

Nagyon szép pillanat, fenséges fényekkel elkapva. Egyetlen apró hibája a fotónak, hogy a bal oldali kócsag tollaiba belevágtál.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 6. | 09:33 | Farkas

Minden képet meg lehet kritizálni, mert nincs olyan amibe ne lehetne valamilyen hibát találni.
De ha az ember nem azért néz meg egy képet, hogy a hibákat keresgélje, hanem azért mert összeségében tetszik akkor az apró hibák nem tünnek fel.
Ez a kép is ilyen.
annak ellenére, hogy kicsit szűk térbe lett a két szépen pózoló kócsak szorítva.
Vélhetően ez a jelenet egy expó sorozat, legjobb kockája, amihez gratulálok.
Szép a jelenet, élesek a madarak, és a fények is szépek.
Gratulálok.

nighthawk válasza:
Nagyon szépen köszönöm az értékelésed és jó látni, hogy akadnak még itt olyan emberek, akik a tagadhatatlan hibák ellenére látják a képet is.

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 6. | 07:11 | borsanyia

Figyelemre méltó fotó. Nagy előnye hogy ideális fényekben van fotózva, kiváló pillanat, megfelelő szerkesztés és élesség.
Bár zavaró a háttérben a száraz nád és a madár szárnyvégének levágása de talán ez még egy akciófotónál elmegy.
Gratulálok!
Üdv: a

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4,9
2011. szeptember 6. | 06:14 | sapphiro

"Az én nádam!" :)
Gyönyörű a színharmónia, tekintetbe véve, hogy itt kevesebb volt a fény, csodás kis életképet hoztál ki a lehetőségekből. A bal oldali kócsag szárnyvége hiányzik, de...az az igazság, hogy ezt a pillanatot így elkapni, a vízcsepekkel, a mozdulattal, úgy, hogy még az üzenet is átjön...fogadd gratulációm! :)

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 5. | 23:31 | lorapalmer

Csodás fotó, mindenki mindent leírt előttem, színek, fények és hangulat nagyon rendben. A pillanattal együtt. Gratula! Címötlet esetleg: Nász.
Üdv

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 5. | 23:05 | R.János

Kellemes, poétikus környezetben igen szép mozdulatok....Remek fények, szép színek, elfogadható élesség, részletesség. Az egyetlen kívánnivalóm a rendezői balon egy kicsit több tér... De összességében nagyon tetszik.
Gratulálok. R.J.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 4,5
2011. szeptember 5. | 22:47 | Blendix

Nagyon szép, jól elkapott pillanat. Talán picit szűk (baloldalon kifut a képből a kócsag szárnya), és felül is lehetne tágabb a vágás), és talán egy kis élesség még ráfért volna. A háttér mosás és a színek remek.

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 5. | 22:08 | p_elod

Szia!

Sikerült egy nagyon egyedi képet alkotnod! Ez egy igazi pillanat felvétel ráadásul a természet igazi szépségét mutatja be! Vágás, szinek élesség kontraszt, minden tökéletes! Gartulálok hozzá!

üdv,
Előd

nighthawk válasza:
Köszönöm szépen.

2011. szeptember 5. | 21:47 | zsukslusszkulcs

szuper

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

adott pontszám: 5
2011. szeptember 5. | 21:41 | áki1979

szia,
címötletem:minden héten háború
a képről:remekül elkapott pillanat,nagyon beszédes a kép,szépek a színek.Gratulálok hozzá!
Üdv,
Á.

nighthawk válasza:
Kösz szépen!

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 5. | 21:41 | erz

Nagyon szép ellenfényes madárfotó akcióval fűszerezve. Szépek az átvilágított szárnyak, a színek, a háttér sem zavaró.
Kicsit szűknek látom fent és bal oldalon, ahol a madár szárnya lemaradt. Jobb oldalon a szárny előtt lévő ágak is kissé zavarják a látványt.

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 5. | 21:35 | McAl

Szia,

Kicsit lágy lett a kép, adatok hiányában az obi rajzolata adhatja ezt, mert az elkapott pillanat nagyon jó, az élesség is a helyén van, de mégis hiányoznak a az igazán éles részek. Mivel kellően kimerevített a látvány (lehet jobb lenne némileg több bemozdulás jelen esetben) a bemozdulásra sem fogható a lágyság.

De remek pillanat, sajnálom, hogy a kép bal oldalán kilógnak a szárnyvégek. Tudom ez nem igazán tervezhető, de a végeredményt rontja.

Szép kép.

nighthawk válasza:
Kösz szépen. Sajnos elrontottam, kb annyi hely maradt jobb oldali, amennyi balra kellene... Gyakorolni kell ezt még :)

2011. szeptember 5. | 21:28 | freeze

címötlet:

Megmondtam többet nem teszed be a lábad részegen a házba! Már megint hajnalban jöttél haza!

nighthawk válasza:
Tetszenek, köszi!

adott pontszám: 4,8
2011. szeptember 5. | 21:27 | döpö

Címötlet: "Csapó, akció indul!" vagy valami hasonló. Nem tudom, hogy háború indul vagy násztánc kezdődik, nem ismerem ezeket a madarakat, de jókor voltál ott. Szépen mutatod a madarak készülődését, ahogy lendületbe jönnek. Sajnos, a baloldalinak a farktolla kicsúszott a képből, és a jobboldali madár szárnya is épp, hogy nem súrolja a kép szélét.
Ettől függetlenül a helyzet nehézségét is figyelembe véve ügyews munkának tartom. Üdv.

nighthawk válasza:
Kösz szépen. Ez egy verekedés a kócsagoknál.

2011. szeptember 5. | 21:09 | filco

visszamennyéééé!!!!

a visszahőkölő tollvégeiért kár, de a jelenet és a hangulat kárpótol...

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

2011. szeptember 5. | 20:39 | Dani77

Ez csodaszép!
PAZAR LETT!!!

nighthawk válasza:
Kösz szépen.

2011. szeptember 5. | 20:36 | hegyiember

ja:
pályázni vele!

nighthawk válasza:
:)

adott pontszám: 5
2011. szeptember 5. | 20:35 | hegyiember

szerintem teljesen jó ez a cím, ez egy természetfotó, nem kell nagyon cifrázni.
írom: természetfotó. az, mégpedig vérbeli és nem is akármilyen. csodaszépek a fények, és mellé végre akció! nagyon unom már a "madár áll és néz" típusú dögunalmas habitusfotókat.
mivel a fotózzon vagyunk, lehet hogy lesz, aki beleköt a levágott szárnyvégbe, meg hogy kiégett, meg a háttér cseppet zajos, de a pillanat és a körítés annyira egyben van, hogy én meg se látok ilyen "hibákat".

gratulálok!

nighthawk válasza:
Majd felteszek egy technikailag korrekt habitusképet nekik. :) Örülök, hogy tetszik és köszönöm az értékelést!