"A legtöbb sporteseményen a profi fotósok foglalhatják el a legjobb helyeket, ahonnan jó rálátásuk van a történésekre. Viszont kis leleményességgel és szerencsével magunk is készíthetünk jó felvételeket. Ezt általában teleobjektívvel felszerelkezve érdemes elkezdeni, hiszen sokszor a témától távolról kell exponálnunk. Amennyiben valamely híres sportolót, technikai sportot vagy egy barátot sportolás közben ábrázoló felvételed szeretnéd megmutatni, akkor erre a kategóriára kattints!"
Azért bátorkodtam előszónak a fotozz.hu gondolatait beírni, mert az abban leírtakat szeretném egy kicsit kiegészíteni, kibővíteni. Mi is kell a sportfotó elkészültéhez:
1. egy sportesemény
2. a fotós (taktika)
3. a felszerelés (technika)
Már az 1-es pontnál felmerül több probléma. Nem járunk sporteseményekre. Legalábbis egyre kevesebben választják a szabadidő eltöltésének, a szórakozásnak ezt a módját. Tudom, idő és pénzigényes időtöltés, de ne ragadjunk meg a "profi" sporteseményeknél. Tálcán kínálják magukat évről évre olyan rendezvények, melyek teljesen ingyenesek és jól megközelíthetőek. (Városi futások, autóversenyek, kerékpáros felvonulások, repülőverseny, stb.) Fotózás szempontjából két igazán nagy csoportra oszthatjuk a sporteseményeket, ez pedig a helyszín: zárt tér (terem, sportcsarnok), vagy pedig szabadtéren tartott esemény. (Speciális eset a labdarúgó mérkőzés, mert ugyan szabad téren játszák, de gyakran sötétben. Tapasztalataim szerint ekkor a fényerősség a pályán megegyezik az átlagos terem fényerejével, bővebben majd a cikk végén erről.) A helyszín több dolgot is behatárol, elsősorban a fényeket és a fotós mozgásterét. Valóban a profi fotósok foglalják el a legjobb helyeket, legalábbis látszólag. Őket is behatárolhatja, hogy csak egy adott helyről fotózhatnak (pl. labdajátékoknál az alapvonal mögül), sok a zavaró tényező (játékvezető, esetleges tv-közvetítés kameraman-ja, a kapu). Főleg alacsonyabb osztályú meccseken a "földi halandó" is odajuthat a pálya közelébe.
Át is tértünk a 2-es pontra:
Szükséges tehát a fotós, aki az első lépést megtette azzal, hogy elment egy sporteseményre. Viszont muszáj néhány egyéb jó (és néhány mások szemében rossz) tulajdonsággal felvérteznie magát. Gondolok itt a kövezkezőkre: helyismeret, bátorság, kitartás, erőszakosság. Helyismeret alatt azt értem, hogy ismerjük meg az összes helyet, ahová odajuthatunk, ne ragadjunk meg a lelátónál, próbálkozni kell, ehhez is szükséges a bátorság. Persze igyekezzünk engedélyt kérni a rendezőktől, csak ismételni tudom magam, hogy főleg alacsonyabb osztályú meccseken erre minden lehetőségünk megvan, sőt a focit kivéve talán minden egyéb csapatsportágban a legmagasabb osztályú meccseken is odaengednek a pálya közelébe. (Persze ne bajnoki döntőn próbálkozzunk.) A kültéri sporteseményeken is fontos a helyismeret, mert itt sokkal nagyobb a mozgásterünk, főleg, ha valamilyen tömegsport-rendezvényről van szó. Bátran vágjunk neki a helyszínnek hamarabb, térképezzük fel, hogy melyik kanyarban, honnan tudunk majd jó képeket készíteni. A kitartás sok szempontból a legfontosabb tulajdonsága a sportfotósnak. Egy-egy jó pillanatért hosszú perceket, esetleg órákat kell várnia, s előfordulhat az is, hogy egyáltalán nem sikerül az adott eseményen valami kimagasló fotót készíteni. Rengeteg képet kell készíteni, sok lesz olyan, amiről lemarad a lényeg, ami életlen lesz, ami nem úgy sikerül, ahogy elképzelte. A legjobb sportfotósok is több száz (!) képet készítenek, pl. egy labdarúgó mérkőzésen. Körülbelül minden 10. kép lesz használható (megfelelően éles, világos, és a téma jó rajta) és ebből a minden 10. képből választanak ki egyet-kettőt, ami esetleg elfér egy újságban. Nem szabad elkeseredni, ha az első próbálkozások látszólag kudarcba fulladnak. Óriási szerepe van (szintén kitartás kérdése) a gyakorlásnak, a gyakorlatnak. Az agresszivitást ne értsétek félre, de főleg olyan eseményen, ahol sok fotós dolgozik, muszáj megvédeni a pozíciónkat. És ez nem csak a profikra vonatkozik! Ha egy olyan sporteseményen vagy, ahol bárki fotózhat, ahonnan gondolja (és engedik), ne hagyd, hogy valaki arrébb tessékeljen, azzal a felkiáltással, hogy "én profi vagyok, a munkámat végzem". Nem az objektív hossza dönti el, hogy ki a fontosabb fotós, vagy kiknek járnak előjogok. Többször kerültem ilyen szituációba, hogy a profi fotósok a profi körülményeket várták el akár az én káromra. Más kérdés, ha szívességből engedtek valahová oda, ott azért illik figyelemmel lenni a munkáját végzőkre. Összegezve tehát, kis leleményességgel és kellő bátorsággal sokkal nagyobb mozgásterünk lehet egy rendezvényen, mint gondolnánk. Bátran próbálkozzunk, a legrosszabb dolog ami érhet, hogy valahová nem engednek oda.
A 3. ponthoz értünk, a felszereléshez. Egy klasszikus példával a sportfotózást a Forma 1-hez tudnám hasonlítani. Örök vita tárgya, hogy kié az érdem? A gépé, vagy az emberé? Tudna-e Baumgartner világbajnok lenni egy Ferrari volánja mögött, avagy hol végezne a táblázaton Schumacher egy Minardi pilótájaként? Szerintem az igazság valahol a kettő között van. Szükség van az emberre, esetünkben a fotósra, aki ki tudja hozni a fényképezőgépéből a maximumot. Viszont hiába az élesszemű és jól képzett ember, ha a technika folyamatosan korlátok közé szorítja. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy amíg a Forma 1-ben a legjobb és a legrosszabb autó között kb. 15%-os eltérés van, addig a fényképezőgépek és felszerelései között óriási eltérések lehetnek. Ezért ki kell mondanunk, hogy sportfotózásra (itt most a fedett eseményekre gondolok) a digitális gépek legnagyobb része alkalmatlan. Lehet próbálkozni vele, de olyan, mintha lovaskocsival indulnánk a sokat emlegetett Forma 1-es futamon. Akár nyerhetünk is, ha mindenki kiesik előlünk.
Itt visszatérnék a kezdeti csoportosításra:
a., teremsportok A hivatalos sportversenyeken, főleg, ha az nemzetközi szintű, nagyon pontosan meg van határozva a világítás mikéntje. Azaz a pályán mindenhol egységes fénynek kell lennie, fotós nyelve lefordítva ez körülbelül az alábbi beállításokat teszi lehetővé: ISO 800, f2.8 és 1/400sec záridő. A legtöbb eseményen a mérkőzés alatt TILOS a vaku használata. Tulajdonképpen amúgy sem tudunk sokra menni egy átlagos beépített vakuval, mert ezek a fénykeltő eszközök maximum 6-8 méterre hatásosak. Egy komolyabb külső vaku ára 50000 forinttól indul, s ezek használhatósága akár a 20-25 métert is elérheti. Tehát gépünknek valamilyen szinten manuálisan is állíthatónak kell lennie, legalább az iso kérdésében. Az f2.8-as blende (vagy ehhez közeli érték) ma már gyakori a kompakt gépeken is, ezek hátránya viszont, hogy nagyon lassú a fókuszálási képességük és ezáltal akár több tized másodperc is eltelhet az exponálógomb lenyomása és a tényleges rögzítés között. További feltétele a lehetőségeink javításának az előszóban említett teleobjektív használata. Ez kompakt gépeken a minimum 3x-os zoom-ot (kisfilmes gépre vetítve 105mm-es fókusztávolság), de inkább az 5x-ös, vagy akár 8-12x-es zoom-ot jelent. Ha a pálya közelébe tudunk férkőzni, akkor is legalább 8-10 méterre történnek az események tőlünk, ezért a legjobb az 4-7x-es zoom körüli beállítás. Az egyre terjedő és szerencsére olcsóbbá váló digitális tükörreflexes gépeknél a teleobjektív a 70-300, 100-400, 70-200mm-es gyújtótávú objektíveket jelenti. A legtöbb tükörreflexes gépnél a hagyományos negatívkockánál kisebb CCD/CMOS érzékelő miatt a felhelyezett objektívek gyújtótávolsága megnő. Nikon gépeknél 1,5x, Canon-nál 1,6x-os az érték. Azaz egy 70-300-as teleobjektív pl. egy Nikon D70-en 105-450mm-nek felel meg.
Kérdezhetitek, hogy miért kell ennyire gyors záridő, hiszen ha lassabb záridőt alkalmaznánk, akkor gyengébb fényerejű objektívek is használhatóak lennének. Erre a magyarázat kettős: egyrészt egy gyorsan mozgó sportolónak akkora a sebessége, hogy legalább 1/250-ed záridőre van szükség, hogy a bemozdulásokat elkerüljük. Mivel sokat fényképezünk szemből, így svenkelésre sincs mód. Másrészt, ha csak nem vagyunk mellékállásban szívsebészek, bizony remeg a kezünk, ami teleobjektív használatánál bizony felerősödik. Aranyszabály, hogy a gyújtótávolság (kisfilmes gépre értve) meghatározza a leghosszabb használható záridőt. Például egy digitális kompakt 8x-os zoomja 280mm-nek felel meg, azaz ilyenkor 1/280-ad (tudom, ilyen a legritkábban állítható, tehát legyen 1/250-ed, remegősebb kezűeknek 1/300-ad) lehet a leghosszabb záridő, egy 1/100-nál már erősen beremeg a kép.
b., szabadtéri (nappali) rendezvények
Ezeken az eseményeken a sokkal jobb fényviszonyok miatt jóval nagyobb %-a használható a fényképezőgépeknek. Egy napfényes focimeccsen az alábbi beállításokkal lehet fotózni: ISO200, f4, 1/500-ad. A jobb fényben az autofókusz is gyorsabban működik. Buktatója a nagyon napos időnek, hogy a sportoló arca sötét lesz, ezért kb. 2/3 fényértékkel érdemes túlexponálni a teleobjektívvel készített közeli képeket. Itt is érvényes a fent említett exponálási idő szabálya, de a jó fényviszonyok miatt ez simán teljesíthető.
Egy kicsit hosszúra sikeredett, ha tetszik, szívesen folytatom egy második résszel, az autófókusz/manuális fókusz kérdését boncolgatva, konkrét fotótechnikákat ismertve és az utólagos képfeldolgozásról is ejtenék majd pár szót. (speciális vágási szabályok, zajtalanítás, fehéregyensúly)
Üdv
Bölcs27
Bölcsföldi István Péter
www.bolcs27.hu
