BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
Dekonstruktív alkotásaim története
Westover - 2016. április 21. 11:15

Pontok: 13


Kék pillangó

Egy kettő és egy öt éves gyerkőc apukájaként többször voltam tanúja olyan szituációnak, amikor hirtelen elrepült egy pohár, kifröccsent a leves vagy éppen a kakaó landolt a padlón. Az események rendkívül gyorsan történtek, emberi szem számára szinten felfoghatatlan sebességgel és általában már csak a végeredménynek lehettem szemtanúja. Ezekből a komoly tapasztalatokból kiindulva döntöttem úgy, hogy látni szeretném a végeredmény előtti lépéseket is.

Elkezdtem tanulmányozni főleg youtube videókon ill. manuális teszteken keresztül (értsd: földhöz vágtam egy üveget és felvettem telefonnal), hogy mennyi időm is van arra, hogy elkapjak egy korábbi pillanatot. Az eredmény az lett, hogy az üveg mérettől, típustól, alaktól, a benne lévő folyadék sűrűségétől függően kb. 0,4 és 0,7 másodperc az az időtartam, ami a törés kiváltása és a végeredmény bekövetkezése között eltelik. Ehhez képest egy átlagos emberi reakcióidő 0,8 másodperc amihez még hozzájön a gép shutter lag ideje, így már majdnem 1 másodpercnél járunk. A fentiekből kiindulva - és mivel nem gondolom, hogy átlag feletti lenne a reakcióidőm, - rájöttem arra, hogy szükségem lesz néhány segédeszközre a fotók elkészítéséhez. Nézzük ezeket sorra, mi is kellett a fotózáshoz:

1. Szükség volt egy triggerre, ami képes érzékelni a becsapódást, vagy annak valamely jellemzőjét. Én a photoduino nevű eszközt szereztem be, mert úgy tűnt, hogy eléggé univerzális és könnyen kezelhető. Nagyításhoz kattintson a képre! Balról az első képen látszik az eszköz felülről. Alapból nem ilyen koszos, ez nekem köszönhető. :-) Van rajta egy kijelző, amely világít, ha áramot kap ill. van rajta néhány gomb, amellyel elvileg lehetne az eszközt programozni innen is, de sohasem próbáltam. Az eszköz jobb oldalán van a tápcsatlakozó. Működik elemről, hálózatról és szimplán usb portról is. Én ezt az utóbbit használtam, mivel laptopról vezéreltem a folyamatot. Jobb oldalon felül látszanak a csatlakozói, a pirosak a bemenetek, a másik 3 a kimenet. A bemenetek (érzékelők) között van mikrofon, infra, fénykapu és rezgés érzékelő is. Én a rezgésérzékelőt használtam a fotózás során, mikrofonnal próbálkoztam még, de azt nem tudtam annyira finoman hangolni, mint a rezgés érzékelőt. A rezgésérzékelőt a képeken a két kör alakú lapka mutatja (alulról/felülről), ezt a kis lapkát kellett megfelelő közelségbe helyezni ahhoz a ponthoz, ahol az akció bekövetkezik. A Flash1, Flash2 feliratok a vakuk kimeneti csatlakozói, 3,5mm-es mono jack csatlakozós kábelek kellenek hozzá (hozzáteszem, hogy ezt volt a legnehezebb beszerezni) és két vakupapucs, amire már gond nélkül ráapplikálható a vaku. Felmerülhet bennetek a gondolat, hogy miért nem egy rádiós vaku triggert kötök ide be? Működik elvileg az is, a jövőben már úgy fogom használni. A jobb szélső csatlakozó a kamera kimenet, amit konkrétan a fényképezőhöz kell igazítani, de elvileg minden kamerához kapható megfelelő csatlakozó.

2. Stúdió és annak felszerelése Nagyításhoz kattintson a képre! Stúdióként a házunk kazánház-mosókonyha funkciójú helyiségét tudtam felszerelni alkalmanként rövid, alig 2-3 óra alatt. A stúdiómban, ahogy látjátok helyet kapott egy fényképezőgép egy állvánnyal, egy laptop, összekötve a photoduinoval, egy boom karos lámpaállvány 50×70 cm-es softbox-szal a tárgy felett benne 1 db vakuval, egy fekete, tisztítható (!!!) szövet háttér, egy állvány/pad a tárgynak, a pad alatt egy fóliából készített kádszerű dolog, védőszemüveg, légpisztoly. Van egy vaku az állvány mögött is, a kamerának szemből, ez a képen nem látszik. Több fajta világítással próbálkoztam, de a képen látható konstrukció vált be a legjobban. Az állványt is sokszor variáltam, a végén a legjobb eredményt az adta, hogy egy 4cm átmérőjű fekete tömör fém csőre állítottam a poharat, így minden fekete lett a poháron kívül a képen. A kép többi eleme nem a fotózást szolgálta, inkább zavaró tényezők voltak, de együtt éltem vele, ők is velem.

3. Beállítások

Használtam full frame-es és crop-os vázat is. A cropos ebben az esetben jobban bejött, mert az élességi tartomány így nagyobb. Canon 24-70mm F4-es obiját használtam hozzá, szigorúan manuál fókusszal, stabi nélkül. A gép manuál módban, a rekeszt kb. F10-16 között állítottam be, a fényképező BULB módban, érzékenység ISO200-400 között. Próbáltam minél közelebb menni a tárgyhoz, így az fókusztáv az utolsó sorozatnál már 35mm-en (x1,6) volt, de voltak képek 70mm-en is. Hosszú záridős zajcsökkentést teljes mértékben kikapcsoltam a gépen. A vakuk manuál módban voltak, a lehető legkisebb erővel villantak, 1/32 fölé soha nem mentem, de inkább 1/64-en próbáltam maradni. 60-as kulcsszámú, Yongnuo YN-600EX RT vakukat használtam. Nézzük a photoduino beállításait! Nagyításhoz kattintson a képre! Ott tartunk, hogy minden össze van már dugva, és a laptopon a photoduino kliensen el kell végeznünk a szükséges beállításokat. Nem photoduino kézikönyvet szeretnék ide leírni, csak azokat a beállításokat fogom magyarázni, amelyekre szükség volt. Az első lapon "System config" a lényegi rész, hogy be legyen pipálva, hogy mindkét vakut akarjuk használni, a többi beállítás innen lényegtelen. A jobb szélső "Manual Control" lapon tudjuk kipróbálni a gombok nyomogatásával, hogy tényleg működik-e a vakunk és tényleg tudjuk-e vezérelni a kamerát. Hasznos dolog ez, ha nem akarunk úgy akciózni, hogy esetleg valami nem sül el az adott pillanatban. A "Sensor Trigger" lap a beállításaink "totum factum"-a. Itt tudjuk kiválasztani, hogy melyik szenzort használjuk (Sensor Type=Shock), mellette tudjuk beállítani az érzékenységet (Sensor limit) és alatta lévő téglatestben lévő vonal mutatja is ezt grafikusan. Be kell állítanunk a fényképezőgép használati módját (Shooting Mode=Pre-Bulb), ahogy fent említettem bulb módban használjuk a gépet. "Autofocus time", nem játszik, mert manuálban van az obi. A "Flash1,2 Pretime"-al tudjuk állítani, hogy a vaku az érzékeléstől számított hány milliszekundumon belül villanjon. A "Close pretime" állítja be, hogy hány milliszekundummal a vaku villanása után állítjuk le a fénykép felvételét, vagyis kapcsoljuk ki a bulb módot. A "Cycles"-el be lehet állítani, hogy hányszor szeretnénk végrehajtani a folyamatot. Ha ide többet állítunk be, akkor többször villannak a vakuk, a vaku villanások közötti időt az "Intercycle time" befolyásolja.

4. Mi a "helyes" beállítás? Nem lehet egyértelműen kijelenteni. Függ attól, hogy mit törünk össze, mekkorát, milyen folyadék van a pohárban, milyen alakú a pohár, milyen vastag az üveg, mennyire van közel az érzékelő az akcióhoz, milyen módszerrel törünk. Próbálkozni kell minden alkalommal, ez az egész lelke, aztán 1-2 próba után kialakul.

A fotózás menete

Miután elvégeztük a fenti beállításokat, végre elkezdhetünk fotózni, szinte teljes sötétségben! Két módon törtem az üveget, első körben a földhöz (padhoz) vágós módszerrel, majd légpisztollyal. Mindkét esetben ajánlott a védőszemüveg használata, mert a szilánkok azért repkednek erősen, el is mondhatom, hogy több esetben a véremet adtam a képekért. Szóval vegyünk egy konkrét példát. Leteszem a poharat a megfelelő helyre, lekapcsolom a villanyt, pisztoly a kezemben, photoduinon elindítom a folyamatot a "Run as Sensor Trigger" gombbal (fenti középső kép alja). Ekkor a fényképezőn elindul a felvétel bulb módban, majd célzok és meghúzom a ravaszt. Az érzékelő nagyon gyorsan veszi a jelet, szinte akkor, amikor a golyó a pohárhoz ér, majd a beállított késleltetéssel elvillantja a vakukat, a kép beég az érzékelőbe (néha az én retinámba is), majd a photoduino lekapcsolja a felvételt a gépen. Ezután villany fel, kép ellenőrzése, terep letakarítása, objektív törlése (amennyiben folyadék is volt a pohárban), új pohár kihelyezése, esetleg a beállítások finomítása és jöhet a következő menet. A fotózás akkor ért véget, amikor vagy elfogyott az összes pohár vagy már folyt ki a helyiségből a folyadék. A képeken minimális utómunka van, egy kis expó korrekció, kontrasztállítás, élesítés, zajmentesítés, kizárólag LR-t használtam.

Dekonstruált anyagok

Ez egy érdekes kérdés. Először borosüvegekről áztattam le a címkéket és ezeket az üvegeket törtem össze. Ebben a legnehezebb az volt, hogy nem iszok se bort, se sört, de ugye mire vannak a barátok, no meg a nagy család... :-) Annyi üveget gyűjtöttek össze nekem, hogy nem bírtam már annyit összetörni. Amúgy, ha már itt tartunk, nem kell valakinek 100db üres leáztatott címkéjű borosüveg? Második vonalban jöttek a poharak. Emlékszem, volt egy olyan vélemény a képeim alatt, hogy meg kell gondolni, hogy ér-e annyit a kép, mint amennyibe kerül az előállítása. Nos itt jegyezném akkor meg, hogy fel kell menni az apróhirdetési portálokra és olyan pohár csodákhoz lehet hozzájutni 100Ft/db alatti árakon, hogy volt olyan eset, hogy a saját poharainkat törtem össze és az így beszerzett poharak maradtak meg. A másik a folyadék. Rá kellett jönnöm, hogy a víz nem az igazi, így áttértem a tejre ill. tejnek nevezett 129Ft/l áron multik által értékesített folyadékra. Ehhez kevertem még egy kis csupa "E" betűs tartozékokból álló ételfestéket és 150Ft-on belül megvoltam egy pohárral. Ennyit ért nekem. :-)

Végszó

Remélem sikerült kedvet csinálnom néhányótoknak, hogy Ti is hasonlóba vágjátok a fényképezőgépeteket és elmélyedjetek ebben az izgalmas "high-speed" világban. Rengeteg izgalmas órát töltöttem ezzel (fogok is) és a képeken kívül gazdagodtam egy komoly freskóval is a mosókonyhánk falán, plafonján, ugyanis a fenti folyadék kombináció nem jön le a falról. Hajrá!

mazzz | | 2016-07-04 17:32:29
kapka | Hasznos volt | 2016-04-28 09:15:46
Köszönjük szépen a cikket, jó volt olvasni! :)
Pulykakakas | Hasznos volt | 2016-04-27 12:16:49
bölcs27 | Hasznos volt | 2016-04-27 11:35:50
petike_2006 | Hasznos volt | 2016-04-26 20:23:14
zolqa | Hasznos volt | 2016-04-26 15:56:01
Azúr | Hasznos volt | 2016-04-24 21:54:00
tündérbogár | | 2016-04-23 11:11:48
Nagyon tetszett a cikk, vártam már mikor omlik le a lepel a készítés technikájáról. :) Kellően részletes, és olvasmányos! :)
ilcsa | Hasznos volt | 2016-04-22 13:13:41
Tomba | Hasznos volt | 2016-04-22 12:41:59
andrasmihaly | Hasznos volt | 2016-04-22 12:27:01
majabiene | Hasznos volt | 2016-04-22 12:25:25
szia! roppant izgalmas amit csinálsz és nagyson szépek is. jó volt olvasni.
üdv Maja
dmcdmc | Hasznos volt | 2016-04-21 22:31:01
tündérbogár | Hasznos volt | 2016-04-21 18:52:33
Vártam már h mikor lesz kész a cikk, tetszettek a képek. Haszon, kellően lényegre törő de mégis részletes, olvasmányos, helyenként vicces is. :) Like! :)
Lajmo | Hasznos volt | 2016-04-21 12:17:49
Szia Endre!

Tök jó a cikk,és a képek is! Köszi szépen a megosztást! ;) Nekem még csak annyira jött meg a kedvem,hogy manuálba földhöz csaptunk egy két flakont. Kevesebb sikerrel születtek képek :)

üdv:ljm