BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
4,97
KATEGÓRIA: riport
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2011. február 9. 16:40
Ebédszünet

Ferdi72-nek ajánlom ezt a "túristafotót". 

A PROFI ÉRTÉKELÉSE
Egyetértek a kommentelőknek azzal a véleményével, hogy egy ilyen kép megköveteli a négyzetes képkivágást. Látszik, hogy szöszöltél a vágáson, illetve az alak elhelyezésén. Az, hogy az alagút lyukát helyezted a középpontba felbillenti a képet. A két fő elemnek, az alaknak és az alagútnak együtt kell megmozdítani a képet, ezért ha a két tömegpont egy, a sarkokba kivezethető egyenesen vannak, az a jó megoldás. Természetesen négyzetes képkivágással. Apró észrevétel: nekem jobban tetszene, ha a melós úr a gép felé fordította volna a fejét, de ez csak apró kötözködés, ettől még nagyon tetszik a kép. Most látom, hogy egy másik fotódat is véleményeztem már. Nem néztem a neveket, ezért fordulhatott elő, hogy kivételeztem veled. A többi fotóidat megnézve jöttem erre rá, de ami jó, az jó alapon mérlegelek, vállalom, hogy több fotóddal is foglalkozzak. Azért egy kis negatív kritikát is engedj meg: a tengerimalac a mozdólépcsőn (http://fotozz.hu/fotot_megmutat?Foto_ID=242700) nálam kicsapta a biztosítékot. Remek kompozíció az is, de ilyen tartalmú vízuális merényletet kérlek többet ne tegyél!
Értékelte: Szigetváry Zsolt
Szigetváry Zsolt fotóriporter, többszörös World Press Photo és Magyar Sajtófotó díjas, a Digitális Fotótanfolyam oktatója: www.digitalisfototanfolyam.hu
A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2013. május 15. | 18:45 | Bigati76

"Vágd négyzetre, rossz helyen van a fókusz, fekete-fehérért kiált......":)))))))
Vagy éppenséggel csak fogadd a gratulációmat!
Hogy sikerült ilyen helyre eljutni!Én is AKAROK!
Ha jönne valami az alagútból az lenne csak az igazi!:)))))) Jó a téma és hangulat is!
Jár az 5 pont!

mutty.hu válasza:
Ez a hely már nem így néz ki, azóta sokkal zsúfoltabb, szűkebb és sín is van. Egyébként gyalog jutottam le oda, persze némi "access granted" feliratok röpködtek mire lemehettem...

2011. április 3. | 16:14 | wclasskid

szia, tudom nem új, de nekem igen
kicsit lapozgattam a galériád és ezt találtam meg, ez az "én fotóm"
gratulálok és irigykedem a lehetőség miatt
sajnos nem pontozhatom már, de egy gondolati 5-t fogadj el
(kreditem meg majdnem a 0-val egyenlő, így nem tudok küldeni Neked:(

mutty.hu válasza:
Örülök hogy tetszik, remélem le tudok még jutni, bár pl. Márciusban is akartam, és egyszer se jött össze, lehet hogy kimerítettem a kedvességi kvótát náluk.

adott pontszám: 5
2011. március 8. | 11:31 | kozakno1

Kiváló fotó gratulálok!
Nagyon találó tecc!

mutty.hu válasza:
Köszi.

első értékelésed ez a kép, megtisztelő.

adott pontszám: 5
2011. március 6. | 21:02 | harmincas

Volt ez már az elmúlt hónap legjobb fotói közt? Mert hogy ott a helye, az biztos. Zseniális... a tekintetet a távolba vezető fénykarikák, a magányos figura elhelyezése. Irígyellek.

mutty.hu válasza:
Kösz'

Dehogy volt. Vágjam négyzetre, rossz helyen van a fókusz, fekete-fehérért kiált... Ilyeneket írtak. Mindenki okosabb.

adott pontszám: 4,4
2011. március 5. | 11:49 | m-a-r-k

Szia!
Tetszik ez az alagút :) ,kár hogy az ember nem lett éles én még egy picit lejeb és bal oldal felé helyeztem volna.Hol készült?
Üdv!

mutty.hu válasza:
Ez most ilyen lett. Örülök hogy megnézted.
Valahol a Vámház körút alatt készült

2011. február 25. | 19:36 | nyanya

Nagyon...kép

mutty.hu válasza:
valami olyasmi

adott pontszám: 5
2011. február 17. | 20:46 | Albert Varga

Nagyon ötletes fotó. Érdekes hangulatot add vissza. Ahogy a fény behatol térbe és ilyen gyűrűs effektet add vissza. Gratulálok hozzá.

mutty.hu válasza:
Köszi.

2011. február 13. | 15:56 | szega

Érdekes hogy itt sokkal jobban működik a fénykörök (na meg a piros pöttyök) által érezhető ritmikusság, mint a másikon. Sőt igazából az árválkodó kék kalapos ember még fel is erősíti ezt. Csöppet hihetetlen a látvány, de még is magával ragadja az embert. Ez is nagyon jó lett!

mutty.hu válasza:
Igen, elég hihetetlen. Ott lenni is az, persze egy óra alatt megszokod, de élmény az tény. A színek itt kellettek,a másikon a por miatt nem jön a ritmus ennyire, a seprőkkel felverték.

adott pontszám: 4,5
2011. február 11. | 21:36 | szjanosi

Sci-fi-be illő kép, a végtelen benyomását teremti bennem. A benne szereplő ember különlegessé teszi, éles kontrasztot teremt a környezete között. Tetszik, hogy a munkás (talán mérnök?) nem ránk, hanem az ellenkező irányba néz és ezzel fura feszültséget teremt. Mintha zajt hallott volna a néma alagút mélyéről és érdeklődve odapillant. Ha így lenne, nem várnám meg a végét. :)

Eredetiben nézve némiképp ront az élményen, hogy egy kissé zajos. Állványról, hosszabb expóval ez kiküszöbölhető de gondolom szúrós pillantásokat vont volna maga után a kísérők részéről :)

Nagyon hatásos kép, gratulálok!

mutty.hu válasza:
ISO 1600 egy 2004-es technikának nem erőssége. Állvánnyal viszont elsuhant volna a pillanat mint a metróhuzat.

adott pontszám: 5
2011. február 11. | 10:56 | schubido

Az ilyen képek miatt szeretek az oldalon böngészni. Nagyon tetszik a fotód! Még a munkás nélkül is érdekes kép lenne, hisz a helyszín nem minden napi, ráadásul a neonok miatt érdekes minta alakult ki az alagút falán , ami önmagában alkalmas lenne egy kép elkészítésére. A hangulatát mégis az ember adja, aki dolgozok ebben a "csőben", építi, él benne, és még az ebédjét is itt fogyasztja. A szerkesztés is kiválló, a bácsival együtt tekinthetünk a kanyarodó járatba, mely ki tudja hova visz. Gratulálok a képhez, Nekem ötös!

mutty.hu válasza:
Köszi. Egyébként a Fővám térre visz. :)

2011. február 10. | 23:00 | zero

Azon kívül, hogy számomra Sci-fi hatása van, olyan pulzáló lüktetésszerűt érzek a fotódból talán ha sokáig nézem leválik a retinám :p
Frankó!

mutty.hu válasza:
Akkor isten ments hogy sokaig nezd! :)

2011. február 10. | 21:38 | hapicica

Óhh, bocs művész úr, természetesen az utóbbi száz év legjobb képe. Elnézést, hofgy zavarni mertem , már itt se vagyok!

mutty.hu válasza:
CSAAAK 100????
Na hess! :)

2011. február 10. | 21:36 | hapicica

Nem kell megfogadni.

mutty.hu válasza:
Nem is :)

2011. február 10. | 14:21 | zoliologia

Irigylésre méltó kép!! De miért nem ff ? Szerintem kötelezően annak kéne lennie. Ezt a témát (ÉN) el sem tudnám képzelni színesben.A húzás,a fénykörök,a csík mennyivel jobban mutatnának ff-ben,és a mukinak sem ártana.Na de ez nem az én képem (sajnos :):) )
Gratulálok,nagy kép!!!!

mutty.hu válasza:
"Üvölt a négyzetes vágásért"

(írta hapicica, de én süket vagyok)

"kötelező FF"

Mi lenne a szép kék kalapjával, és a piros pöttyök ritmusával?

adott pontszám: 5
2011. február 10. | 11:49 | R.János

Minden nap, amikor az oldalon vagyok, kiválasztok magamnak egy nap képét.....a legritkábban passzol az oldal nap képével...de ezzel nem azt mondom, hogy nekem lenne igazam, hiszen ez nagymértékben ízlés kérdése. Szóval ma ez a nap képe számomra, mert a lehető legötletesebb, mert igazi fotó (hogy úgy mondjam) mert gyönyörüen érvényesül a fény, perspektíva, formák...stb. De az egésznek van egy "túlvilági" vagy inkább egy sci-fi hangulata, ami nemcsak a szemet húzza zseniálisan "elfele", hanem a gondolatokat is. Einstein óta ez a tér-idő ferdülés igen izgalmas...
Gratulálok. R.J.

mutty.hu válasza:
Sok szempontból ez a napképe mások szerint is. Ha leszűröd a fotókat elmúlt 24 óra képeire, és véleméynek száma szerint csökkenőbe, vagy megtekintések száma szerint csökkenőbe teszed, messze ez adja a legmagasabb számokat. A kapott ötösök számában elmarad a szép de unalmas kökörcsines napképe mögött. Nekem ez fontosabb mint hogy most ott virítson a főoldalon, az emberek foglalkoznak vele, érdekli őket, véleményük van róla. Egy fotónak ez a célja.

Külön öröm, hogy kiemelten szerinted is a nap képe.

adott pontszám: 5
2011. február 10. | 10:39 | amarc

Érdekes helyen jártál és jól ki is használtad. Jó kép. Jobbról kicsit vágnék, hogy szimetrikus legyen és jobb oldalt kicsit sötét is felső sarok, ami nem lenne nekem alapból baj, csak a bal felső meg világos.

mutty.hu válasza:
Mivel kanyarodik, nem tud igazán szimetrikus lenni.Köszi.

adott pontszám: 4,5
2011. február 10. | 10:37 | árny

a téma, helyszín nagyon jó!!
tetszik a kompozíció is... bár ha közelebb mész egy kicsit az emberünkhöz, akkor szerintem jobb lett volna...
a minőség viszont nem az igazi... kicsit életlen a kép és sajnos a lámpák körüli rész egy kicsit kiégett, a mélységélesség is lehetne nagyobb...
amúgy grat!

mutty.hu válasza:
Iso 1600, F2,2, 1/25s

Persze nem mentség, de nem nagoyn tudtam volna többet kihozni belőle, mire az állványt előbányászom a hátamról, a manus megijed és elszalad.

adott pontszám: 5
2011. február 10. | 07:17 | Fáncsi_voltam

Egy mindennapi pillanat egy nem mindennapi környezetben.
A Minimaxon volt régen egy sorozat: Egyszer volt... az élet. A rajzfilm jut az eszembe, mintha egy falósejt fogyasztaná épp az ebédjét...
A lámpák fénykörei beszippantják a tekintetet, de a szerencsére ott ülő ember ezt megakadályozza. Szerencséd volt vele, hogy épp ott éhezett meg. Kicsit szürreális jelenet.

mutty.hu válasza:
Azt a sorozatot én még talán a magy. kir. 1-esen vagy 2-esen láttam valamikor 1992 környékén talán. Emlékszem. Sétálgattak a vérsejtek a vénákban meg artériákban.

2011. február 9. | 23:52 | Sz. I.

Nagyon jó a kép tetszik a kompozició, jó a fény árnény játéka, hol készülhetet ?

mutty.hu válasza:
4-es metró készülő alagútjában

2011. február 9. | 23:12 | ripet

Hát a többiek? Ja, hogy ő építi egyedül! :)

A helyszín viszi a fotót! Kanyar nélkül nem is lenne édekes. Jó kis féregjárat!

Én lehet, hogy a lámpasor és a vezeték ritmusával kezdtem volna valamit, pl kimozdítottam volna a kamerát jobbra valahova, hogy picit jobban érvényesüljön ez a párhuzam erősítve a perspektívát... Talán, Aztán nem biztos, hogy jó lenne :)

Tetszik így is nagyon! Grat!

mutty.hu válasza:
Elég nehéz jelentősen "kimozdítani a kamerát, ugyanakkora vagyok mint a munkás, tehát nehéz felszaladni az egyre meredekebb falra.

2011. február 9. | 22:24 | newgam

Emberünk ugye azt lesi, hogy mikor ér oda a szerelvény? :)
Nagyon jó idő utazás!
...ha másképp nem is.

mutty.hu válasza:
Igen. Várja a repulzoros szerelvényt.

2011. február 9. | 21:37 | Ferdi72

Köszönöm mutyi, klassz helyeken túristáskodsz!
Csak így tovább.

mutty.hu válasza:
A nevem mutty. nincs a végén i, ejtésben sem.

2011. február 9. | 21:16 | mika

Még 1 gyors kérdés? Tényleg nagy robajlás van a Duna alatt? Egyik metrós mérnök azt mondta, hogy csak 3-4 méterrel vannak a gyűrűk a meder alatt és elég félelmetes hangokat hallat a Duna :)

mutty.hu válasza:
Elég nagy zaj volt, úgyhogy nem hallottam fura robajt. folyamatosan dolgoznak, és kalapálnak, dízelmotorokat röfögtetnek, hegesztenek, vágnak stb, szóval a dunai morajlás esélytelen volt :)

2011. február 9. | 21:11 | mika

Hehe jó kép :) Én is le akartam menni de nem jött össze az alagút, csak az állomásra/félkész peronra engedtek minket. A képre visszatérve: jól sikerült, bár most nem pontozok mert elfogult vagyok a metrós/vasutas fotókkal szemben :) Talán egy kicsit lehetett volna közelebb a munkás, mert így nem nagyon lehet kivenni hogy eszik-e.
Jól látszanak a méretek, milyen parányi egy ember abban a nagy alagútban. A kép hangulata is szuper egyedül a végtelennek tűnő alagútban. Ha lennének már sínek is akkor olyan érzésem lenne, hogy várja a szerelvényt/végzetet..
Ami még poén lett volna, bár valószínűleg meg sem valósítható.. (de vadul fantáziálok azért) szóval egy nagyobb asztalt levinni és köré pár munkás, akár egy kisebb brigád és ebédelnének, étel/ital (egy szép boroskancsó) az asztalon, a háttérben pedig az alagút fala/ kanyarodó alagútgyűrűk. Elég egyedi és hangulatos kép lenne :) ezt lehetne szomorú arcokkal (nehéz nap vége/az utolsó vacsora) és vidám (dínom-dánom) arcokkal is. Üdv.

mutty.hu válasza:
Persze, fantáziám nekem is van, valami jókis StarWars jelenet is összehozható lenne, meg néhány ügyes parkour-os lehet hogy tuna akkorát ugrani, hogy úgy nézzen ki, mintha épp szívná be őket a féregjárat :)

Az építészeti dorbázolás is jó lennne, de lehet hogy sok. Ha ismertem volna a fickót, közelebb is mehettem volna.

adott pontszám: 4
2011. február 9. | 20:07 | hapicica

Szia! Két dolog:


Üvölt a négyzetes vágásért

Kár, hogy elfordítja a fejét, s nincs cselekmény.

Az észrevétel jó, kisebb hibákkal.

mutty.hu válasza:
1.: süket vagyok mint az ágyú.
2.: méghogy nincs cselekény! Mindjárt átsöpör a képen a metróhuzat, és végigmérnek szemsugárfények.

2011. február 9. | 19:23 | kisspeti

Gratulálok!
Meg szabad kérdezni hol készült?

mutty.hu válasza:
A Duna alatt.

2011. február 9. | 19:06 | pappati

helyszínnek köszönhetően naná hogy tök jó fotó! hol készült?

mutty.hu válasza:
Metro4

2011. február 9. | 19:03 | hegyiember

Marha jó!

mutty.hu válasza:
kösz'

adott pontszám: 5
2011. február 9. | 18:49 | Szépfiu

Nagyon jó hogy megörökítetted legalább látom milyen belül.Jó az a kék sisak és remekül megy körbe a fény a csőben.
Üdv

mutty.hu válasza:
Nem sokáig lesz iylen belül, az alját feltöltik, arra sín, ötmillió kábel fut majd oldalt, meg párpercenként elcsap majd egy szerelvény :) Ez utóbbi csak talán 3-4 év múlva.

adott pontszám: 5
2011. február 9. | 18:39 | harminchat

Szia! Tekintetemmel a kábelt követem. Tegyenek önök is így....
A betonszelvények fény-árnyék gyűrűi eltünnek a kanyarulatban, hosszasan lehet utánuk nézni, hátha visszhangzik valamit a távoli ritmus.
Hatásos nagylátószögű felvétel, első pillantásra szokatlan, de ötletes szerkesztéssel.
Gratulálok a képhez!

mutty.hu válasza:
Köszi. Örülök hogy nagylátószögnek nézted! Valahol azt ovlastam, hogy egy ügyes fotós az alapobjektívvel képes telét és nagylátót is emulálni... :)

Valóban a kábel és a fényet talán a fontosak, de emebr nélkül üres lenne

2011. február 9. | 18:36 | glivia

Kevés embernek adatik meg, hogy ilyen helyen turistáskodjon, sőt, még turistafotót is készítsen :) Én irigylem a turistát, a fotóst, és a turistafotót is ;)

mutty.hu válasza:
3,5 órás túra vlt, 4 megállóban voltam, plusz bonusz a 3-4-5-ös metro átkötési pontjánál. Tehát az 5-ös metróból is megvan már vagy fél méter. :)

adott pontszám: 4
2011. február 9. | 18:04 | Gaius Petronius

remek kép, tetszenek a formák s fények, az alagút kanyarulata kellemes látvány és némi dinamikát is kölcsönöz. a fő téma viszont életlennek tűnik, ezért nagy kár...

ave

mutty.hu válasza:
Jah, lehet hogy életlen a muki. De lehet hogy nem is ő a főtéma? :)

2011. február 9. | 17:13 | Álomfejtő

hehe,
ma már másodszor botladozom a képeidbe...
:o)

mutty.hu válasza:
Ez sot egyszerűbb volt mint a korábbi. :)

adott pontszám: 5
2011. február 9. | 17:12 | Álomfejtő

Ez nagyon űr
-szuperjó,
Minden szempontból tetszik a fotód, kellőképpen tárgyilagos és tényközlő, ugyanakkor teljességgel elvonatkoztatható...
( az a kanóc" mint valami köldökzsinór,
s végtelenből a végtelenbe tűnik...)
Átgondolt és jól szerkesztett kép,
gratul !

mutty.hu válasza:
Köszi.