BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2008. szeptember 9. 12:15
  • érzékenység: ISO 500
  • fókusztávolság: 140mmx1,6
  • objektív: Canon 70-200/2,8
  • rekeszérték: f3,5
  • zársebesség: 1/250
Vallomás

Volt aki trükköt sejtett a képben. Szó sincs csalásról. Akinek a szavam nem elég, annak a RAW formátummal bármikor bizonyítani tudom. Köszönet Jollyjoker barátomnak, aki vendégül látott az itatóján, így elkészülhetett ez a kép! A kép (egy kicsit módosított vágással) Az év természetfotósa 2009 pályázat "Humor" kategória 1. helyezettje lett.  

A PROFI ÉRTÉKELÉSE
Lehetne trükköt sejteni a képben. Főleg azóta, hogy mindenki photoshoppal masszírozza a képeit, ahelyett, hogy kint ülne a lesen, kint lenne az utcán, vagy éppen sminkeltetné a modelljeit és megtanulna világítani a műteremben. Amióta a digitális retusról tud a köztudat, azóta már nem bizonyító erejű a fénykép. A jó fotósnak kell bizonyítania, bizonygatnia saját képeit. Azt hiszem rossz felé fordult a világ, és amíg a "kotyvasztott" fényképnek nincs külön kategóriája a fejekben és a neten, meg a magazinokban, addig nem is lesz az igazi fotónak értéke. Mert a retus azért már valahol grafika... Maradjunk itt annál, hogy az MTI-ben egy mondás járja: csak a jó fotósnak van szerencséje. Neki lehet is, mert érti a szakmát és folyamatosan dolgozik! Ez igaz erre a szép és találó címmel jelzett természetfotóra. Az ilyen pillanat ritka és egyedi, de a felkészült fotós meg tudja ragadni. Minden rendben van a fotóval: színek, élesség, asszociatív kompozíció, a technika kezelése. A kép magáért beszél, nincs mit magyarázni. A tértagolás az egyetlen, ahol vágást javasolnék. Kicsit sok az előtér, kissé elvonja a szívről a szemet. A középtér hangsúlyosabb lenne, ha alulról 20%-nyit vágna szerzőnk. További szép órákat a lesen!
Értékelte: Török György
Msc. Török György mûszaki fotográfus, reklámfotós, szakíró, okl. szaktanár, világítástechnikai szakember, a "Fényképészet" címû kézikönyv társszerzõje, a Kaposvári Egyetem Mmûvészeti Karának oktatója. www.fotosuli.hu
A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2010. március 27. | 20:06 | penczi

Nagyon jó kép lett gratulaszerencsés vagy hogy ilyen pillanatot elkaptál.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2009. november 27. | 13:38 | nuitsenliberte

Szia! Nagyon tetszik a képed! Szeretnék vásárolni egy előhívott, falra kirakható példányt. hol kereshetlek meg ezügyben?

Polgár Tibor válasza:
Írtam e-mailt.
Üdv:
Polgár Tibor

2009. november 4. | 23:24 | Új tom00

gratulálok a naturArt humoros felvétel kategória I. díjhoz.

Polgár Tibor válasza:
Nagyon köszönöm!
Üdv:
Polgár Tibor

2009. október 20. | 21:59 | Dovidka

Szia!
Ne tudom van-e benne ps vagy nem de ha van ha nincs gart mert ezt meglátni vagy megcsinálni nagyon jó ötlet volt a madár szép éles részlet gazdag stb...
Üdv Dovidka.

Polgár Tibor válasza:
Örülök, hogy tetszik!
Üdvözlettel:
Polgár Tibor

2009. szeptember 15. | 22:19 | The-me

Ez egyszerűen gyönyörű! Szépen tükröződik alul, hátul tökéletesen homályos, a madár nem mindennapi állapotban van, és még hab a tortán a szív alakú vízcseppösszerendeződés! Nagyon gratulálok, nagyon tetszik a kép! :)
U.I: Az ilyen fajta fotóknál mindig megkérdezem: mennyit vártál egy ilyen fotóra?
Még egyszer Grat! :)

Polgár Tibor válasza:
Nem tudok válaszolni. Nem vártam, fotóztam. Aztán egyszer csak jött ez a kép.
Köszönöm a véleményed!

2009. szeptember 15. | 21:10 | spammer

Birdie: a retus és a kép meghamisítása azért nem egy kategória. (bár ez is eszközfüggetlen... nem tudom, pl. Tóth István milyen retus technikákat alkalmazott a képein)

2009. szeptember 15. | 15:59 | fudzsiko

Szerintem ezzel a vitával, hogy természetes, digiretus stb. megint sokan a gyereket is kiöntik a fürdővízzel együtt. Nem kéne ennyire összemosni dolgokat, de ebbe itt belemenni sem akarok, mert nem ez az a hely, ahol ezt meg kéne vitatni.
Itt csak gratulálni szeretnék Tibornak a képhez, hogy ismét sikerült egy ritka pillanatot jól elkapnia. Ilyet még soha sehol sem láttam, szerintem mások se nagyon, ezért hitetlenkednek sokan, hogy ez valóban lehetséges. Nagyon örülök, hogy újra előtérbe került a kép, már annak idején is nagy siker volt.

Üdv, fudzsiko

Polgár Tibor válasza:
Tényleg lehetne vég nélkül vitázni rajta. Én azt vallom, hogy természetfotónál nincs pardon: ott nem szabad csalni.
Köszönöm a meleg hangvételű véleményed a képemről!
Üdv:
Polgár Tibor

2009. szeptember 15. | 09:05 | Birdie

Érdekes, amit György a retusról írt.
Akkor Tóth István képeinek egy része sem igazi fotó, azok is retusáltak. Igaz, nem digitálisan, hanem a sötétkamrában. De akkor ez már nem fotó?
Én ebben nem hiszek. Számomra a végeredmény a fontos, nem a hozzá vezető út. Ha ez utóbbi lenne a fontos, akkor még mindig a camera obscurával szüttyögnénk és vakut se használhatnánk, mert az már nem természetes :)

Polgár Tibor válasza:
Szerintem természetfotónál nagyon kevés módosítás megengedett, egyébként pedig minden. Hadd szárnyaljon a fantázia! Ha van.
Üdv:
Polgár Tibor

2009. szeptember 15. | 05:46 | spammer

A fotósnak jelezném: sajnos a RAW is hamisítható egy ideje. Szakértő talán meg tudja mondani, hogy eredeti vagy "barkácsolt" darab, de átlag fotós szvsz nem tudná megkülönböztetni.

Polgár Tibor válasza:
Ezt nem tudtam. Akkor már ez sem perdöntő? Sajnálatos...

2009. szeptember 15. | 00:49 | anorexiás mikulás

OFF
Én most trendin küldök egy riszpektet Török Györgynek.
Az, hogy Ő kimondja, hogy Keleti Éva kimondja, hogy talán egyre többen kimondják, hogy jelenleg a fotográfia pont az egyik legfontosabb dolgot, a pillanat hitelességét veszti el a jelenlegi iránnyal, hagy bennem némi reményt, hogy lesz ez majd egyszer újra másképpen is.
ON
A kép remek, megismételhetetlen pillanat ragyogóan megörökítve.

Polgár Tibor válasza:
:-)

2009. április 14. | 21:58 | marcusz

Szia!Hát ez egyszerűen hihetetlen kép!micsoda pillanat te jó ég!azt sajnálom hogy egy kicsit sötét lett és hogy bal oldalt mivel a szív szinte a főtéma ezért egy kicsit szűk lett.De egyébként tökéletes!Nincsenek rá szavak!Már mindenki megdicsérte de azért Gratulálok! (én is)

Polgár Tibor válasza:
Örülök a véleményednek!
Köszönettel.
Polgár Tibor

2009. március 11. | 07:47 | tarianna

Nemvagyok tul nagy szakértő, de ez a kép nagyon jó! Éles és a fényviszony is jó SZERINTEM. Tök jó, hogy a víz pont ugy csapodik fel, hogy egy szivecskeformát alkot. :D

Polgár Tibor válasza:
:-)
Köszönöm, hogy leírtad a véleményed!

2008. december 5. | 09:59 | AndiAnya

Ez ám az igazi vallomás :) Biztos vagyok benne, hogy nem trükközöl, nem vagy az a fajta:)))

Polgár Tibor válasza:
Örülök, hogy megnézted!
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. október 4. | 10:10 | largo

Szia! Most, hogy újra megnéztem, láttam, hogy nem véleményeztem. Elképesztő pillanatot sikerült elkapnod – gondolom te is csak utána vetted ezt észre.
Először is és most is csak a kompozícióban látok apró javítani valót. A kép jobb és alsó egyharmada túlságosan holttér, míg a másik kétharmad nagyon eseménydús. Ezzen nem azt értem, hogy a látvány-dús elemek mellé soha nem fér el a kis csendes felület, épp úgy gondolom, hogy elfér, és kell/kellhet is, csak kisebb mértékben. A madár feje épp csak nem középen van – nézés iránynak így már nem jó -, a teste és a szív részletgazdag képkitöltő elem a baloldalon, de a jobbra és lentre nem jut semmi. A tükröződés ekkora mértéke indokolatlan, mert se a szív, se a madár nem kivehető és nem tartalmaz plussz infót, vagy bármit, ami megtámogatná az erős témát. Úgy érzem a madár egészének középre helyezése az említett oldalak „haszontalanságát” idézi elő, kissé a komponálatlanság benyomását keltve, mintha jobbra-lecsúszott volna. Szerintem a vízből két harmadot, jobbról pedig a csőr vége és a képhatár közti rész egy harmadát kéne vágni. Gondolom balról nem maradt semmi, máskülönben megmutattad volna.
A pillanat azonban minden fönti említetést kárpótol, mindazonáltal úgy érzem itt a pillanat maga a zseniális, nem a kép, ám semmi olyat nem tartalmaz, amit ne lehetne „javítani”, úgyhogy nem kukacoskodok 4.9-el:)
Hasonló pillanatokat kívánok a jövőben is!
Üdvözlettel; ferenc

Polgár Tibor válasza:
Többnyire egyetértek a kritikával. Láttam én, de akkor már fent volt, ezen kívül sokan kifogásolták is a vágást. Abban igazad van, hogy alul lehetne kevesebb, a bal oldalat már kevésbé látjuk egyformán. A honlapomra már a javított változatot tettem fel, ha érdekel nézd meg!
Köszönöm a részletes elemzést, és örülök, hogy tetszik!
Üdv:
Polgár Tibor

2008. október 3. | 09:21 | maxlaca

Hibátlan Kb 1 millióból 1 ilyen fotó készül ,tudom ez is csak véletlen, de akkor is megvan a kép és ez a lényege az egésznek
Gratulálok

Polgár Tibor válasza:
Mi tagadás, örülök, hogy megvan... Szerencse vagy nem szerencse...
Üdv:
Polgár Tibor

2008. október 2. | 19:24 | jojika

Ez nagyon jó ,egy ilyen pillanatot el kapni hát......
Fantasztikus ez a kép. Egyszerüen super.

Polgár Tibor válasza:
Nagyon köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. október 1. | 20:59 | Shariff

Fantasztikus pillanat! Nem sokszor adatik meg ilyet lencsvégre kapni! Részletgazdag, szuperek a színek, és a madárka "zselézett haja" sem semmi!
Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
"Zselézett"-ez jó. :-)
Köszönöm a véleményt!

2008. október 1. | 19:40 | Pomelo

Nagyon szép éles a kép, jól kiemelkedik a madár az elmosódott háttérből. Nagyon kedves ez a kis ázott madárka, a kirajzolódó szív,pedig kétségtelenül páratlanná teszi.
Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. október 1. | 17:08 | norsz

szia!
Ez nagyon jó ,egy ilyen pillanatot el kapni hát......
Fantasztikus ez a kép. Egyszerüen super.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. október 1. | 14:32 | Slakowács

Ez nem semmi! Gratulálok! Ilyen pillanatot elkapni! pfff... szuper kép! Minden elismerésem!
És még a bemozgások is tökéletesen jók!

ha lehetne 10-est adnék.

Polgár Tibor válasza:
Örülök, hogy tetszik!

adott pontszám: 5
2008. október 1. | 12:22 | calixtus

Hihetelen jól elkapott pillanat. Az élesség tökéletesen a helyén van, a madár pár színes tolla még jobban kiemeli az elmosott háttérből. Véleményem szerint egy kicsit lehetett volna jobban jobbra szerkezteni, de a tükörképpel így is nagyon jó. És hát a "szív"... Tényleg egy vallomás.

Grat

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. október 1. | 09:05 | Sunbee

Ez a kép egyszerűen fantasztikus!
Ahogyan kirajzolódik a szív a vízcseppekből az egyszeri, megismételhetetlen és gyönyörű.
Alulról én egy kicsit vágnék, talán a tükröződés felét. De ez a kép értékét nem befolyásolja.
Csak gratulálni tudok.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. október 1. | 01:11 | hp16

hát igen. igazán nagy szerencse kell hogy egy ilyen képet készits.persze ahogy látom tudás is áll a kép mögött nem csak szerencse.
biztos nagyon népszerü kép lesz itt az oldalon(már az is)sztem minél több forumon tedd közzé mert ismert lehetsz ezzel a képpel.
csak gratulálni tudok

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 30. | 19:18 | daniel07

Kiválóan elkaptad a pillanatot. Már az is eredmény ha valaki egy szajkót le tud fotózni ilyen közelről! Tetszik ahogyan a vízcseppek egy szívet alkotnak.
Gratulálok nekem tetszik!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 30. | 17:16 | lizyke

Szerencsefia! Jókor jó helyen. Nagyon látványos kép.

Polgár Tibor válasza:
:-)

2008. szeptember 30. | 13:58 | fotozok.hu

Szia! Regisztrálnom kellett már, mert van (jó) néhány fotó az oldalon, ami annyira tetszik, hogy mindenképpen meg szerettem volna dícsérni. Gondolom már mindenki megemlítette az esetleges hibákat, szerintem szőrszálhasogatás, mert a jelenetnek az a képkockája, amit sikerült megörökítsél, kivételes. Én még csak kezdő hobbifotós vagyok, de ezek azok a képek, amik arra kéztetnek, hogy tovább fejlesszem tudásomat.
Szívből gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Akkor üdvözlünk az oldalon, és köszönöm a hozzászólást!

2008. szeptember 29. | 12:44 | binci.

Egyszer még az elején panaszkodtam neked, hogy e miatt a kép miatt nem lett nap képe az enyém...
Hát kicsit többre vitted a képpel, mint én bármikor is fogok.
Ismételten csak gratulálni tudok, nem véletlen lett a hónap képe!
Azért jó érzés volt melletted másodiknak lenni... :)
Sok sikert, ha viszed pályázatokra!

Polgár Tibor válasza:
Emlékszem. Jól esnek a szavaid, az őszinte jókívánság.
Köszönöm!

2008. szeptember 29. | 11:30 | fullac

Sokszor a véletlen képek teszik igazán híressé a fotóst, persze nem hanyagolható el a szakmai tudás sem. Szerintem nagyon remek fotó..
Rengeteg ilyen véletlent kívánok...

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm szépen!

2008. szeptember 28. | 13:51 | bonyi z.

Csak gratulálni tudok! :)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm szépen!

2008. szeptember 28. | 09:55 | Toxxiq

Haliho, A fotózáshoz egy nagy kalap szerencse is szükséges :) Ha a szerencse tudással is párosul, íme az eredmény! Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 26. | 19:14 | klauka

hát ezt nem hiszem el..egyszerűen fantasztikus lett a kép is, meg hát ilyen pillanatot elkapni...csodálatos! :) szerelmes kis szajkó (ha jól látom) :)
gratulálok.

Polgár Tibor válasza:
Jól látod. :-)
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 25. | 21:42 | sunmass

Egyszerűen több, mint fantasztikus!
Kiváncsi lennék mit éreztél, amikor megláttad a képet a kijelzőn.
Biztos eldobtam volna a gépet örömömben:)

Grat érte!

Polgár Tibor válasza:
Nem rögtön jöttem rá, hogy érdekes kép lehet. Sőt, mikor ide feltettem se gondoltam ilyen sikerre.
Köszönöm az értékelést!

2008. szeptember 25. | 17:45 | Nora G

Szia, nem sejtek benne csalást Jókor voltál jóhelyen, és pont elkaptad ezt a pillanatot
gratulálok!

Nóri

Polgár Tibor válasza:
Ne haragudj, de a véleményedből enyhén szólva nem sokat okosodtam.
Nem tudom elfogadni.
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 25. | 11:15 | rex007

Hihetetlen hogy a víz pont így csapódjon fel, és ezt sikerüljön így elkapni a pillanatot. Csak gratulálni tudok. Jól kmponált kép, talán nekem alul lehetne tágabb a kép de lehet elvinné az eggyensúlyt. Tetszik így és kész.

Polgár Tibor válasza:
Inkább túl sok a hely alul, nem?
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 25. | 07:45 | bani

milyen jó hogy meg tudtad ezt a pillanatot örökíteni:) szerintem kevesen vannak azok a szerencsések akik ilyen fantasztikus dolgot láthatnak, és még sikerül is visszaadni:) köszönöm. gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm szépen!

2008. szeptember 24. | 18:10 | Nyözö

Hehe, megint valaki talált egy képet a Bencénél... :) Ezek a szajkók annyira idétlenek pancsolás közben, és a képhez nagyon sokat ad a felfröccsenő víz poénos alakba rendeződése.
Én csak a vágással nem vagyok 100%-ig kibékülve: a szív így erősen kiszorult balra, és mivel a tükörkép amúgy sem lenne teljes lent is soknak érzem a vizet. Tehát lent vágnék, és balra hiányolok kicsi helyet. De hát a balra hely gyanítom nem volt meg az eredeti képen sem...
Sok hasonló szerencsés pillanatot, jó fényeket: Nyözö

Polgár Tibor válasza:
Kitöröltem az első gondolatomat. Csak annyit írok, hogy nem ott készült. Nem voltam nála, nem is leszek.
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 24. | 16:49 | álomlakó

Fantasztikus!
Grat!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 4,7
2008. szeptember 24. | 15:59 | Schatzka

Zseniális pillanat, csak gratulálni tudok. Nekem egy picit túl hangsúlyos a bal oldal, de ez mit sem változtat azon, hogy a téma szuper.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 24. | 15:58 | vinczesanyi

a kep az nagyon jo de en a vizbol formalt szivre nagyon kivancsi vagyok hogy ez tenyleg igy lett fotozva vagy utolag lett modositva rajta?...
nem szamit attol fuggetlenul van benne egy kis romantika is...

Polgár Tibor válasza:
Nem módosítottam rajta. Elnézést, de nem fogadom el az értékelést indoklás hiánya miatt.
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 24. | 09:28 | P_Gyöngyvér

Ehhez nincs mit szólni... Bravúros!
Szívből gratulálok!

Gyöngyvér
Az értékelő 1 kreditet utalt át a fotó készítőjének.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm! A kreditet pedig külön!
Üdv:
Polgár Tibor

2008. szeptember 22. | 23:04 | e_adam

Eszméletlen - ez volt az első benyomásom...
De ahogy tovább néztem valahogy nem éreztem azt a teljes harmóniát...
Nem vagyok biztos benne, de talán a kép alsó, síma víztükör része talán kicsit sok.
És további figyelésem után a vízcseppek is túl sűrű nek tűntek a szivecskében ha ritkítanád őket és úgy is kiadják a formát, az még jobb lehet. Talán... de ez csak egy hülye kezdő vélménye.

Polgár Tibor válasza:
Természetfotón nem szokás az ilyen beavatkozás.
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 22. | 22:36 | gundi

Csodálatos ez a kép, jókora mázli is kellett hozzá:)

Polgár Tibor válasza:
Hát, az kellett.
:-)

adott pontszám: 5
2008. szeptember 22. | 19:38 | miczo

Ezért a képért érdemes létrehozni az ilyen kategóriát! Döbbenet!!

Polgár Tibor válasza:
Utólag tettem át ebbe a kategóriába és tényleg igazuk volt, akik ezt javasolták.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 22. | 15:29 | Papichulo

Fantasztikus! Az a sziv ami kirajzolódik egy csoda!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 22. | 13:28 | zázrivecz richárd

hát hallod ilyen nincs a világon!:)álatokat még sosem láttam ilyen formában szerelmet vallani de szerintem hátralévő életemben sem fogok ,egyszerűen fantasztikus gratulálok!!!!

Polgár Tibor válasza:
Hát, hogy szerelem volt-e tényleg, azt (bevallom) nem tudom, mindenesetre nekem rögtön ez a cím jutott eszembe, amikor megláttam a képet a monitoron.
Köszönöm!

2008. szeptember 21. | 20:53 | sztyopka_remixx

Szemet mazlista!!!!!! :))))))))))) Kalapom emelve! :)

Polgár Tibor válasza:
Rágalom! Egy hónapig gyakoroltuk a szajkóval, aki előző életében zsonglőr volt... :-)

adott pontszám: 5
2008. szeptember 21. | 14:56 | fehertigris

Ciao!

Miért nem lehet hinnünk egymásnak természetfotósoknak. Én elhiszem, hogy a tied, és gratulálok, mert fantasztikus lett... ez a pillanat biztos, hogy megismételhetetlen...

fehertigris

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményt!

2008. szeptember 21. | 14:18 | Simon Mágus

Sajnálom, hogy már nem értékelhetem. Többekkel ellentétben én hajlamos vagyok elhinni, hogy ilyen fotók is készülhetnek PS nélkül - bár tény, hgy fene nagy szerencse kell hozzá. És meg tudom érteni, ha dühít a sok kételkedés. Engem is nagyon felzaklatott, amikor (évekkel ezelőtt, még más néven) felraktam ide egy ehhez hasonlóan "übermázli" fotót, és sorba jöttek a kérdések: "-Ugye beállított?" "-Ugye, leszervezted a szitut?" - Valóban idegesítő. Én gratulálok és hiszek neked! :)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm szépen!
(Már nem dühít, annál is inkább, mert kisebbségben a kételkedők voltak)

2008. szeptember 21. | 11:43 | Százbolha

Gratulálok!

(a beírt értékelésem túl rövid... nem pontozhatok. Vedd úgy hogy 5 pontot adtam rá)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 20. | 17:33 | Offsboy

Nagyon irigyellek ezért a képért :-) Profi kivitelezés nagy rakás szerencsével megfejelve :-) Azon csodálkoztam, hogy 140mm elég volt hozzá. Milyen messze voltál?

Polgár Tibor válasza:
Kb. 5m-re voltam.
Üdv.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 20. | 10:32 | Christine

Ez egy fantasztikusan jól elcsipett pillanat,nagyon jó éles a kép, a madár szeme is kifejező!
Irigykedem a pillanatért, meg a jl sikerült képért!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 19. | 19:51 | deko-terv

Egészen kiváló a felvétel, és vegyük figyelembe, hogy egy nagyon bizalmatlan és éber madár lefényképezése sikerült ennyire szépen.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményt!

2008. szeptember 17. | 15:16 | Prmck

Hát képzelem hogy néztél a képre amikor visszanézted, óriási kép! Megérdemli a hónap képét, vágni lehetett volna még rajta az igaz...az élesség nagyon jó, stb, Grat, Beraktam háttérképnek a gépen, ugye maradhat?

Polgár Tibor válasza:
Megtisztelsz vele.
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 17. | 11:07 | bigfoot_yeti

jó közel lehettél, remek fotó, mesterien elkapott pillanat

Polgár Tibor válasza:
kb. 5m-re
Üdv.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 16. | 14:50 | White Tiger

Ciao!

Ez az itatos téma nagyon felkapott lett hála Bencének (aki ezt mesteri fokon űzi), de ez fantasztikus kép lett emiatt a pillanat miatt... Csak gratulálni tudok.

White Tiger

Polgár Tibor válasza:
A madarak már ő előtte is ittak és fürödtek, ne felejtsd el!
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 15. | 23:45 | bányászbéka

Ilyen nincs, és mégis van. Nehéz a fotózzos szabályok szerint értékelni, mert ha úgy veszem, a képnek szinte a teljes alsó fele fölösleges, és ahhoz hogy teljesen kibontakozzon a vallomás, fent több hely kéne. Vagyis nem "ötös" a kép, dehát őszintén szólva komolytalan lenne eszerint értékelni. Szerintem ezt inkább a legszínvonalasabb természetfotó-pályázatok zsűrijei döntsék el, a kép ugyanis méltó a komoly megmérettetésre. Kalapot le!

Polgár Tibor válasza:
Annál is inkább, folytatva a gondolatod, mert kb. 1 perc alatt újra lehet vágni. És újra is kell, mert nagyon elszúrtam...
Köszönöm a véleményt!

2008. szeptember 15. | 21:52 | dor2004

Kíváncsian megnyitottam, úgyhogy csak szóbeli 5-öst tudok adni. Szerencsés pillanat, szép szinekkel, kíváló élességgel. Gratulálok, pályázati kép! (azért a vízszinten igazítanék, ez jobban feltünő, mint a tükörkép függőlegessége) üdv, dor

Polgár Tibor válasza:
Most akkor még egyszer megnéztem alaposabban. A tükörkép biztosan jól áll, és így függőleges a kép. Talán mégis igazatok van (más is osztotta a véleményed), mert billentettem -0,5-öt és mintha tényleg jobban mutatna. Ha alul vágok belőle, mint ahogy sokan javasolták, akkor pedig a tükörkép kicsi dőlése már észre se vehető.
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 15. | 20:11 | dios adam

Az élesség és a szív alak lenyűgözött, gratulálok! Tetszik a géped, ajánlod? mert én is mostanába veszek egy új fényképezőt, és tanácstalan vagyok.

Polgár Tibor válasza:
Nem csalódnál benne.
Üdv:
Polgár Tibor

2008. szeptember 15. | 13:45 | Pintér

....és ha trükk, akkor mi van, akkor is nagyon jó. Én elhiszem gratulálok.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 15. | 13:25 | bfb92

Szia! Jó! Nagyon jó! Jó pillanat jó fotós, szép fények, szép kivitelezés. A pillalat hihetetlen... A képkivágás is nagyon jó. Egy kerettel talán még jobban fel lehetne dobni a képet de így is tök jó. Gratulálok. Üdv Bence

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm Bence!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 15. | 00:01 | pircsi

Tényleg hihetetlen! És a kihívó tekintet csak emeli -a képhez választott cím tükrében- a kép értékét.
Benne van a várakozás drámája:" ha egy ilyen bravúr után is kosarat kapok nem élem túl... "
Szuper, gratulálok!
A képkivágáson talán lehetne picit szűkíteni- alul és jobb oldalon, de ne vedd a szívedre, vagy az Ő szívére ; ), ebben a kategóriában nekem most ez a kép tetszik a legjobban!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményt!

2008. szeptember 14. | 22:12 | Geni

Nem is tudom,mikor volt utoljára ilyen,hogy egy fotó,ennyi idő alatt ennyi értékelést kapjon,és ilyen sikeres legyen.Több mint 1 éve,az biztos.Én is gratulálok érte,sokadikként,de pontozni nem tudom,mert még régebben kinyomtam kíváncsiságból.

Üdv.!

Polgár Tibor válasza:
Nagyon örülök a sikernek, de meg is lepett egy kicsit.
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 14. | 19:33 | látogató

hát Te aztán mákkal eteted a disznókat... ahogy mondani szokták. Meg azt is hallottam már hogy csak a jó fotósnak van szerencséje... hát igen.
szerintem ezzel a képpel még nyerni fogsz néhány pályázatot... jól gondold meg mit csinálsz vele!

Polgár Tibor válasza:
Az utolsó mondatod szöget ütött a fejemben. Pályázat, de az se mindegy, hogy melyik.
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 14. | 16:38 | Tutajos

Nem kell bizonygatni. Elég a sikert learatni :-)

Polgár Tibor válasza:
Talán már aktualitását is veszítette az a megjegyzésem. Azt még az elején írtam oda, amikor többen is kételkedtek. Lehet, hogy leveszem.
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 14. | 14:49 | morbidangyal

Vélemény egy új felhasználótól: Szia:) Ne csodálkozz, hogy trükköt sejtenek mögötte, hiszen annyira hihetetlen:) Maga a madár nézése, "mosolya" sem mindennapi. Látszik, hogy csodál "valakit". Igazi kis Don Huan. A tetejébe még egy szivecske is kirajzolódik a vízcseppekből! Gratulálok! Élmény lehetet lefotózni!

Polgár Tibor válasza:
Minden fotózás élmény, de ez különösen, habár csak itthon vettem észre, hogy mit sikerült lefotózni.
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 14. | 12:51 | Red 82

Üdv
Nagyon jó képet sikerült készítened! Szép éles jók a színek + jó a vágás de ami miatt nekem nagyon tetszik az a szív alakú forma amit a vízcseppek formálnak! Nagyon jó pillanatban sikerült elkapnod a fürdő madarat!
Én adok egy 5-öst mert szerintem ez egy nagyon jó illetve különleges kép!
Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 14. | 12:23 | madmac1122

Gratulálok neked az alkotásodhoz hihetetlen jó az időzítésen ember. Béke!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a hozzászólást!

2008. szeptember 14. | 12:21 | derta

Nagyon szép, remek részleteskép, gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 14. | 11:26 | eXoGopher

Huh, te aztán iszonyatosan mázlista ember vagy, remélem tudod! :D Na meg tehetséges! :) Ehhez nem is nagyon lehet mit hozzáfűzni... Ha legalább valami beállítás hiba lenne, de még az sincs, talán picit kevesebbet hagytam volna a vízből a képen, de eszméletlen jó lett a kép így is! Gratulálok, további jó fényeket! Üdv.: Gábor

Polgár Tibor válasza:
Most mázlista voltam, de milyen sokszor hiányzott már ez a kis szerencse...!
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 14. | 01:11 | SzSz

Hello. Nagy mázli kellhet egy ilyen pillanat elkapásához. Fantasztikus a kép...

Polgár Tibor válasza:
Ezúttal megadatott. Hozzáteszem, sokszor fordítva történt és elkeseredett voltam, mert csak egy kis szerencse kellett volna a jó képhez,
Köszönöm!

2008. szeptember 13. | 18:12 | blondiea

Ebben az esetben talán a látszat csal. A madár mellével igazad van, az összbenyomás mégis az a számomra, hogy lejt jobbra. De ez tényleg lényegtelen :)

2008. szeptember 13. | 14:06 | blondiea

Többen említették a vágást, igazuk van. A medence dőlése is javítható, szerintem. De ezek nem jelentenek komolyabb gondot.
A mázlihoz pedig rengeteg munkán keresztül vezet az út :))
Minden elismerésem, még egyszer.

Polgár Tibor válasza:
A vágás stimmel. A dőlésről annyit, hogy kifejezetten gondolt fordítottam rá. A madár mellének a vonalát vetettem össze a tükörképével, mert ha az jó, akkor a medence hiába néz ki ferdének, nem az. Legalábbis én így gondolkodtam.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 14:03 | blondiea

Gratulálok, pazar pillanatot csíptél el.
Szerintem nem kell bizonygatnod, aki nem akarja, úgy sem hiszi el, hogy valódi.
Számomra egyértelműen csillagos 5.
Grat!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 12:17 | brm00

Szerintem nem kell semmit bizonyítani! Ha még trükk lenne akkor is jópofa és teljesen jól sikerült, de ha tényleg nem az akkor is ugyanez jellemző! Csak egyetlen apró dolgot javítanék: vágnék az aljából, kicsit sok, bár a tükröződések érdekesek szoktak lenni, itt kicsit sok! Ettől függetlenül szerintem hibátlan, a látvány oda vonzza a figyelmet!

Polgár Tibor válasza:
Igen, a vágást már megkaptam párszor, és igazat is adok.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 11:25 | Salamander

Ja, hogy erre valaki azt mondta, hogy kamu?:D Az meredek.. Nagyon nagy kép, igazi értékes pillanat, hiszen ez egy olyan pillanat, amit ott és akkor először és utoljára te láttál a világon. És ráadásul még elkapnod is sikerült. Teljesen egyedülálló felvétel. :)

Üdv,
Salamander

Polgár Tibor válasza:
Örülök, hogy tetszik!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 10:40 | sz_zozo

Sorozatot lottel hogy igy sikerult elkapni? Itt tenyleg a pillanat van megorokitve, szep kompozicioval, szinekkel, elesseg es dof is n rendben! Csak gratulalni tudok es irigykedni :P

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 13. | 09:31 | ketga

Ha nem lenne a szív, akkor is remek ez a kép. A trükköt kár keresni :)
Bizonygatnod is kár, ha "csalás" akkor is 5-öst kapsz rá. Ha eredeti 6-ost. Azt meg ugye nem lehet.
Én megadnám a 6-ost :)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm így gondolatban is...!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 09:16 | abuk

hogyis nevezzelek.. példaértékű mázlista kép! ezzel a szerencsés pillanattal bármely pályázaton megállná a helyét, gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 08:18 | kaldi

Mit is írhatnék erre a csodára,megismételhetetlen pillanatra?!
Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!
Ezt a képet a lehető legrangosabb nemzetközi természetfotó pályázaton indítanám,hagy lássa a világ!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 06:56 | Phoser

FANTASZTIKUS felvétel!!! Nyomasd a képet a pályázatokon, mert sikereket fogsz vele elérni! Nem nagyon találom a szavakat, örülök, hogy láthattam!!! Szép fényeket! Üdv:
Zsolt

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a biztató szavakat!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 13. | 01:37 | Biosz

Ez ritka nagy mázli, de nem nem von le semmit a kitartó munkádból. Tetszetős kép.Gratulálok hozzá. Egyébként ez elkapott pillanat kategória, nem természet. :)

Polgár Tibor válasza:
Olyan sokan írtak "elkapott pillanatról", hogy már át is tettem. Talán oda jobban is illik...
Köszönöm a véleményed!

2008. szeptember 12. | 23:33 | gpalmai2

Nem tudom kinek jutott eszébe, hogy trükk! Nem hiszem, hogy egy komoly ember, ilyen magasságú természetfotónál nekiállna PS-sel szív alakúra rendezgetni a cseppeket! Ha valaki ezt ezen az oldalon feltételezi ilyen profi fotónál, akkor szerintem el van tévedve! A természetfotó nem meghamisítja a természetet hanem megörökíti! A képed minden elismerést megérdemel! Valóban joggal bekerülhetne bármilyen fotós könyvbe. Ez nem az a kép amikor visszanézed az LCD-n és majd elájulsz annyira jól elkaptad, hanem ennél mikor a számítógép nagy képernyőjén visszanézed, akkor is elájulsz!
Grat!
Üdv: G

Polgár Tibor válasza:
Mégis, amikor először átlapoztam az aznapi képeimet, nem is nagyon álltam meg ennél. Jaj, de érdekes!-gondoltam, és mentem tovább. Szerencsére, mindig többször megnézem őket...

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 22:53 | orsifoto

Hihetetlen pillanatban kaptad el,az elessege,a kep varazsa tokeletes,gratulalok,ritka ilyen pillanatott megorokiteni ilyen kivitelben!!

Polgár Tibor válasza:
Örülök, hogy tetszik!

2008. szeptember 12. | 21:38 | szg8

A kíváncsiságom miatt pontozni sajnos már nem tudom, de mindenféleképpen szeretnék gratulálni, nagyon különleges pillanatot sikerült elcsípni. A vágáson még lehetne finomítani, ha alul a víztükör kb. felét levágod, és picit jobb oldalt és felül is vágsz, akkor a szívforma sokkal jobban érvényesül.
üdv,
Gergő

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm Gergő! (a vágással kapcsolatos kritikák jogosságát már régen be kellett látnom!)

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 21:15 | gabormarcali001

remek lett a fotó, valami hihetetlen szép lett maga a madár, s a vízcseppek is szépen megfagytak, a formályukról, már nem is beszélve!

üdv:gabor.

további szép képeket!

Polgár Tibor válasza:
Nagyon köszönöm Gábor!

adott pontszám: 4,4
2008. szeptember 12. | 20:45 | Amarton

Szia!

A jó képhez kell egy kis szerencse is. Szokták mondani....

A kép expoziciója és részletessége nagyon jó.
A képet különlegessé teszi a szív alakú madárról leverődő víz.
Ami miatt nem adtam 5-öst, az a vágás.
Ha már nem sikerült a reflexiót is lefényképezni a vízen (úgy lett volna a legütősebb a kép. Akkor biztos valamilyen természetfotós díjat is be lehetne vele gyűjteni), akkor a 2/3-os vágást kellett volna preferálni, azaz alúlról egy jókora darabot levágni.
Egyrészt az aranymetszés miatt kellemesebb lenne a szemnek, másik dolog pedig, szerintem a kép jobban néz ki ha nem 4/3-as a méretarány.

Üdv A.

Polgár Tibor válasza:
Igazad van :-(
Szerencsére könnyen javítható :-)

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 20:37 | harmadnick

hát ez bizony nagyon elkapott ! és ha trükk lett volna, akkor is gratula, mert nagyszerű ötlet, így meg még el is mondhatod, hogy mázlid van. sok hasonló képet és sok szerencsét a további képeidhez!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 19:55 | newgam

Szerintem a mai eredménycentrikus (és tegyük hozzá, nem mindíg az egyenes utat járó) világban ez nem lehet kínos.
Egyébként jelen esetben, nekem elég az adott szavad.
:)
A képről: Óriási szerencséd mellett, mert nem mindennapos pillanatot kaptál el, a képre sem mondhatok sok rosszat.
Jó helyen a DOF, szépek a színek, sehol egy kiégés.
Igaz, a szerkesztés kicsit szűk (most elsősorban nem a tükörképre gondolok, bár ha ott is kirajzolódna...), inkább a bal oldalra, ahol a "vallomás" kaphatna nagyobb teret.
De ez nekem már csak az ötös "űbereléséhez" kellene.
Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
A vágást még átgondolhattam volna egy kicsit, ezt belátom már.
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 18:40 | Kleer

Csatlakozom a többséghez: Lenyűgöző!! Fantasztikusan jól elkapott pillanat! Írtóra irigyellek ezért a képért! Remek színek, élesség, elhelyezés!
Gratulálok, hogy ez a kép az Utolsó 30nap legjobb fotója! És természetesen ötös:)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 16:43 | Zyklon

Ez a kép kitűnő.Egy ilyen pillanatot, így,ilyen minőségben elkapni...hát káprázatos,profizmusra vall.Természetesen ötös.:)

Polgár Tibor válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 15:42 | Gamerotti

Szia!

Ott voltál a pillanatban...
És ami még ennél is fontosabb, felkészülten... Hiszen amúgy ez a pillanat talán előtted is rejtve maradt volna. Az élethez kell némi szerencse is szokták mondani, de azt hiszem kilátszik a tehetség és az elhivatottság is ebből a képből.
Technikailag nem tudok semmit hozzászólni, talán a vágás miatt szólnék, ha mindenképp keresni akarok valami kis hibát... :)
A tükröződésben vagy legyen benne a madár feje is vagy ne is legyen benne ennyi. A kompozíciónak talán jót tenne, ha kevesebb lenne benne.
Gratulálok a képhez.

Polgár Tibor válasza:
A vágást elsiettem egy kicsit.
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 14:44 | giornalismo23

Annyira édes, nagyon bírom :D És egy áldás neked, hogy elkaptad a pillanatot. Fantasztikus. :D Grat.

Polgár Tibor válasza:
Mondhatni ennivaló... :-)

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 14:28 | -AncsA-

Gratulálok! Ezt a képet nagyon jó pillanatban lőtted el! Szerintem nem kell bizonygatni, én elhiszem, csak még sose láttam ilyet. Kis ázott madárka :) Különleges, egyedi fotó.

Polgár Tibor válasza:
Örülök, hogy tetszik!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 14:05 | tarant

Hu ezt a mázlit! Gratulálok a jókor-jóhelyen, és kiváló reflexel készült képhez. A jó természetfotóhoz szerencse is kell, most ezt megkaptad a sorstól, és élni is tudtál vele. Tiszta szívből gratulálok.

Polgár Tibor válasza:
Nagyon köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 13:59 | szisan

Gratulálok! Nem csak szerencse kell egy ilyen felvételhez.A természetfotósok ezt nagyon jól tudják.Itt minden a helyén van és még egy szenzációs címet is ki tudtál találni.
Csupán egy nűansznyi észrevételem van,a kép oly mértékben magáért beszél,hogy a tükörképből egy kicsivel kevesebb is elég lenne.

Polgár Tibor válasza:
Igaz a kritika is.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 12:22 | kukonya

Szia! Mit kell ezen bizonygatni? Szerintem semmi bizonygatni való nincs ebben a képben egyszerűen jókor jó helyen egy jó kattintás és kész. Nekem ez az első értékelésem és ha az első akkor már valami különleges legyen hát EZ AZ!!! Véleményem szerint ez egy hossú kitartó munka gyümölcse ami joggal illeti a fotó készítőjét. Gratulálok a fotóhoz és remélem hogy ez lesz a hónap képe meg hogy sok kreditet kapsz érte. Üdv.:István

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm István a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 11:55 | Mazsola

A jó fotósnak szerencséje. Kitűnő kép, remek pillanat.
Alul talán még vágnék egy keveset ill. ps-ben egy kis derítést adnék. Na, de akkor az már nem a Te képed lenne. :)
Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Igazad lehet...
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 10:54 | Há.Pé.

Gratulálok!
Ha jól tudom akkor ez egy mátyásmadár, illetve szajkó. Első ránézésre tényleg olyan mintha manipulálva lenne. DE ha jobban megnézzük látszik a vízcseppeken, hogy azok bizony nem klónozással, vagy más PS abrakadabrával kerültek oda.
Különben a kép technikailag tökéletes, legalábbis szerintem. Úgyhogy részemról 5
Üdv Péter

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 10:51 | mihaly_zoltan

Nem tudom erre a kepre szavakban lehet-e kommentet irni... hat lenyugoz, mint a tudasod, mint pedig a szerencsed... dehat ervenyes erre a kepre is szintugy mint a tobbi jol elkapott kepre..."Ott kell lenni"
Gratulalok

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 09:51 | Hervai Mihály

Tipikus példája a "jó időben, jó helyen" készített fotónak, amihez persze ott kell lenni és technikailag is felkészültnek kell lenni. Én az aljából és picit a jobb oldalából kicsit talán leszéleztem volna, de ez csak kekeckedés.
Gratula!

Polgár Tibor válasza:
Belátom, alul vágni kellett volna.
Köszönöm!

2008. szeptember 12. | 09:16 | andorbroker

Embertelenül jó kép! Kritizálni való nincs benne. A címe is briliáns, gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 12. | 09:10 | tonyi

Szia! Nagyon tetszik a kép, legjobbkor elkapott pillanat:) Jók a színek, pontos fókusz és a tekintet, ahogy "arra fókuszál, hogy sikerüljön azt a vallomást megcsinálni":)) Gratulálok

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 11. | 17:32 | hajnalcsillag

Hát ez egyszerűen gyönyörű!! Ez a kép akkor is tökéletes ha nincs ott a szív, de így hogy ott van felülmúlhatatlan és ha trükk lenne engem az sem érdekelne, de hiszek neked. Kiváló élesség és bámulatos színek( csak hogy a technikáról is legyen valami):D
Szép fényeket és képeket!
Puszi Hajnus

Polgár Tibor válasza:
Köszönet neked Hajnus!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 11. | 13:35 | hayasima

Szia!
Úgy látom csípnek a madarak. Nagyon szép fotó. Saját itató? A háttér megfelelő távolságban, szépen elmosott, kiemelve a fő témát.
gratulálok.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 11. | 08:24 | Gabesz923

Beállok én is a gratulálók sorába. Nagyon egyedi. Egy ilyen agyonfotózott témával is lehet csodálatosat alkotni. A pontos expozíció és a jó szerkesztés az már alap ha a te képeidet nézzük, de egy ilyen pillanatot elkapni... Nagyon jól választottad meg a rekesz-zárseb párost így van egy kis dimamikája a cseppeknek, de a szajkó teljesen éles. Minden tiszteletem a tiéd.

Polgár Tibor válasza:
Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 10. | 22:29 | dev8

Üdv!
Az biztos, hogy ezt nagyon elkaptad, és még a kivitelezés is tökéletes emellett!
Csak szeretnék én valaha ilyen pillanatot elkapni!:)
Grat hozzá!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 10. | 14:01 | End1983

Szép napot!

Aki nem hiszi, járjon utána. Ha manipulált kép lenne, akkor is ötletesnek tartanám. Így pedig fantasztikus. lapozgatás közben megakadt rajta a szemem. A minőségében nem találok hibát.
Gratula!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 10. | 12:37 | cián

Nekem is az jutott eszembe, ( még akkor nem is olvastam a címet), egy szerelmi vallomás. Fantasztikus a vízcseppek szívecskévé formálódása és meg fantasztikusabb, hogy el is kaptad. Csak gratulálni tudok.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 10. | 11:25 | moTmeN

a masik megoszton <a href=http://fotozz.hu/fotot_megmutat?Foto_ID=145591 target=_blank>erre</a> gondoltam.

Polgár Tibor válasza:
Mindjárt megnézem.

adott pontszám: 5
2008. szeptember 10. | 09:26 | akoszu

Egy jól sikerült fotóhoz, kell némi szerencse is. A fotósnak jó időpontban kell lenni, jó helyen és időben lenyomni a gombot. Ez összejött! (Ezzel persze nem csökkentve a fotós érdemeit, mert remek a cím és maga a kép is.) Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 10. | 09:05 | .virus.

Nem mindennapi fotó !
Óriási szerencse , de hát az is kell a pillanathoz !
Beállnék a sorba sokadiknak ! : ))

Gratula....

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 10. | 00:39 | kérdezhetek^

Szia!

Ez fantasztikus pillanat, amit sikerült megörökítened. Nekem legjobban az az ázott képe tetszik. No, a víz szív sem semmi:-))

Csak gratulálni tudok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 23:50 | AIO

szia! első értékelésemet írom, egy nem túl rég feltölthetett fotóhoz (ugyanis még nem vagyok túl tájékozott az itteni rendszerben) - a választásom a "véletlen" szív alakú glória miatt esett a képre, amit távolról megláttam. nagyon kedves képet készítettél egy helyes, tollászkodó madárról, a heves mozdulatok ellenére éles! fotó...(gondolom Te is nagyon örültél, amikor ezt konstatáltad...) szóval gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Akkor tehát kellemes időtöltést a fotozz-on!
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 22:55 | stuar

Ilyet elkapni! Ennek a valószínűsége felér egy lottó ötössel. Egyébként még gyúrhatsz a témán: hiányolom a keresztben átfúrodó nyilacskát :).
Komolyra fordítva: Kivételes pillanat és ráadásul a minőség is kiváló. Gondolom, nem én vagyok az első aki azt mondja: még látjuk ezt a képet néhány pályázat nyerteseként. GRATULÁLOK!

Polgár Tibor válasza:
Sokan említették a pályázatot, majd meglátjuk...
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 22:36 | hcsabi

A természet csodáit nehéz lenne felülmulni!
Az ilyen "szerencsés" képeket csak tudással, óriási tapasztalattal és türelemmel lehet "kiérdemelni"!
Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 22:25 | Peet13

nem kínos mert egy hihetetlen szabályos szívet sikerült lekapni :)
Ilyet még nem láttam,de szerintem nem én vagyok egyedül!...pazar!
Lucky man

Polgár Tibor válasza:
Már túl tettem magam rajta. (A magyarázkodáson)
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 22:19 | Denjoe

Fantasztikus kép lett! Valódi az a szív ott? Nagyon jó... grat
Denjoe

Polgár Tibor válasza:
Nem valódi. Vízből van. (Bocs a rossz poénért!)
Köszönöm a véleményt!

2008. szeptember 9. | 22:06 | magnorbee

Hali! Csak nézem nézem nézem a képet , de elég nehezen tudtam értékelni, mert annyira megfogott a kép hogy nemudtam levenni róla a szememet! Ehhez foghatót még nemláttam , jó a kivitelezése , szerkesztése élessége, noh és az a plusz ami még megtalálható benne, az elkapott pillanat (ez fogott meg igazából)! Nagyon jólett!
Grat hozzá!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 22:00 | tiger1977

...remek...és akkor szerencse is... :)
gratulálok, technikai kivitelezés rendben és ráadásul ott az a plussz is, ami csak ritkán adódik :)
Tiger

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 21:48 | madmike

Szia!
Elsőre biztosra vettem hogy PS áll a háttérben, de hiszek neked. Egy fantasztikus pillanatot kaptál el, nem hiszem hogy sok fotos büszkélkedhet ilyennel. Az élesség rendben. Kicsit többet hagytam volna a kép bal oldalából,illetve fölül.
Gratulálok hozzá!
További jo fotózást!
Üdv: madmike

Polgár Tibor válasza:
Már minden oldalra kaptam tippeket, hogy többet, más meg kevesebbet vágna. Hát így állunk...
Azért köszönöm szépen az értékelést!

2008. szeptember 9. | 20:55 | kreisz

Szép kép!! Azért ehhez szerencse is kellett :))

Polgár Tibor válasza:
Én ezt nem értem. Az a baj, hogy "szerencse is kellett" hozzá? Annak mi köze a képhez?

2008. szeptember 9. | 20:54 | woombaat

Szia! Ebben a témában még csak hasonlót sem láttam, ez nem feltétlen azt jelenti hogy nincs is, de ez a pillanat magáért beszél. Címmel együtt (is) tökéletes a mondanivalója. A madárka tűéles, és minden más kötelező elem is nagyon a helyén van. Ami furcsa az a vágás. Levágtad a tükörképben a madár fejét, ami nem feltétlen baj, de így már túl sok a kép alsó része. Kicsit föntebb toltam volna az alsó határt. Inkább fölül és jobb oldalon hagytam volna több helyet, a madarat a bal harmadba helyezve.Így a szétszóródó vízcseppeknek nagyobb tér jutna és a tekintet még kifejezőbb lenne. Jelenleg olyan érzést kelt, mintha egy másik madár ült volna mellette, amelyet szándékosan levágtál. Emiatt vonnék le max 0,5 pontot, a pillanat azonban * 5. További jó fotózást!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 20:42 | Rol320

Ennek a képnek bizony lehet örülni!
A szajkó szerelmi vallomása! :)
Gratulálok!
Szépek a színek, jó az élesség, és a pillanat... egyszerűen bravúros!
Ha belegondolok, hogy ez a szajkó ezzel a fejjel és tekinetettel éppen szerelmet vall, hát, nevetőgörcs kerülget. :)

Polgár Tibor válasza:
Tényleg vicces...
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 20:41 | belphnaque

De jóóó !
Ez igazán fantasztikus.
Nem is szeretnék technikai részletekbe menni, mert éles, meg tutis, az érdekessége és egyedisége miatt tetszik, sok más hasonló képhez képest, amiket hasonlókat tettetek már fel.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a vélemény!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 20:34 | Csabibácsi

Szia. Az ilyen pillanatokat nagyon nehéz elkapni. Örrülök,hogy neked sikerült. Jó a szerkesztés és szép éles lett egészében. Gratulálok, még sok ilyet.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 20:25 | ds.

Gratulálok,nagyon elkaptad!Pályázaton a helye!!

Üdv,ds

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 20:24 | Grego

Szia! Csodálatos kép lett, a pillanatot nagyon elkaptad, a madár a farkával pont egy szivet rajzol le a vízcseppek révén. A képkivágás és az élesség, szinek jók. Alap 5.-ös:)
Csak gratulálni tudok a képedhez!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 20:12 | kisspeti

Ez a szép a fotózásban, hogy a megismételhetetlen pillanatokat mindenki láthatja, most épp a Te jóvoltodból. De nyilván egy ilyen kép mögött egy életpálya van.
Gratulálok.

Üdv:Péter

Polgár Tibor válasza:
Életpálya? Nem mondhatom, mert mindössze 3 éve fotózom. (Igaz, azóta megőrültem)
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 20:04 | sajtli

Ez a kép..áá..nagyon jó! Alig választja el ezt a madarat valami attól, hogy életre keljen! Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 19:40 | kondor26

Ez valami hihetetlen , tudom elcsépelten hangzik de az. Ahogy a vizet csapja és a madár tartása , nagyon jó madárfotó.
Jól elkapott pillanat , jól vágott kép , talán csak annyi hogy alulról kicsit többet kellett volna hagyni de ez parányi dolog a kép kiválóságához képest.
Grat!
Üdv Csaba!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 19:39 | Nandyred

Nem csodálom, hogy trükköt sejtenek, hisz elég hihetetlen a szitu. De mivel azt írod nem az és még bizonyítani is tudod, csak gratulálni tudok ehhez a pillanathoz.
És mindenesetre be kellene adni mindenféle természetfotós pályázatra, mert elég különleges kép. Hajrá, hajrá!
Üdv: Nándi

Polgár Tibor válasza:
A végén még rábeszéltek... :-)
Köszi!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 19:38 | Areee

Szerintem nem szorul magyarázkodásra ez a kép :)
Nagyon tetszik az élessége, és a vízcseppek körvonala, és amit ábrázol, hát az egyenesen fantasztikus :)
Gratulálok, hogy ilyen képet tudtál alkotni :)
A témája is megfogott, és a hangulata is mesés :)
A madár meg olyan, mintha mindjárt életre kelne, és kiugrana a monitoromból, és itt ,,csinálna" további vízcseppeket az asztalomon :)
Köszi az élményt! Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Örülök a véleményednek!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 19:15 | jollyjoker

Óriási ez a fotó!!! Szerkesztés,színek,háttér, valamint a szárny rázása alkotta szívecske. Nem akartam leírni, mert nem kenyerem a dicsekvés!!! Ez a fotó az itatómnál készült a jelenlétemben! Kijelentem,hogy nincs semmiféle trükk, és manipuláció!!! A kétkedők inkább próbáljanak meg hasonló fotókat készíteni, és a "hogyan kell"gondolata foglalkoztassa Őket. Gratulálok a fotóhoz, különössen a technikai megvalósításhoz. Remélem, a hónap fotója lessz . Mindenkinek szép fényeket.

Polgár Tibor válasza:
Szóról szóra, ahogy mondod János! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csak kevesen kételkedtek a fotó valódiságában, remélem őket is sikerült meggyőznöm. Így már biztos.
Köszönöm a véleményedet!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 19:10 | Tahita

Szia!mindenféle képpen 5 pont :) a szív alakú fröcsenés miatt !Kicsit szűknek tartom alul ,jó lett volna ha teljesen látszik a tükrözősés és kicsit sok felül az"üres tér" de ezt leszámítva nagoyn jó.szépen elkapott pillanat!Gatulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 18:41 | Chris.mvp

Szia! Nagyon jó pofa! Szerintem látszik hogy nem trükköztél! Nekem nagyon tetszik!:) Gratulálok hozzá!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 18:40 | Surtess

Én poénból írtam!
Remélem nem vetted komolyan,ha megfordult volna a fejemben,nem adtam volna kreditet sem!
Kiváló fotó!
Hónap képe,sőt,sztem a fotozz képe!!!!

Polgár Tibor válasza:
Nincs semmi probléma...
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:33 | klaris

Kiváló élesség és egy kiváló pillanat. Talán csak a kép kozepén látható elmosódott vonal zavar kicsit (faág?), de a pillanat tokéletesen volt elkapva.

Polgár Tibor válasza:
Nem tudom mire gondolsz, de faág nem lehet.
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:21 | formax

Hihetetlen. Egyébként is ügyes kép, szépen mosott háttér, részletes ábrázolt, különleges pofázmányú madárka. De ez a szív mindent visz. Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:20 | kissendre

Egy jó képhez kell valami plussz amitől egyedibb ,különlegesebb lessz mint a többi hasonló ,itt ez megvan.Szerencse is kell hozzá, ami itt szintén megvan.De ebben a képben gyaníton sok türelmes várakozás,rákészülés is benne van......így megérdemli a fotós hogy örüljön a jól sikerült képnek......és persze mi is.Technikailag amúgy is és a szív nélkül is szép kép a fürdő szajkóról.Gratulálok és további jó fotózást.Üdvözletem.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:11 | csesznye

Hát igen,a szivet formáló vízcseppek megtették hatásukat.De e nélkül is tetszene,élesség ,háttér elmosottsága és a szerkesztése is jól eltalált.Jó fotózást Üdv.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:09 | agent2.0

Azt hiszem az ilyen fotók szókták nyerni a természetes pályázatokat:)

Remek elkapott pillanat, de gondolom nagy munka előzte meg. A szív meg hab a tortán:)

grat

age

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:08 | Álomfejtő

Kiváló ! -és valóban hihetetlenül klassz, nincs is mit hozzátenni ! Nagyon gratul, és további sok hasonló remek pillanatot és nagyszerű fotókat kívánok Neked !
:o)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 18:06 | szabolala

Az igen... A szerelmes szajkó. :) Gratulálok! Szerencséd volt. :)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 17:54 | .Alvin

H-i-h-e-t-e-t-l-e-n!! Gratulálok!! :)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:54 | tabularasa

Szia!
Nagyon szép, részletes természetfotó, sok türelem kellett ehez a szerencsés pillanathoz. Nagy grat!
Üdv: Gyula

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:42 | pearl_13

Hihetetlen pillanat, le a kalappal! Ez aszív alakú "fröccs"....
Minden tökéletes a képen, élesség, dof.... a tükörkép "mosottsága" ...
Grartulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:35 | merlot02

Nekem nem kell bizonygatni, nagyon aranyos fotó. A kép bizonyítja, hogy a természetben vannak szép és megkapó pillanatok, csak mi nem vagyunk ott, azaz csak kevesen látják és még kevsesebb örökítik meg, és ennél is kevesebben úgy .......
grat.

Polgár Tibor válasza:
Akik ismernek, azoknak biztosan elég a szavam is, vagy még az sem kell...
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:32 | Flash

Szia!
És ha csalás, akkor mi van :)? Az látjuk, ami a képen van, és ez bizony egy nagyon-nagyon jól sikerült kép! Méltán lett a nap képe, és valószínűleg a hét képe is ez lesz :)...
Nagyon jól elkapott pillanat, nagyon nagy szerencséd volt! A fények veled voltak, technikailag tökéletes, gratulálok és szép fényeket kívánok :)!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:15 | fenybarat

Üdv! Eszméletlen ez a részletesség!! Remek pillanat, gratulálok! Jé szivecskét fröcsköl:)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:13 | Jam.

Nagyon jó fotó, gratulálok! Érdekes, ahogy a farával csapott víz egy szív alakot rajzol. :) Az élesség és a színek is tökéletes. Nem utolsó sorban pedog marha jól nézki a madár feje. Gratulálok a szép fotóhoz!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:12 | Memory

Fantasztikus! Ámulok ezen a megismételhetetlen pillanaton....hogy így minden összejött! Nagyon a helyén van minden a képen, szép éles lett, szépek a fények, a színek. Jó a szerkesztés. A tükörképe nem is hiányzik, hiszen csak elvonná a figyelmet a "vallomás"-ról.:) GRATULÁLOK!
Üdv:
Móni

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm szépen Móni!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 17:01 | Cpt

Erre csak azt lehet mondani - Te mázlista...;) Dehát a mázli ugyebár csak a jók oldalára tud állni, így nincs is min csodálkozni. Grat!

Polgár Tibor válasza:
Elismerem, hogy nagy mázlim volt... :-)
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 16:50 | Edo

Gratulálok! Remek meglátás, kiválóan elkapott pillanat és technikai kivitelezés - és még beloptad magad a madár szívébe (is). Az ilyen pillanatokért érdemes...!

Polgár Tibor válasza:
Hálás vagyok neki ezért az ajándékért!
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 4,5
2008. szeptember 9. | 16:37 | Samu

Jó a kis szajkó fürdés közben,remek az elkapott pillanat,de én a szívet nem hiszem el,ebben valamilyen trükk van.

Polgár Tibor válasza:
Nincs trükk. A RAW formátummal bármikor bizonyítani tudom.
Köszönöm Samu!

2008. szeptember 9. | 16:27 | Szulita27

Szia!

Mekkora mákod van :-))

Gratula a nap képéhez!

Üdv
K.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 16:22 | Deadbird

Végre egy unikum a sok (szép, de már kicsit unalmas) itatós kép közül!
Nagyszerű pillanat! Alig akarom elhinni, hogy ilyen szabályos szívecske alakot rajzoltak a levegőben a vízcseppek. Az élesség is jó helyen van, szépek a színek, tónusok. Nincs igazán miről beszélni, ez egy megismételhetetlen kép!
Gratulálok hozzá!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 15:59 | ati928

Szia! Egyértelmű cím, egyértelmű mondanivaló, tökéletes kivitelezés. Az elkapott pillanattal sikerült azt a kis pluszt hozzáadnod, ami kiemeli a sok, hasonlóképpen hibátlan madárfotó közül! Grat!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 15:48 | trifoto

Hehe, kis borzoska.
Nagyon jó, személyem szerint nem szeretem a madaras fotókat de ez kiváló.
Kimondottan a vizcseppekből kirajzolodó szivecske miatt.

GRATULÁLOK!!!

Tri

Polgár Tibor válasza:
Hátha ezután már szereted is... :-)
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 15:42 | MazsolA63

Nagyonjo!
Ritka pillanatot kaptal el.
Szinvilaga,elessege, ja es a "formavilaga".
Mit kell meg irjak , elessege is kivalo meg a hatter is tetszik.
Grat!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 15:41 | Géza bácsi

Mondd, hogy PS, legyszives! :) Ilyen egyszeruen nincs! Nezegettem mar az itatos kepeidet, nagyon szepek, de hogy ezt igy elkapd... Sorozatot szoktal loni, es ez a legjobb darabja? Kene nekem is egy itato az erkelyemre. :)
Maxi gratulacio!

Polgár Tibor válasza:
Sorozattal készült, de talán egy millióból egy sikerülne így.
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 15:40 | butacska

Szia! Fantasztikus idozites, gratulalok! Minden ott volt, a fenyek, az elesseg a szerencse es a tudas:) A madarka nagyon vicces ilyen kocos-vizesen, a tollas joszagok amugy is olyan szerencsetlenul neznek is furdes utan... mindig megmosolyogtat:) Nekem tetszik a vagas, talan egy icipicit sok alul a viz, de nem zavaroan. A hatter tokeletes. A cimvalasztas nagyon ugyes, szivbol gratulalok ehhez a nagyszeru, ritka kephez!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 15:15 | Sosebirtalak

Szia!
Ez számomra példaértékű! Inkább elkapott pillant, nem? De olyan mindegy akkor is csodás! Színek élesség, szerkesztés nekem tökéletes! Irigylésre méltó! Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Talán tényleg át lehetne rakni, de nem tudom az mivel jár? (kategóris váltás)
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 14:29 | alamuszi

Hihetetlen egy pillanat! Nagyon szép éles kép, és hatalmas gratuláció a fotósnak hogy elkapta a pillanatot, a madárnak pedig, hogy tudtán kívül ilyet művelt :)
Alulról egy kicsit vágtam volna, mert a víztükör szerintem túl nagy területet vesz el. De ezt leszámítva príma kép lett!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 14:24 | And now for something completely different

Szia, erre nehéz lenne bármi kritikát írni. Micsoda szerencsés pillanat, nagyszerűen, élesen kiexponálva. Grat a köbön!

Polgár Tibor válasza:
Nagyon köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 14:15 | vbv

Best of...! :) Az, hogy élesség, háttér, expo, stb. rendben, azt meg sem említem, de ez a pillanat! Mondd, hogy a természet műve, és nem a tiéd! :)

Ja, lent egy kicsit vágtam volna :D

Grattttt!

Polgár Tibor válasza:
Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a természet műve, a szajkó biztosan, talán én is a természet része vagyok, és ketten hoztuk össze...:-)
Köszönettel:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 14:07 | Davebowman

Egyszerűen döbbenetes! Meg vagyok hatva a kép láttán. A farokcsapkodását idéző "mozdulat" hibátlan, még akkor is ha besegítettél a vízcseppeknek :) Megvettem a képet, tetszik, 5letes.

Polgár Tibor válasza:
Hogy érted, hogy besegítettem?

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 14:00 | cserosz

Tyűha!
Gratulálok, remek pillanatot sikerült elkapnod! :-)

Csórikámra először a kis képen azt hittem, hogy oroszlán...

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:57 | baraka

Szia!
Nagyon nagy szerencséd volt ezzel a pillanattal, jól sikerült elkapnod.
Technikailag egyébként is rendben van a kép, de a vízcseppszív adja meg azt a bizonyos pluszt, ami kiemeli a többi fotó közül.
Gratulálok!
BP

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:54 | PálcykaD40

szia!
Gratulálok a pillanathoz, és meglátáshoz!
nagyon jó a kép szépek a színek, jó a szerkesztés.

Pálcyka

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:51 | Surtess

Agyam eldobom!
Na ez igen!
Egyediség a javából!
Tényleg nem találok szavakat,ilyet még nem láttam!
Fantasztikus!
Mit beszéljek én a szerkesztésről,szinekről,meg bármi másról:)
Le a kalappal!
Remélem azért nem trükk:))
Szép fényeket!
üdv:Surtess
Kreditért cserébe kérek még!:)
Az értékelő 1 kreditet utalt át a fotó készítőjének.

Polgár Tibor válasza:
Nem trükk. A szerelem mindenre képes... Nagyon köszönöm a kreditet is, majd igyekszem, bár hasonló szerencsém már talán az életben nem lesz még egy.
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:43 | ovarnet

Ez elázott, de nagyon. Jó a pillanat. technikailag és esztétikailag is.
Nagyon jó időben voltál nagyon jó helyen.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm a véleményed!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:34 | roboz

Tuti díjnyertes kép. Nem is beszélve arról, hogy ornitológusok és etológusok fognak tolongani nálatok, hogy leírhassák a madarak képességét arra, hogy érzelmeiket képileg is kifejezik. És hogy megizzadt a kis édes a szerelemtől:-) Tartalmilag ez annyira jó, hogy csak tátom a számat és mosolygok. Képileg meg ugyancsak .

Polgár Tibor válasza:
:-)

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:22 | Fantom

szia! neked aztan szerencsed volt, ez aztan az elkapot pillanat. hu ha gratulalok hozza, egyedi lett. homogen a hatter, eles a madarka, aranymetszesbe...... az a szivecske meg fantasztikus, megerdemled a nap kepet. talan lentrol vagtam volna meg picit ha ugyse latszik teljesen a tukorkepe.
tovabbi szep fenyeket
udv

Polgár Tibor válasza:
Más is említette a vágást alul. Talán igaz.
Köszönettel:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:14 | szasz4

Ilyen nincs és mégis van !!
Hát ehhez nagy szerencse kell meg jó adag kitartás ls gondolom jópár kép, de nagyszerű pillnatot kaptál el. Mondhatnánk véletlen, de tudjuk véletlenek nincsenek, így tekintsd a képet ajándéknak a Természettől !
Talán egy kicsit az aljából vágtam volna, így még hangsúlyosabban kiemelkedne a szivecske, de akár így is maradhat persze.
Szép kompozíció, tökéletes élesség ahol kell. szépen mosott háttér, minden egyben van egy jó képhez !!

Polgár Tibor válasza:
Akkor hát köszönet Természet bátyának, így nagybetűvel! :-)
Neked pedig a véleményért!
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:14 | cyberci

Ez tuti a nap fotója, meg vagy rakás természetfotó könyvben a helye, csak még előtte megnyer pár pályázatot! gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
A próféta beszéljen belőled...! :-)
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 13:02 | espar

ez igazán lenyűgöző kép, jó az elkapott pillanat és a vízfelszínről visszatükröződő madár.
jó, hogy homályos a háttér, a vágás is jó szerintem, amit a vízcseppek alkotnak az pedig hihetetlen, ebbe nem tudok belekötni: 5-ös
grat

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:56 | lime87

:)
Szia!!

Ez igen!!!
Nagyon tetszik a fotod, szépek a szinek, jo a képkivágás,jol elkapott pillanat:).
A cime is nagyon ötletes.

Gratulálok!!

üdv.lime

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 12:55 | binci.

Semmi baj, nyerjen a jobb kép!
Egyelőre az enyémre érkező szavazatok száma megtorpant.
Még egyszer gratulálok!!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:54 | pirosmano

Ez komoly?Csak pislogok.Nem semmi ilyet elkapni.És amadár tekintete hozzá:).Nagyon jó.(talán alul nem kéne a nagy tér a vizzel de ez nem számit.).Gratula.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

2008. szeptember 9. | 12:50 | sutam

Nem tudom, lehet hogy mégsem kell levágni belőle... . Passz.

Polgár Tibor válasza:
A vágásnak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. Sokan abba a hibába esnek, hogy csak egyetlen jó megoldást ismernek el, pedig bizonyos határokon belül több féle vágás is megfelelő lehet. Én itt az alját valószínűleg tényleg nem a legjobb helyen vágtam.

adott pontszám: 4,5
2008. szeptember 9. | 12:47 | sutam

Hűha! Ez nem semmi ;-) . Nagyon ott van ;-). Egy kicsit vágtam volna még a kép jobb széléből és az aljából, a jobb széléből tényleg csak egy kicsit.
Az jó, hogy a szív pont jó méretű volt amikor elsült, egy tizedmásodpercel sem előbb sem utóbb. Pont a jó pillanatban!

Polgár Tibor válasza:
Az aljával kapcsolatban igazad lehet, de a szélével szerintem nem.
Köszönöm a véleményt!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:41 | atti66

Nem hiszek a szememnek! Lehetséges hogy a vízcseppek maguktól rendeződtek úgy, vagy ez PS utómunka? Ha az előbbi (remélem!), akkor ez a fotó nálam megütötte a főnyereményt.
Döbbenetes, gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:38 | awoof

Nagyon jól elkapott pillanat. Tökéletes minden szempontból. Gratulálok!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:31 | moTmeN

:) Hat ez hatalmas. Technikailag sincs problema a keppel, de a pikanteriajat a froccs formaja adja. Gratulalok a szerencsedhez/turelmedhez es a szemedhez, amivel eszrevetted!

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:30 | binci.

Azt hiszem most szállt el az utolsó remény, hogy a képem a 24 óra képe legyen... :)
Ez egy hihetetlen pillanat, és annak ellenére, hogy teljesen véletlen, teljesen jó!
Tökéletesen éles, és furcsa, hogy csak 140mm-el készült.
Ez egy itatón készült, vagy valahol a természetben?

Polgár Tibor válasza:
Ajjaj... Őszintén sajnálom, én is átéltem már...
Itatón készült.
Üdv:
Polgár Tibor

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:23 | worker_boy

Huhh! Fergeteges pillanatkép! Őszintén gratulálok!
Szuper pillanatban készítetted! Technikailag sem nagyon tudok belekötni, talán alul a tükröződésnél nem kellett volna akkorát vágni, egyébként minden a helyén van. Szerintem hamarosan a nap képe lesz! Gratulálok! Üdv! :)

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:21 | saintpo

Hali! Ezt nem hiszem el! Ha azt mondod, hogy ez nem retu, hanem egy szívet tapsikolt ki a vízből, akkor most kaparom össze az állam. Eszméletlen jó fotó! Gyönyörű színek, éles kép, elkapott pillanat, soha meg nem ismételhető egyediség. Le a kalappal. Tökéletes. Szép fényeket.

Polgár Tibor válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2008. szeptember 9. | 12:20 | bazsitoo2

Aztaaaaa!
Legyen a címe LOVE! Konkrétan egy szívet csinált a madár, gondolom ezt észrevetted már... Baromi egyedi kép. Pályázz vele mindenhova! A zsűrit szerintem leveszi a lábáról.
Egyedi, jól szerkesztett!
Tökéletes!

Bazsi

Polgár Tibor válasza:
Az is jó cím lenne...
Köszönöm a véleményed!