BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
5
KATEGÓRIA: életképek
ELŐZŐ KÉP
| | egyéb
KÖVETKEZŐ KÉP
  • Feltöltve:
    2007. december 1. 15:50
  • fókusztávolság: 10mm
  • objektív: Sigma EX 10-20mm
  • Készítés helye (ország): Szlovákia
  • Készítés ideje : 2007-09-08
Favágó

Apró ember, 30-35 kilóval hazáig. Köszönet Török Györgynek és a többieknek is az értékeléseket. 

A PROFI ÉRTÉKELÉSE
Ha ez az emberke tényleg ilyen apró, akkor ez bizony komoly fizikai teljesítmény tőle! Maradjunk is az apróságnál, hiszen a nagylátószögű objektívvel juxtapozícióba helyezte szerzőnk. Óriási a fa tömege a képen és mögötte eltörpül az ember. A nagylátószög egyébként a mélységélességnek és az égen a felhők rajzolatának is jót tett. A fa tömegét és az ember apróságát tovább hangsúlyozza a már-már panorámába hajló oldalarány. Nagyon tetszik még a képben az a tény, hogy a modell bátran a kamerába néz. Ezáltal hitelesebb ez a riportlép, mely persze szűkebb értelemben zsánerkép is egyben. Nagyon szép a súrolófény a fán, igen jó, hogy az emberalak mintegy felét betakarja a fekete árnyék. Ezáltal még filigránabb lesz maga az ember. Úgy gondolom, ez a kép nem véletlen műve, van benne némi megrendezettség. Ez azonban az ilyen stílusú riportnál - hiszen ez már a portrériport kategóriáját is érinti - előny és nem a valóság meghamisítása. Megdicsérem szerzőnket a gondos világításért, a mélységélesség gondos kezeléséért és azért, hogy ilyen nem látványos környezetben látványos képet fotózott a rendelkezésére álló eszközökkel. A modell arckifejezése is tökéletesen illik a képhez. Sajnos értékelésnél pőrén, egyetlenegy képet látok, de remélem sorozat része ez a fotó! Az igazi portrériport sorozatokban gondolkodik, szerzőnknek pedig szeme és lelke is van ehhez a szép területhez.
Értékelte: Török György
Msc. Török György mûszaki fotográfus, reklámfotós, szakíró, okl. szaktanár, világítástechnikai szakember, a "Fényképészet" címû kézikönyv társszerzõje, a Kaposvári Egyetem Mmûvészeti Karának oktatója. www.fotosuli.hu
A képek értékeléséhez és az értékelések
teljes szövegének elolvasásához be kell lépnie!

BELÉPÉS

Ha még nincs felhasználóneve, akkor regisztráljon egyet.

2008. június 28. | 17:25 | katuska305

ezt jo hallani, orulok neki [:

szucsi222 válasza:
:-)

2008. június 1. | 00:26 | katuska305

ahogy meglattam a hatterben a domborulatokat arra gondoltam h hmm ez olyan mintha nálunk lenne és tényleg itt készult :D de ez mellekes;

nagyon tetszik a kép az aprocska ember a nagy fával és az oriasi/csodalatos termeszet [amit a nagylátó csak hangsulyoz] kozepen.

gratulalok

szucsi222 válasza:
Ó! Köszönöm szépen!
Nagyon szép vidéken laksz, szeretek arrafelé járni.

2008. február 10. | 07:55 | CsonTipiri

Ez aztán jó értékelés!Már másodszor amióta újra értékel a profi!GraT!

szucsi222 válasza:
Köszi!

2007. december 31. | 12:59 | digipix

prima kep.minden ahogy lennie kell.a szinek harmoniaban vannak.(lehet , hogy en azert fekete-feherben is megneznem ,de nekem ez maniam...)
jo kep.grt

szucsi222 válasza:
Köszi! A pontszámot elfelejtetted megindokolni, ki fogják vonni :-(

adott pontszám: 5
2007. december 30. | 20:32 | Kormi

Minden elismerésem! Ötletesen megkomponált kép. A színvilág és kompozíció nagyon illik a kép mondanivalójához, vagy talán épp az adja? Akárhogyis, szerintem nagyon ügyes kép és első pillantásra hatni tud az ember érzelmeire!
Üdv: Kormi

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

2007. december 29. | 13:51 | paranoé

nagyon tetszik!!

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 28. | 00:17 | 2bats

Nagyon tetszik!
Kompozíciójában él azokkal a fizikai lehetőségekkel, amit a fotó felkínál, szinte új dimenziót nyitva térré tágítja a síkot, de mindezt nem csak a technikai bravúr kedvéért, hanem a téma, a tartalom szolgálatában.
Ami engem leginkább megragad, a természetesen, környezetében, tevékenykedése közben ábrázolt ember, minden felesleges "művészieskedő" sallang elkerülésével.
Csekély utómunkával, nem menekítve a fotót feleslegesen a fekete-fehér világba!
Érdekes, szórakoztató, igazi fotóélmény úgy, hogy mentes az izzadtságszagú hatásvadászattól!

szucsi222 válasza:
Nagyon szép értékelés, gratulálok hozzá. Mindig örül az ember az ilyeneknek.
A magam részéről igyekeztem minél kevesebbnek tűnő beavatkozással hatásvadászkodni, de azért van egy olyan változatom is, ahol a farönk kilóg a képkeretből :-))
Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2007. december 25. | 17:57 | bepe2270

nagyon jó riportfotó, tökéletesen kihasználva a nagylátó adta lehetőségeket

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 24. | 13:56 | meroleges

A perspektíva nagyon erős, jó, rávezet az arcra, amin látszik az eltökéltség: hazaviszem ezt a hatalmas fát! Pontos a vágás is, tetszik a kép.

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2007. december 4. | 12:19 | Mazsola

Remek kép! Látom tudod használni a széles optikát. :)
Jó szerkesztés, jó meglátás.

szucsi222 válasza:
Köszi.

adott pontszám: 5
2007. december 3. | 01:45 | Lutralutra

Gratulálok! Eszméletlen mit tud művelni a nagylátószögű objektív! A színek is kiválóak!

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 16:03 | toroktibor

Szia !

Marha jó kép, nagyon tetszik.
Ez a 10-20as obi olyan jó képeket tud csinálni csak ámulok és bámulok.
Tetszik ennek a szerkesztése és a színek is nagyon jók lettek, igazi élet kép.
Grat

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 15:35 | insect

Igazan jol elkapott kep, kozben a kompoziciora is figyeltel, csak gratulalni tudok! Jo a szog, ahogy a fa meg nagyobbnak latszik, igy meg hatasosabb! Nagyon tetszik!

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 15:28 | mihkrisztiann

Nagyon jó, hogy az előtérbe helyezted a fát így érdekesre sikerült a főtéma. Gratulálok! Üdv.: Mihócs Krisztián

szucsi222 válasza:
Köszönet!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 13:34 | tacsek

Számomra nagyon kifejező kép, mindent átad a fotó, ami a favágók munkájával összefügg, a színek is tökéletesek

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 13:03 | Madácsi Zoltán

Nagyon jó kép lett, tetszik !!!
Remekül érzékelhető a szupernagylátószög hatása.

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 12:06 | swyr

az van a képen, amit aláírtál, manapság ez is nagy érdem, de a kép is jól sikerült, használtad a nagylátó elpőnyeit, uh gratulálok hozzá.

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 09:41 | gykata

Sziiiia!
Fantasztikus kep.Jol erzekeltetve az eloterbe tolakvo ronkkel a sulyt amit cipelnie kell...hazaig. Nagyon jo kep. Gratulalok!

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 09:30 | Yoachim

Csodálatos fotó!
A nagylátószög szépen kiemelte a témát, és hatlmassá növelte a fát , ami szépen vezeti a szemet az alanyra, akinek a mimikája is kifelyezi a teher nagyságát. A színek is rendben vannak. Nekem nagyon tetszik!
Grat!

szucsi222 válasza:
Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 08:11 | Espíritu

Szia!
Ez nagyon erős!:)
Mind a kép, mind a férfi...
Nagyon jó meglátás, kitűnő kompozíció és egy beszélő kép.
Nagyon tetszik!

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 07:46 | Denjoe

Megérte kozkáztatni az életed! :)
Nem ma kezdte ez a baltás gyilkos...
Nagyon jó kép, kicsit zavar, hogy a fa utolsó 4 centije életlen, valamint ennek a képnek jól áll a szín, talán nem vettem volna le ennyire.
Szóval gratula
üdv
Denjoe

szucsi222 válasza:
Maestro!
A testőreim vigyáztak rám :-)
A 4cm-rel már nem nagyon tudok mit kezdeni, 22-es rekesznél, meg vagy 35cm-es közelpontnál, úgy hogy a fa szinte karcolja a frontlencsét..ez számomra nagy falat :-))))
Köcci!

adott pontszám: 5
2007. december 2. | 01:33 | PálcykaD40

Szia!
Remek flevétel méltán a nap képe!
Nagyon jó a nagylátóval fotozva és az egész képet kitöltö téma.
Remek a kép szerkesztése szépen vezeti a szemet.
Át lehet élni a fa súlyát és az emberr szenveését.
A szomorkás színvilág tovább fokozza ezt az érzést!
Szép munka.
Pálcyka

szucsi222 válasza:
Köszi szépen.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 23:14 | Babuin

Tetszik a témában, hogy nem egy szenvedő alak, egyszerűen egy "melós", aki keményen dolgozik. A háttér is jó kontrasztos, nagyon tetszik az egésznek az összhatása, bár szerintem a fa árnyéka kicsit kemény... De ez az én véleményem, ízlések és pofonok...

szucsi222 válasza:
Köszönöm! Sütött a nap rendesen.

2007. december 1. | 22:45 | Szepydnb

kreativ

szucsi222 válasza:
Köszi.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 21:53 | riportfotós

A mesterkéltség legkisebb jele sem látható: természetesség az arcon, a testtartásban. A mélységélesség megválasztása tökéletes. A torzó általi szerkesztés kitűnő. Így áll össze a hibátlan riportfotó. Tiszta profizmus.

szucsi222 válasza:
Köszönöm riportfotós Úr! :-)

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 21:37 | n00bi

nagyon jó a képen a perspektívikus torzulás. Kifejezetten előnyös. Növeli a kilók sulyát és minimalizálja az alakot. Szerencse v. tudatos, nem tudom, de sokat ad a képhez. A környezet is nagyon jó. Nem is írom tovább a sablonos szövegeket, egyszerűen gratulálok!

szucsi222 válasza:
Köszi!

2007. december 1. | 21:34 | bölcs27

Szia!
Nap képébe nem illik belerondítani, de nálam max 4es, pedig irtó jó a látószög, az viszi a képet. Viszont a zöldek kékek. A fehéregyensúly véleményem szerint nagyon elment.
üdv
istván

szucsi222 válasza:
Le van mindössze húzva a szaturáció. Szerintem csak optikai csalódás. PS-ben ha belenézel, nincs benne semmi kék. (mármint a fűben)
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha valami rossznak látszik, akkor az nem az, mert van rá magyarázat. Csak okoskodom.
Köszönet!

2007. december 1. | 21:20 | irolvasok

Itt is alkalmaztad a derítőlapot? Nagyon szép és emberi ábrázolás.

szucsi222 válasza:
Köszi!
Arra nem volt módom, de szerintem eszembe sem jutott volna az adott szituációban. Meg hát ez egy markáns, kontrasztos téma.

adott pontszám: 4,5
2007. december 1. | 20:56 | fchili

szuper a kép de a színekkel nem vagyok kibékülve. nagyon lehúztad őket, olyan fakó, színtelen a háttér, sajna nagyon természetellenes lett igy..

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 20:02 | Adree

Hello!
Nagyszerű lett ez a kép. Úgy az egész együtt van. A színek harmonizálnak egymással és a természetre utalnak. És azt hozzá kell tenni hogy a favágok a természetben dolgoznak!:) A fa elhelyezése is tökéletes......a környezet! Semmi hiba!:D Nem tudok többet írni......csak gratulálni tudok a képhez, mert tényleg szuper lett!!

szucsi222 válasza:
Köszönöm szépen!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 19:09 | baluu.

A kép nagyon jól bemutatja a dolgos, fárasztó kétkezi munkát. Az ember tekintetéről minden leolvasható. Nehéz a fa, hol vagyunk még otthonról.. Meg ez lehet hogy nem is az utolsó amit hazaviszek? Nagyszerű kép! Grat!!

szucsi222 válasza:
Ha nekem el kellene mennem fát vágni az erdőbe, hazacipelni gyalog a dombokon át és felaprítani, azért, hogy befűtsek vele, akkor egyszerre érezném magam nagyon szegénynek és időmilliomosnak. (Ennek ellenére talán boldognak is)
Köszönet!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 19:05 | kissMatthew

Nagyon jól használtad ki a nagylátószög torzítását, ezzel is növelve a fa és az ember közötti különbséget. Érdekesek ezek a fakó színek, tökéletes a kompozíció is.
Gratulálok!

szucsi222 válasza:
Köszönet!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 19:03 | Katanca

Szia! Nagyon találó hogy ebből a szemszögből készítetted a fotót. Nagyon éles lett, és jó hogy ilyen képeket is lehet látni a fotozz-on! A háttér is nagyon jó, kár hogy keretet nem tettél fel!

szucsi222 válasza:
Köszi! Viszonylag sokat keretezek, itt most nem hiányzott nekem.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 18:55 | Benisz

Gratulálok a fotóhoz...Nagyon jó meglátás és szupi kivitelezés.Nem lenne ilyen ütős ez a kép a 10mm nélkül:)Ügyesen bemutattad amit szerettél volna.

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 18:44 | weinmaster

Extrém és nagyon jó.
A nagylátószög annyira extrém eredményt hoz, hogy a legtöbb esetben lenyűgöz. Tökéletesen szerkesztett, a favágó összes kínját hordozza (én sok ilyen fát hordtam a vállamon , ismerem) Enyhe humort is érzek benne, .. mint egykori favágó elfogadom.. megértem és megérdemlem.. és megköszönöm :)
-W-

szucsi222 válasza:
Köszönöm! Örülök, ha néhai favágóként így látod.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 18:15 | slacus

na ez nagyon jó!
ennél tökéletesebben ki sem használhattad volna a nagylátó adta lehetőségeket!
a torzítástól olyan mintha egy hatalmas nagy 30-35 kilónál is jóval nagyobb fadarabot cipelne ez a kicsi de erős ember!
az arckifejezés is tökéletes!
nagyon tetszik!

szucsi222 válasza:
Köszönet!

2007. december 1. | 18:10 | zenyit

ez borzasztó jó, másképpen mondva fertelmesen izgalmas :) egy kicsit a színek nekem nem harmonizálnak, tétovák, de ez legyen a legnagyobb baj. nameg a monitorom sem az igazi. üdvgrat!

szucsi222 válasza:
Köszi!
Lehet, hogy mániám ez az alulszaturált világ :-)

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 17:19 | rajli

Nagyon jól megválasztott nézőpont miatt, még nagyobbnak látszik a fa amit cipel. Nagyon jó kompozició!
Gratulálok: Laci

szucsi222 válasza:
Köszönöm.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 17:02 | Zoran_2

Bélyegméretben azt hittem digit ill. és egy egész hegyet cipet a hátán!!
Aztán megnyitva már egyértelmű. Nagyon jó perspektíva, hiába a 10mm-es fókusztáv az nagyon kreatív végeredményeket tud produkálni.
Persze nem csak a technikáé az érdem, kellett hozzá annak kezelője, és a meglátás is.
Gratulálok!
Z☼ran

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 16:48 | vargacsaba

Nagyon jó kis kép ez.
Egyrészt a témaválasztás miatt, szociografikus jellegű kép egy nehéz munkát végző emberről.
Másrészt a szerkesztés kiválósága miatt. Az ember és a fa nagyon jól tölti ki a képteret, a fa eltúlzása a nagylátóval hangsúlyozza a témát.
Megcsináltam ff-ben, nekem úgy jobban tetszik, majd átküldöm mélben.
Üdv!

szucsi222 válasza:
Köszönöm szépen! Megyek a postaládához.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 16:48 | draculea

Azt hiszem ezt nagyon jól eltláltad! Ilyen perspektívával indítani egy fotót, ez nagyon kreatív látásra vall. Ezzel olyan hangsúlya lett a favágónak, hogy az ember csak ámul a fotó láttán. Nem tudnék technikailag sem hibát találni benne, szerkszetése is renben van, és úgylátom jót tesz neki az enyhe vignettálás is. Grat!

szucsi222 válasza:
A nagylátó birtoklása eléggé tudja formálni a látásmódot extrémebb irányokba időnként. Örülök ha tetszik.
Köszönöm!

2007. december 1. | 16:47 | Csíter_Láma

tetszik!

szucsi222 válasza:
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 16:46 | leitnor

A nagylátó alkalmazása absuolút ráerősít a hatásra. Sokkal hangsúlyosabbá teszi a rönk szerepét a képen, ezel aláhúzva a kép lényegét.
Nem értem miért nem hagytad meg az eredeti kockát, mert így kicsit szűknek érzem, de ez apróság a kép esszenciájához képest.
Jó kép na.

szucsi222 válasza:
Köszönöm szépen!
A vágással legalább annyit időztem, mint a fotózással:-)Nálam így lett perfect.

2007. december 1. | 16:41 | gemmmate

Egészen kiváló kép lett ez.Gratulálok hozzá!

szucsi222 válasza:
Köszönöm.

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 16:29 | álomlakó

Szinte agyonnyomja szerencsétlent a fa, nagyon kifejező e nagylátószögűvel és a perspektívával!
Tetszik a félig ff félig színes technika is.

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 4,9
2007. december 1. | 16:24 | anonymus

Üdv! Uhh, ez nagyon jó. Szinte érezhető a fa súlya... Ez a megoldás, h ennyire közel van az obihoz a fa vége roppantul ügyes húzás, teljesen beleélheti magát a szemlélő a favágó helyzetébe, a feladat nehézségébe. Külön megemlíteném a szélek elsötétítését, még kifejezőbb lesz a kép, még jobban áthelyeződik a hangsúly az "apró emberre". A színek sztem kellően "fakók". Azt a fránya szalagkorlátot (remélem jól látom ott a jobb szélen) viszont vagy kivettem volna belőle, vagy úgy fényképeztem volna, h ne látsszon. :S Azért gratulálok! Üdv! Norbi

szucsi222 válasza:
Köszönet!
Nem voltam elég aprólékos :-)

adott pontszám: 4,9
2007. december 1. | 16:11 | becsületes állampolgár

Szvsz nagyon jó portré!
Nagyon jó szerkesztés, minőség, nekem a vágás is tetszik.
Egyetlen problémám, hogy a háttér sztem lehetne elmosottabb, de ez már tényleg csak szőrözés.

szucsi222 válasza:
A nagylátószög miatt is nagy a mélységélesség, ill. a rekesz is elég szűk volt. Ilyenre sikeredett, viszont a szűk rekeszt nem sajnálom, mert így a fa is nagyobb kiterjedésben élesebb. A vége néhány cm-re lehetett az objektívtől.
Köszi!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 16:04 | border

Jól komponált, izgalmas fotó egy kis optikai csalódással megspékelve. Az is szép, ahogy a nehezen térbeértelmezhető farönk szinte átveszi, folytatja és egyben ellenpontozza a hegy vonulatait. Karakteres figura, sztájlos sapi, jó színek. grat

szucsi222 válasza:
Köszönöm!

adott pontszám: 5
2007. december 1. | 16:01 | jaborcsik bence

Kiváló szögből sikerült elkapni ezt a pillanatot. Inenn nézve sokkal többnek tűnik ez a fa mint 35kg, ezért is tetszik nagyon. Gratulálok!

szucsi222 válasza:
Ráadásul nem kis távolságot tett meg vele. De hát így van ez... Ha már ingyen van :-)
Köszi!