BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
ÉRTÉKELÉSEK JÓVÁHAGYÁSA kepelek (4,17)

KÉPEK RENDEZÉSE

összesen: 172 darab

1/13 | KÖVETKEZŐ UTOLSÓ
A magyarázó szövegből úgy tűnik számomra, hogy a fotó készítője nincs teljes mértékben megelégedve munkájának végeredményével.
Pedig a szemlélőt fogadó látvány valahol harmonizál a kemény rock stílusával.
Zordság úgy a zenében mint a képi kompozícióban. A kettő itt egymásra talált.
A főszereplő is, kicsit modoros pózban(ez itt most nem hátrányos), a helyén áll.
Ami zavaró, az tényleg azokból fakadhat amit a fotós is jelzett kommentárjában.
Kissé szemet bántó, hogy a kép minden szeglete, kb. egységesen, ugyanabba, a nem eléggé éles tartományba esik, rontva ezzel a zenész bemutatásának színvonalát.
Nem beszélve a piciny zajról és a hangfalak előlapján látható interferáló furcsaságról.
Az érdekesebb fényeket is hiányolom.
Összességében, a zavaró körülményeket is figyelembe véve, számomra a kép jól tükrözi a bemutatni kívánt eseményt, hangulatot.

A képre adott pontszám: 4.2

distant.gates válasza:
Köszönöm a meglátásaidat, és az értékelésedet. Több, mint 50 képet kattintottam Gus zenekaráról, ám sajna az első fellépő zenekarnál nem nagyon vannak fényhatások, fejgépek, mert a délután természetes fényei uralják a szabadtéri koncertet, pedig a színes fénykévék nyilván segítettek volna rajtam. Üdv! -dg-
Többen hiányolják a színeket.
Szerintem pedig a FF kidolgozás egy erős eleme ennek a képnek. Egy újabb látványos korlát, keret amitől jól működik ez a kompozíció, legalábbis az elképzeléseim szerint.
Még, ha eldobom e téziseimet, akkor is azt mondom, annyira beszédes a látvány, hogy minden további adalék szájbarágóssá teszi a művet és modorossá.
Vagy rossz úton járok?
Lehet, hogy mégis egy eső utáni félköríves, fény polarizációból származó effekt hiányzik a háttérből? :(((

Zoran_2 válasza:
Egyszerű kép ez - semmi flikk flakk effket nem akart rá kerülni :)
A nényzetesen szabályos, szögletesen feszes határok még jobban érzékletessé teszik, a cserfesen üde, játékosan könnyed, és egy kimondottan, de tényleg ''eszményien kedvesen szép'' modellel megvalósított hangulatot.
De ez csak a látvány.

Nem akarok semmit belemagyarázni ebbe az alkotásba, de engem megérintett, átvitt és mélyebb mondanivalója, üzenete.
Ez pedig, egyfajta alkotói életszemléletet, vagy tapasztalatokon alapuló látásmódot tükröz számomra.
Miszerint, a szép és jó emberi lét egyik szükséges alkotóeleme a szabadság.
Azonban ezen egyetlen tényező korlátlansága,
a természet törvényeit is figyelembe véve, vagy következetesen közösségi létformában gondolkodva, sehová sem vezet.

Azonban, ha csak pusztán a képi hatást vizsgáljuk, akkor is, a fő látványelem és annak térbe komponálását tekintve, a mű kitűnő!
Az értékelő 1 kreditet utalt át a fotó készítőjének.

A képre adott pontszám: 5

Zoran_2 válasza:
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen gyakran, és ilyen tartalmasan értékeled a fotóimat. Igazán hálás vagyok érte.
A kreditet is köszönöm. Szép napot kívánok.
Ez az ötlet, számomra eredetinek tűnik és a megvalósítása is jól sikerült.
Nem tartom a párosítást erőltetettnek, hisz mindkét dolog időmérésünkben szerepet játszik, formai hasonlóságot is mutatnak.
Sajnos, e témában ajándékboltjainkban láthatunk sok idétlen próbálkozást.
Amennyiben mégis keresni akarunk kisebb javítható részletet, akkor azt az óramutató patinás márkanevet részben eltakaró helyzetében találjuk meg.

A képre adott pontszám: 4.8

lokresszy válasza:
Köszönöm az értékelést és a hasznos észrevételt. üdv.
Hisz ez Béni!
De nagyon megváltozott ő is.
Érzésem szerint és ha a sejtésem nem csal a fotós személyét illetően, akkor tennék egy kijelentést a kompozíció összhatását illetően:
Eszerint, látok egyfajta új és friss lendületet a visszatérő régi téma megközelítésében és tolmácsolásában.
Nem gondolnám, hogy csak a felszerelés változott meg és ennek lenne betudható ez az újszerű élmény.
Többek között azt is megfigyelhetjük, hogy a megbízható és hálás alany most már egy kommunikatívabb formában került bemutatásra.
A fő téma pedig, egy nagyobb mélységben, de kellően leválasztva a szépen rajzolt háttértől terem elénk, a szinte érezhető szénporos illatával.
A szereplők a tájék, bemutatásuk módja, számomra mindig drámai és megunhatatlan!

A képre adott pontszám: 5

Zoran_2 válasza:
Szia! Tényleg jól látod .. ez az objektív még nem járt a Kalondán .. próbaképpen volt fent a vázon.
És valóban most beszélt Béni a legtöbbet .. ezért is a kép címe az ami :)

Köszönöm
* (5)
Unalmas ujjongásomat türtőztetve, csak figyelem e hazai próbálkozássorozat végtermékeit.
E képnél azonban a patinás hármas rétegződés (téma, eszköz, közvetítő közeg) egy olyan mintadarabjához érkeztünk, ahol már szót kell, hogy emeljek.
A látványtól nem csak nosztalgikus érzések ébredtek fel bennem az ó értékek e díszes felvonultatásától. Hanem sokkal inkább, egy remélt és vágyott, élhetőbb és emberibb, értékeket is hordozó jelen víziójának reménye derengett fel előttem.
A kompozíció megszokottan jó. Tetszenek az ügyesen elcsípett fények. A nézőpontválasztás is beszédes. Kár hogy megy (NA JÓ, tudom, hogy csak áll az út szélén:) és nem jön ez a kedves szerkezet, hogy beszállhassunk és tovahaladva lassan ringatózva szemlélődjünk, meglátva és megmutatva a szépet és érdekeset, elfeledve a magunk mögött hagyott, értelmetlenül rohanó világot.
Ott, aztán befűzhetnénk egy rollfilmet az apparátba. Az egy olyan szerkezet, amelyik csak egy valós és átélt élmény hatására, kompozíciót látva kattan el, s akkor sem egy processzor parancsára, hanem a szívünk dobbanására. Aztán jöhetne, a számomra mai napig csodált (lelkem mélyén sohasem akarom megérteni) vegyészkedés.

Ha irigy lennék, csak pislognék.
Anélkül meg maradok örvendezve, várva a ''kísérlet'' folytatását.
Az értékelő 1 kreditet utalt át a fotó készítőjének.

A képre adott pontszám: 5

najó válasza:
úgy vagyok vele, ha meglátok egy ilyen régi autót, egyszerűen lefotózom:)
köszi szépen, a kreditet is igazán:)
üdv!
Anna (4,77)
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy most kiigazíthatom magam, de egyben megnyugvást is nyerhetek.
A kiigazítás arra vonatkozik, hogy a korábbi feltételezésemmel ellentétben a modell arcán emberi szemmel látható semmilyen szabálytalanság nem tapasztalható.
Megnyugvást, mert úgy gondolom, ezek szerint mégis a túl közeli nézőpont okozhatta az előző képnél, hogy azon enyhén sejthető geometriai eltérést véltem felfedezni.
Szép a háttér és a benne ragyogó bokeh-ok harmonizálnak a ruha színével.
Nem zavar, sőt egyensúly szempontjából számomra kedvezőnek tűnik a döntött testhelyzet is.

A képre adott pontszám: 5

halligalli válasza:
Szia kepelek!
Örülök, hogy visszatértél. Igazad volt bizony az előző képemnél volt egy kis torzítás, mert ugye az 50 mm-es obival nem jó ilyen közel menni, de arra gondoltam, mivel croppos vázam van aminek 1,6-os a szorzóza így 80 mm-t kapok talán még jó.
Örülök, hogy a döntés is bejött és tetszik Neked a háttér, valamint összességében az egész kép.
Minden jót!
üdv. Piroska!
Magányosan (3,03)
Aránylag egyszerű téma, s ez már akár magában is hordozza a siker esélyét.
A csónak a képfelület egy meglehetősen hangsúlyos helyre került.
Nagyjából az élességi tartományba bele is esik a fő téma, aminek mélysége és helyzete már vitatható.
Azonban a horizont képszélre szerkesztése már zavar engem is.
Véleményem szerint növeli a szemlélő rossz érzését, hogy az ég aljának homorúságán az objektív párna hatása is megfigyelhető.

A képre adott pontszám: 4

ormoslajos válasza:
Szia,

Köszönöm az értékelést és az észrevételeket.
Szerkeszteni szándékosan nem akartam utólag, így sikerült :)

Láncok (2,62)
Nagyon tetszik az ötlet, a meglátás, a nézőpont, a megvalósítás, a cím, a kompozíció, kellemesek a színek is.
A sok-sok összetevő mint láncszem, s ezek egész láncolata juttatja el a nézőt a képi élményhez.
Azonban a fotóra ránagyítva láthatunk olyan képrészeket amelyek túlexponáltságuk miatt kevés részletinformációt tartalmaznak.
Amennyiben NEF formátumban történt a képrögzítés, még van lehetőség ezen a helyzeten javítani.

A képre adott pontszám: 4.8

Clard válasza:
Köszönöm! A javításon amit írtál dolgozom.
Óra (3,05)
Alapjába véve ez egy jó, átlósan komponált tárgyfotó.
A hatás fokozása érdekében lenne néhány javaslatom:
A fő élességi szektor jelen esetben az óralap alsó felére esik. Itt viszont, az összhatást rontják, az egyébként nagyon elegáns órán, a fellelhető és eléggé látható karcolások.
Ezen túl, még szerencsésebb lenne, ha a márka felirat irányába tolódna a fókusz, mert érzésem szerint, ebben az esetben, az nem egy elhanyagolható képi információt.
Harmadjára pedig az üvegen (lehet hogy nem üveg) fellelhető és jól látható pontszerű idegen dolgok hatnak még zavaróan.

A képre adott pontszám: 4

Szemek (5)
Képzetlenségem okán nem tisztem kritizálni portrékat. Most mégis megpróbálok a kívülálló szemével tenni némi jó szándékú észrevételt.
Röviden értékelve is ezt a nem szokványos és egyébként nem rossz kísérletet. Összhatásában számomra érdekes, tetszetős és jó a kép.
Azonban nem látom teljes mértékben szerencsésnek ezt a nézőpontot, mert ez, az amúgy nagyon bájos modell arcgeometriájának szexepiljét adó, minden emberi arcon fellelhető, finom kis leheletnyi anomáliát, túlzóan, hangsúlyosan kiemeli.

A képre adott pontszám: 4.8

halligalli válasza:
Szia kepelek!
Először is nagy örömmel tölt el, hogy nem portrés lévén mégis megállított a képem és elmondtad gondolataidat.
Igen tisztában voltam vele, hogy ez a perspektíva vegyes, inkább negatív érzéseket fog kiváltani, de bevállaltam, mert szeretek kísérletezni.
Egy kísérletet megért, sok minden tanultam, okultam belőle.
Örülök, hogy megosztottad velem érzéseidet a képpel kapcsolatban. :)
Minden jót!
üdv. Piroska!
József (4,96)
Szervusz Zorán!
Ez a József nem csángált el mégis véletlenül ide Gyimesből? :)))
Egyébként meg, számomra tökéletesen érzékeltetted a tornác jótékony élettani, fénytani és kompozícióban elfoglalt hatását:)
Nagyon tetszik nekem is az a tájék, na meg az ottani emberek. Sok tradicionális értéket lehet még felfedezni arrafelé. A viszonylagos elszigeteltségük még ad egy kis időt nekik ezek megőrzésére. Sokaknak fájt és fáj a fejük emiatt.
A falurombolás is többek között e térséget célozta meg.
Zoran_2 válasza:
Szia!
Ki tudja az ősök honnan? és merre? :)
Amit lentebb írsz az maximálisan így van ...
József (4,96)
Az ember keresi a szavakat, hogy vajon milyen jelző is illene rá, erre a mélyen ülő szempárból kisugárzó megragadó tekintetre. Talán a ''könyörtelen életszerűség'' az ami jól találna.
Mindenesetre az arra hivatottak olvasni tudnának belőle. E látvány, bármely szemlélőben egy megpróbáltatásokban bővelkedő sorsot idéz.
Magam részéről pedig, úgy gondolom, ha későbbiekben felidézem ezen élményemet, úgy fog tűnni számomra hogy a valós életben is találkoztam Józseffel valahol a Gyimesekben, vagy tán Moldvában.
Aki számomra, lehet, hogy csak a hanyag eleganciával beállított kalapja miatt, de egy tipikus csángó ember benyomását kelti.

A képre adott pontszám: 5

Zoran_2 válasza:
Kedves kepelek. Köszönöm szépen a véleményt.
József Kőrispatakon lakik. Lesz majd beltérben és a háza tornácán készült kép is (illetve ez is a tornácon készült csak itt ez nem látszik).
A kalap? Hát Kőrispatakon szalmakalap múzeum is van :).
Nyár van (3,4)
Elég érdekes hatást gyakorol ez a bemozdítással készített fotó.
Valahogy számomra különlegesnek, szinte szelektívnek tűnik az elmosódottság.
Például a száron semmi sem látszik.
Az én spontán kézremegéseim jóval gyengébb képi végeredményt produkálnak. :)
Tehát, tetszik a kép érdekes technikájával és színvilágával.
Ami talán vitatható, az a virág képen elfoglalt pozíciója.
És ami egy kicsit zavar engem az a penge éles szár képszéllel történő találkozása.

A képre adott pontszám: 4.8

justboy válasza:
Köszönöm a véleményed, és hogy tetszik a kép :)
gáz, van? (4,62)
Nem szokványos kép. Ez nálam értéknövelő tényező.
Sőt számomra még talányos is a történet.
Talán egy focimeccs után, készült a fotó amikor a rohamrendőrök egy felfokozott lelkiállapotú szurkolót próbálnak gázzal csitítani.
Mondhatjuk azt is, hogy a fotós, kvázi fronttudósítóként tevékenykedett. Ez is dicséretes, és a fényképész bátorságra enged következtetni.
A kompozíció arányos, és az elkapott pillanat is megállja a helyét.
Ami ellen egy kicsit lázadok és ami a pontozásomat is kissé árnyalja, az pedig az, hogy nem tudok egyetérteni az öncélú és értelmetlen erőszakos cselekedetek képi ábrázolásával.

A képre adott pontszám: 4.7

zaz válasza:
Szia!
Azért kellő távolságra voltam a balhétól, amúgy valóban focimeccsen történt.
Köszi!
Azon kívül, hogy számomra minden rendben van a kompozícióval, a modellel, a fényekkel kapcsolatban, még a nagyfokú színharmóniát szeretném kiemelni.
Az alkotó egy, számomra nagyon tetsző, ízlésesen mértéktartó formáját választotta a portrékészítésnek.
Amennyiben egy szóba akarnám tömöríteni azt a hatást amit ez a mű gyakorolt rám, akkor a megszelídítettség jut eszembe. És ez vonatkozik a modellre a színekre és a napnyugta előtti kegyesen simogató fényekre egyaránt.

A képre adott pontszám: 5

dmcdmc válasza:
nagyon szépen köszönöm kepelek! nagyon örültem a soraidnak.
. (5)
Számomra ez egy remek hangulatkép.
Macskakő, alumínium hullámlemez, zöldséges és gyümölcsösládák.
Még jobban fokozódik az izgalmam a hajlíthatatlanságában ridegen törött hullámpalák látványától.

Forog az idő kereke is visszafelé, s valamikor a 70-es évek tájékán nyikorogva áll meg egy budapesti piac hátoldalánál, betekintést engedve így annak kulisszái mögé.

A spontán ötletek, építészeti és műszaki megoldások egész tárházát figyelhetjük meg.

Egyedül a filmre jellemző szemcsézettséget nem érzékelem eléggé, de a hangulat az így is maga alá tepert.

A képre adott pontszám: 5

mazzz válasza:
köszönöm
Ügyesen felismert és elegáns egyszerűségében lefotózott téma.
Az alkotó, az építészeti egységet játékosan megbontó történés ügyes bemutatásával ragadja el a szemlélő tekintetét. Ügyelve arra, hogy az eredendően esetleg méhkaptárszerű épület így előnyösebb formában kerüljön bemutatásra.
Mindez számomra pont elég ahhoz, hogy példa értékűnek lássam a kompozíciót.

A képre adott pontszám: 5

Westover válasza:
Köszi!
Nem vállalkoznék arra, hogy teljes indukcióval bizonyítsam, hogy a képi végeredmény megegyezik a ''komponáláskori" egészen jó elképzeléssel, de egyet biztosan állíthatok, hogy a végkifejlet annál is jobb!

Egy hangulatkép hasson az érzelmeinkre, keltsen illúziót a szemlélőben és ne keljen számon kérni rajta a ''patyolatoskodó'' és ''pixeleskedő'' dogmákat.
Mindamellett ha a kompozíció teljesít némi, tágabb értelemben vett arányossági, képszerkesztési elveket, az előny jelenthet.
Itt is megemlíthetjük ezt.
Tekintetünket az egyre szűkülő tér, fekete lyukként vonzza a kanyargós sikátorba.
Érzetünket csak erősíti ebben a ''sohajokhídjaszerű'', jó helyre komponált nyílás. Sejtelmes és álomszerű látvány.
Le kell azonban szögezni, hogy a véletlen csak egy nagyon keskeny szelete ennek a szép egésznek, hisz a végső döntés mindvégig az alkotó kezében maradt!

A képre adott pontszám: 5

najó válasza:
köszönöm, a szép hozzászólást!
üdv!
A lassan a száz éves történelmi eseményeket idéző sapka a régi, de főhősünk mintha megfiatalodott volna.
Talán a "vizualizáló" talentum viszontlátásának öröme? Vagy, egyfajta büszkeségen alapuló huncutság. "Nem gondoltad volna, hogy találkozol még az öreggel"
Talán mindkettő. Mindenesetre, egy felfokozott érzelmi megnyilvánulás ragyogó megörökítésének lehetünk szemtanúi.
Nem kevéssel járul hozzá a kép hitelességéhez, nemes ódon egyszerűségével, az érdekes és egyben beszédes, ugyanakkor esztétikusan kezelt háttér.

Az értékelő 1 kreditet utalt át a fotó készítőjének.

A képre adott pontszám: 5

Zoran_2 válasza:
Igen, a szakáll elhagyása fiatalított rajta. Kicsit sokkolt mikor megláttam, hogy levágatta.
Nagyon szépen köszönöm kepelek.
1/13 | KÖVETKEZŐ UTOLSÓ