BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
ÉRTÉKELÉSEK JÓVÁHAGYÁSA Cochise (4,69)

KÉPEK RENDEZÉSE

összesen: 645 darab

1/60 | KÖVETKEZŐ UTOLSÓ
Drepanepteryx phalaenoides :)
csupakambra válasza:
Szia!

Egy kicsit vártam is, hogy pontosítasz:)

Köszönöm és örülök:)

Üdv: István
"Az a baj, hogy sokan megveszik! Ha a kereslet lecsökkenne, akkor beszüntetnék a lepkeirtást talán."

Ezt annak mondd el elsősorban, akitől kaptad.
farfalle válasza:
Elmondtam és megértette. Ő csak kedveskedni akart valami olyannal, amit nem gondolt át igazán.

A lepkék fogyóban vannak az egész világon, ezért védett listára került számos belőlük. Az eszmei értékek olykor még itt Magyarországon is elérik a 50.000.- forintot. Persze itt nincs semmiféle ellenőrzés, ki figyelné, hogy a réten, vagy az erdőben valaki hálóval bóklászik?
Tagja vagyok a Magyar Rovartani Társaságnak, mint lepidepterológus. Védett gyűjteményem van. A gyűjtést 20 éve befejeztem.
A szakemberek véleménye az, hogy nem a hálóval lepkéket fogó gyűjtők, sem a lepkékre kíváncsi gyerekek lepkefogásai ritkítják az állományt, hanem a megváltozott élőhelyek, a mezőgazdaság egyre nagyobb térhódítása, az ezzel járó vegyszerek, mérgek, permetezés, stb.
Az eladásra tenyésztett pillangók a trópusi országokban pénzkereseti lehetőség sok szegény családnak. Persze nem ők gazdagodnak meg rajta.

A gyűjteményekben a lepkék mind el vannak látva egy olyan cédulával, amely a gyűjtő nevét, a gyűjtés helyét és idejét tünteti fel. Ennek tudományos értéke van, mert pl. a Parnassius Apollót (Magashegyi apolló)a múlt század elején még Zemplén környékén is gyűjtöttek a TM gyűjteménye szerint és azóta egy szál sincs belőlük.

No de nem untatlak ilyenekkel, lényeg az, hogy mint lepkész nem kedvelem ezeket a préselt áldozatokat.
Üdv:
Péter
Válasz ravaszguba2 képénél feltett kérdésedre:

Nem magas szintű az, csak pont olyanokat tettetek fel, amit ismerek. :)

Ennél a holyvánál (pláne egy ilyen portrénál) pl. nem vállalkoznék azonosításra, mert 1000 feletti a fajdiverzitás Magyarországon.
csupakambra válasza:
Szia!

Örülök, hogy írtál:)
Egy országos szinten is nevet szerzett lepkész (molylepkész) barátom szerint ez Dögvészholyva. Csúnya a neve, ronda fekete az egész - bár van rajta a potrohán és a szárnyon szürke sávosodás - ezért tettem fel profilból:)

Még egyszer köszi:)

Üdv: István
csupakambra:

Régóta nem töltök fel ide semmit, ez már sajnos nem az az oldal, ami régen volt, de ezt nyilván Te is tudod. Ettől függetlenül felnézek időnként, megnézem a felhozatalt, de őszintén szólva, tisztelet annak a pár kivételes fotósnak, nagyon gyér a színvonal.
ravaszguba2 válasza:
.
Fekete buzogányos levéldarázs lárvája.
ravaszguba2 válasza:
Ó, köszi.
- (0)
Tekintettel arra, hogy a képen egy hölgy és 1/4 ló látható, a kategóriaválasztás nem szerencsés...
anero válasza:
OK
A fejtől jobbra megint a klasszikus hibádat vétetted, egyik pixelről a másikra eltűnik az élesség egy vonal mentén. Mint tudjuk, a fizika sokmindent megenged, de ezt azért nem. A lepke mögött is maszatolás mindenhol. A sarkokban elfuserált klónozás, ugyanazok a kavicsok megsokszorozódva. Kerülendő, hibás út és nem értem, miért erőlteted ezt a képeiden. El kellene fogadnod, hogy a digitális fotóretus nem a Te világod.
farfalle válasza:
Igazad van, köszönöm a jó tanácsot.
Több, itt az oldalon is elismert fotós leírta, hogy ez egy rossz út. Szerintem hallgass rájuk. Saját örömödre persze azt csinálsz, amit akarsz, de felesleges ide ezeket feltölteni, mert nincs közönsége.
farfalle válasza:
Carpe diem! - ennyi az egész.

Köszönöm
Öncélú és értelmetlen...
farfalle válasza:
Sok hasonlóból születtek utóbb nagy dolgok.....
A technika csúcsára elérve - hiszen már mobiltelefonokkal fotóznak pályadíjas képeket, - lehet, hogy eljön az idő, amikor már csak a színek, árnyalatok számítanak majd, mert minden mást már több milliárdszor lefotóztak és elárasztották vele az összes közösségi oldalt. Pár év alatt a makrófotózás is kimeríti lehetőségeit és már az is unalmas lesz....Feltalálhatnak egy olyan technikát, amellyel pl. a rovar, vagy állat belső részét lehet megmutatni, amint éppen nyeli le a falatot, vagy a szemgolyóját belülről, stb. Utópia? Lehet, de már találkoztunk ilyenekkel a mi generációnk életében is. ...... Sokat lehetne még ezekről csevegni.
Köszönöm, hogy írtál.
Üdv:
Péter
Szia,
nem kötekedni akarok, de ez nem tevenyakú fátyolka. :) A tevenyakúnak nincsenek fogólábai, mint a sáskának, illetve a képen látható lénynek, és amúgy is másképp néz ki.
Ez nem más, mint a kétszínű fogólábú fátyolka (Mantispa styriaca), eszmei értéke 50.000 Ft.

Üdv.
C.
csupakambra válasza:
Szia!

Nem veszem kötekedésnek. Inkább megköszönöm, hogy írtál. Igazad van, helyesbítem is a képhez írt szöveget:)

Üdv: István
Az utómunka megette a képet. Elmosódtak a részletek, a fák fölött aurásodást is látok. Nem tudom, milyen utómunkát végeztél, de nem lett jó. Kár érte, hangulatos kép lehetett volna.

@farfalle: Miből gondolod az állványt? Az 1,80-ból, ami nyilván 1/80 sec? F16-22-vel lehet merni exponálni, csak nincs értelme, mert nem lesz élesebb. Elég lett volna az f8. Az obik zöme f5,6-f8 környékén éri el a legjobb felbontást, f16-nál, pláne f22-nél már jóval gyengébben produkálnak. Kukkants rá a saját obid MTF-chartjára... 20 mm-en pedig hiába rekeszelsz ennyire, a DOF már jóval tágabb rekesznél is végtelen, pláne, ha ilyen nagy a tárgytávolság....
Egy javaslat... Mielőtt feltöltesz egy képet, méretezd le, mert ez így értékelhetetlen minőség. Kb. 16 mpixeles képet letömörítettél 250 kbyte-ra, az eredmény pedig siralmas.
Az ember által kijárt erdei földesútról nem éppen a természet lágy öle jut eszembe. :)
Korrekt hozzászólás Birdie, respect.
Andi (4,01)
Katyakit: valóban, és ezért próbáltam arra célozni, még ha nem is teljesen érthetően, hogy én ilyen körülmények között más jellegű képpel próbálkoztam volna.
Andi (4,01)
Tudsz róla, hogy az obid f16-on lényegesen gyengébb felbontást produkál mind középen, mind a széleken, mint mondjuk f4-f8 között? Kukkants rá az MTF chartra.
Ha nagy mélységélességet szerettél volna, akkor az f8 is elég lett volna. A derítés nekem speciel nem jön be, elég természetellenes. Ott volt a lehetőség egy klassz ellenfényes fotóra, a géped és az obi is megbirkózott volna vele.
Urak, megkaptam a NEF fájlt és hát nem tévedtünk. A kollégának írt válaszom az eredeti kép alatt...
kmáté válasza:
Igen, szintén megkaptam.
Kedves farfalle,
köszönöm, megkaptam a képet és hát nem csalódtam, egyértelmű az utómunka. Az eredeti kép álló formátumú, keresztben középen ott a sáska. Nyilván így hülyén nézett ki, ezért te fekvőre alakítottad. Igen ám, csak az eredeti képen messze nincs annyi tér a szöcske fejétől jobbra, ezért te kipótoltad a képet oldalirányban, klónozással. Itt követted el a hibát, mert csak egy maszatolást csináltál, ami meg is magyarázza, hogy hova lett az élességi tartomány. Nevezetesen ott nem is volt, ahol mi keressük, mert az csak egy hozzátoldott képrész. Az eredeti képed terjedelme az ezen a képen is látható éles részig tart, ami attól jobbra van, azt utólag hozzáklónoztad.
Ennek fényében meglep az a nagy mellény, aminek kíséretében átküldted a NEF-et. Idézlek, csak hogy tanulhass magadtól.

"ucsitsza-ucsitsza-ucsitsza , azaz tanulni-tanulni-tanulni!"

Ezt vedd magadra és máskor ne nézd az itteni közösséget hülyének...

Üdv.

C.
farfalle válasza:
Válaszomat elküldtem a vágásos képpel címedre és ezzel remélem, hogy be is fejeztük ezt az épületes eszmecserét.
Erről van szó...
Azt gondolom amúgy, hogy mindenki azt tölt fel, amit és ahogy akar. Az viszont már gáz, hogy mindenkit hülyének néz, ahelyett, hogy esetleg megkérdezné, hogy lehetett volna jobban csinálni.
kmáté válasza:
Pontosan!
Azért a szerző álláspontjára is kíváncsi leszek.
Rendben, meghagylak akkor abban a tudatban, hogy jó az, amit csinálsz. :)
Aki kicsit is ért az objektívek leképezéséhez, az úgyis látja, hogy itt utómunka van, ilyen hirtelen, minden átmenet nélkül nem fogyhat el az élességi tartomány a fejtől jobbra...
Nem értelek, de akkor csak így tovább... ;)
farfalle válasza:
Szia!

Átküldtem délelőtt e-mail címedre az eredeti RAW és jpg képet.
Válaszodra várok!
1/60 | KÖVETKEZŐ UTOLSÓ