BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
Tippek városi fények fotózásához
mutty.hu - 2006. július 5. 10:45

Pontok: 32

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy cikket írhassak az éjszakai fotózásról. Önmagában talán nem is lenne akkora téma, de maga a pályázat is megmozgatta a fantáziámat, és valahol a szívem mélyén remélem, hogy nem csak éjszakai Lánchidas képeket látunk, így megpróbálok pár ötletet is adni.


Hamarosan kezdődik

Kezdjük mégis a legkézenfekvőbb témával, az éjszakai, kivilágított épületekkel, hiszen ezen keresztül lehet a legkönnyebben elmagyarázni a technikát. Szinte minden fotós lefényképezi élete során a hozzá legközelebb eső nagyobb város esetleg világra szóló nevezetességeit. Így készül hazánkban évente több millió kép a Lánchídról, a Budai Várról és a Parlamentről stb.


Kis (budap)esti romantika
Alapvetően szépen elkészíteni ezt a képet is kicsit több előkészületet igényel. KELL hozzá pl. egy állvány. Anélkül többnyire nem megy. Hiába az ISO 1600 és a legjobb zajszűrés, még kicsibe is látszik a turpisság. Amikor analóggal fotóztam, és a gépbe épített fénymérővel nem is igazán sikerült megsaccolni se a megfelelő beállítást, akkor az alábbi kombinációt használtuk: -Állvány (alap..) -Kioldózsinór (hogy az exponáláskor a kezünk ne rázza be a gépet) -ISO 100 (ha már állványon van legalább ne legyen szemcsés a sötét rész) -5-20 másodperc -5,6-11-es rekesz

A záridő/rekesz pároshoz hozzá kell tenni, hogy Budapest szinte minden kivilágított épületével jó eredményt lehet elérni, 5 másodperccel és 8-as rekesszel.

Nagyításhoz kattintson a képre! Rekeszelés hatása Hogy miért kell szűkíteni a rekeszt ha eleve kevés a fény? Pont a lámpák miatt. Tág rekeszen ugyanis körkörösen elmosódnak a fényforrások, előjönnek az objektívek színhibái, és esetenként még a mélységélességünk is kevés lesz. A lerekeszelt objektív "pacák" helyett szabályos sokszögben csíkokat húz a lámpák köré, a blendelamellák számának függvényében (általában 5-10 csík). Ez szerintem jól is néz ki, persze ízlés kérdése. Amire viszont vigyázzunk, ne rekeszeljük túl! A mellékelt képen is látszik, hogy F16-on a túl szűk "luk" miatt szóródó, elhajló(?) fény túl hosszú csíkot is vet, és plusz "flare"-ek keletkeznek.

Persze ha nincs nálunk állvány, akkor digitális gépen könnyedén emelhetjük az ISO értéket, és még mindig el lehet készíteni a képet, de számítanunk kell rá, hogy zajosabb lesz, és a látvány sem lesz ugyanaz.

A legtöbb digitális géphez nem jár kioldózsinór, sőt beszerzése is bonyolultabb lehet, mint a manuális régi gépekhez a szabvány mechanikus zsinór. Ám azóta feltalálták az időzítőt... Ez megfelelően biztosítja, hogy ne nekünk kelljen lenyomni a gombot, igaz 2-10 másodperccel többet kell eltöltenünk 1-1 expozícióval. Ha (tükörreflexes) gépünk tudja, használhatunk tükörfelcsapást is, ezt is állíthatjuk időzítettre, akkor először a tükröt csapja fel, majd pár másodperc múlva a redőny is megindult, ekkor már sem a tükör nem rázza a gépet, sem mi nem érünk hozzá...

A kisebb, olcsóbb kompaktok nem tudnak manuális módot, és általában nappali világosságot szeretnének erőltetni a képre. Nem kell feladni! Mindenképpen kapcsoljuk le a vakut, és kompenzáljuk mínuszba(!) az expozíciót. Több mint egy évig fotóztam egy HP 720-al, ami akkor adott jó eredményt éjszaka, ha 1-2 fényértékkel alulexponáltattam. Ennél valamivel kevésbé egyszerűbb felépítésű gépeket többnyire nem kell ennyire alulkompenzálni.


Batthyány tér
A klasszikus esti épület és városkép fotózáshoz szükségünk van még valamire. Ez pedig, hogy a "kék órában" fotózzunk. Ez a naplemente és a teljes sötétség közötti meglepően hosszúnak tűnő, de szép eredményt csak alig negyed órában adó időszak, amikor már kigyulladtak az éjszakai mesterséges fények, de az ég még a légkörön szóródó fény miatt kék. A "kék órát" polárszűrővel esetenként meg tudjuk nyújtani, vagyis amikor még kicsit világosabb van mint az ideális, akkor el lehet mélyíteni az ég kékjét. Vigyázni kell azonban, mert kb. 2 fényértéket vesztünk vele, tehát az állványra továbbra is szükségünk lehet.

Amire még, főleg digitális gépekkel vigyázni kell, az a "fehéregyensúly". A legtöbb díszkivilágításra és közvilágításra használt lámpa színleadása ugyanis igen távol áll a Napétól. Szinte lehetetlen elkerülni, hogy a kép nem váljon sárgás-vöröses árnyalatúvá, ám az én ízlésem szerint ezt nem szabad a végletekig visszaállítani, különben az emberi érzékeléshez képest is túl kék lesz a kép. A rengeteg különféle fényforrást tartalmazó fotón pedig előfordulhat, hogy egy "hidegebb" hőmérsékletű lámpa kékbe hajlik, egy fehér közelire kompenzált sárgásabbtól. Nincs mindig megfelelő recept erre, kísérletezni kell.


Hiányérzet

A fenti tanácsok betartásával többnyire sikerül éjszakai városképeket készíteni, ám kiírása szerint a jelen pályázat tágabb teret enged nekünk.

Esetenként nappal is, de általában azért este, a városok ugyanis nemcsak a díszkivilágítást nyújtják. A neonreklámok, a járművek, a lakóépületek, az utcai világítás és megannyi egyéb világítótest ontja magából a "jó fényeket". Ráadásul a hosszabbra adódó záridők miatt bizonyos dolgok elmosódnak, mások előtérbe kerülnek:

-A mozgó, "kivilágítatlan" emberek eltűnhetnek a képről, vagy csak a lábuk látszik, ami tovább tartózkodik egy helyen. Ki lehet üríteni egész tereket, egyetlen szó vagy tiltótábla nélkül. :)

-A mozgó fények (így pl. az autók fényszórói) csíkot húznak. Indexelő autó pl. szaggatott csíkot, megkülönböztető jelzést használó autó ugyanezt sejtelmes kékben :)


Őstermelő rally

Nóvy Most

Térugrás
-Sokkal könnyebbé, kényelmesebbé válik a mozgások érzékeltetése, mivel a lassabb mozgások is száguldássá válnak a gyér fények és a hosszú záridők jótékony hatására. Az éjjel már nem is annyira rohanó város nyüzsgőbbé tehető, mint a csúcsforgalom! -A folyók, vizek kisimulnak, a Duna felszínén elmosódott "jégtábla" lesz... Matt, pasztelles színnel verik vissza a lámpákat. Ugyanígy simulnak ki a felhők, földöntúli légkört alkotva. Ehhez általában kicsit hosszabb záridő kell, vagy erős szél :)

-A fények furcsa, természetellenes, szabad szemmel nem látható világot hozhatnak létre. Ha kreatívan mozgatjuk a gépet exponálás közben, vagy eleve mozgó lámpákat fotózunk, létrehozhatunk olyan képeket, amiket amúgy nem is látnánk a valóságban.

-Az esti város más mint a nappali. A mesterséges világítás sokszor teljesen átfesti a környezetünket, hétköznapi tárgyak kaphatnak új színeket, új formákat, esetleg új jelentést.


Támad a Mars

Szinesfém


Sing it!
-Tágabb értelemben talán a város fényei közé tartozhat egy koncertfelvétel is, még ha nem is ennyire közeli, mint inkább valami széleslátószöges megfogalmazás.

Ne féljünk elvegyülni a város forgatagában. Vigyük magunkkal az állványunkat, a legszebben rajzoló széles látószögű, és valamilyen kisebb teleobjektívünket, állványunkat, távkioldónkat, és csak nyugalom. A pillanatok is lassabban múlnak el, vagy úgyis megismétlődnek...

Amit még illik vinni, még nyáron is: meleg ruhát, pótakkut (a hosszú felvételek gyorsabban merítik az akkumulátorokat!) és esetleg valami frissítőt, hiszen egy-egy esti kaland elhúzódhat. Legyünk kipihentek, az a kreativitásnak is jót tesz!


Bele...

Merüljünk bele!

Jó (esti) fényeket!

Mutty

fazon1 | | 2008-10-26 11:13:49
Nagyon jo a cikk sokat tanultam belole.koszonom. Emlitetted az a WB beallitassal kapcsolatos problemat. Ezzel kapcsolatban olvastam a kovetkezot. "....lehetoseg van az ejszakai szineket a helyszinen "rendbe" tenni. Amit tenned kell allitsd be a "Custom White Balance" menut. Ha aznonos epuletrol vagy azonos fenyviszonyok keszitesz tobb kepet akkor ez a modszer mukodik. Hasznalj egy feher vagy szurke lapot hogy beallisd a Wb-t. nikon nal Preset White Balance.
zPro | | 2008-04-04 17:44:44
Köszi ezt a leirást nagyon sokban segitett. Igaz már próbálkozásaim voltak, de ez tényleg nagy előrelépést jelentett. A kicsiknek vagyis kezdőknek az ilyen cikkek rettentően hasznosak!!!!
eGiraffe | | 2007-05-11 12:24:43
Üdv! CSODAJÓ cikk, mint kezdő fotósnak, nekem ez a cikk talán legjobb tananyag :) kedvet is kaptam, hogy este irányuljak az álványommal valami kivilágított helyre. esti fotózásokkal eddig úgy voltam, hogy próbálgatom a beállításokat és majd lesz valami, ezz most kaptam pár hasznos tippet. Kezdők nevében köszönöm a cikket!
turitommy | | 2007-01-06 10:06:58
Most sikerült elolvasnom ezt a cikket és sok hasznos jó dolgot köszönhetek.Már próbálom egy ideje az éjszakai fotozást de sok minden csak most került a "helyére".Köszönöm a jótanácsokat.
Lukszkájvolker | | 2006-12-02 02:36:42
Ha elöbb olvasom ezt a cikket talán az én lágymányosi hidas képem is jobban sikerült volna .Sokat tanultam belöle. Köszönöm!
Fokukac77 | | 2006-08-15 21:41:10
Köszi a pazar cikket :) Tavaly nyáron próbálkoztam először éjszakai fotózással Budapesten.Szerencsére jókor olvastam el, az idei külföldi út még hátravan...Most már lesz egy "bibliám" hozzá...:))
slacus | | 2006-08-12 12:49:00
köszi a cikket!sokat tanultam belőle!olvastam már pár könyvet a témáról de itt összefogottan csak lanyeg van leírva!ami sokkal többet ér!
pppla | | 2006-08-08 19:52:09
Könnyebb igy tanulni mint mindent kipróbálni. Sok hasznos dolgot olvastam.
kkuli06 | | 2006-08-04 07:35:30
Hasznos tanácsok, most pedig alkalom is adva- a nappali kánikula helyett egy hűsítő éjszakai sétára.
mROX | | 2006-07-24 13:17:54
Hasznos :)
tekanawa | | 2006-07-16 20:23:25
Köszi a cikket :-) Hasznosra pontoztam volna, de eddig nyaraltam, ezek szerint a te kredited kontójára... :-( * Annyit hozzáfűznék, ha szabad, hogy a hosszú (legalább másodperces) expozícióknál jól jön a sötétzajszűrés (sötétképkivonás), erről van is itt fenn egy cikk, de sok komolyabb gép önműködően elvégzi (és csodálatos eredménnyel). * Ha egyszer lesz lekierőm, írok egy cikket az éjszakai (sokvillantásos) vakuzásról...
Stifolder | | 2006-07-13 23:01:24
Alapos kis összefoglaló volt! Az alapok rövid áttekintése biztos hasznára válik egy kezdő fotósnak. Különösen örültem annak, hogy hangsúlyoztad a kék óra fontosságát! Sajnos sok olyan esti képet látni, ami a fekete éggel elrontja az egész esti hangulatot. Szóval jó kis átfogó cikk, a lényeg pontos kiemelésével.
rovidpeter | | 2006-07-13 11:57:41
Kezdőként igazán sokat megtudhattam az éjszakai fotózásról. Külön öröm számomra, hogy az író kitért az autofókuszos kompakt gépekre is, mivel még csak egy ilyen szerkezettel rendelkezem. A cikket kinyomtatva fogok ma éjjel kimenni a városba, és minden lehetőséget végigpróbálgatok! Köszönöm!
photographos | | 2006-07-11 11:53:15
Összességében: nagyon jó a cikk stílusa, nagyon tartalmas, lényegretörő, nagyon jók az illusztrációk is. Amit hiányoltam: AF/MF probléma és úgy összességében az éjszakai fénymérés problematikája kicsit bővebben: éjszakai fotózás ellenfényben, oldalfényben, segédfények éssatöbbi…. Ez mind nagyon fontos a kép hangulata szempontjából. De amúgy a cikk szerintem is rendben van.
photographos | | 2006-07-11 11:50:45
Összességében: nagyon jó a cikk stílusa, nagyon tartalmas, lényegretörő, nagyon jók az illusztrációk is. Amit hiányoltam: AF/MF probléma és úgy összességében az éjszakai fénymérés problematikája kicsit bővebben: éjszakai fotózás ellenfényben, oldalfényben, segédfények éssatöbbi…. Ez mind nagyon fontos a kép hangulata szempontjából. De amúgy a cikk szerintem is rendben van.
photolövö | Hasznos volt | 2006-07-11 09:52:56
Jó cikk, hasznos, érdekes, jól illusztrált. Köszönöm.
SethChimera | | 2006-07-10 20:27:37
8472-es faj | Hasznos volt | 2006-07-10 11:46:58
Több, mint hasznos volt!
Chochesss | Hasznos volt | 2006-07-09 14:10:20
Nagyon szép összefoglaló! Gartulálok!
eibmoz | Hasznos volt | 2006-07-09 08:47:35
WRoberto | Hasznos volt | 2006-07-09 00:12:01
Nagyon jó cikk, hasznos, érdekes, jól illusztrált
zenyit | Hasznos volt | 2006-07-08 23:38:48
köszi :)
pkarsai | Hasznos volt | 2006-07-08 23:28:52
_Snip_ | Hasznos volt | 2006-07-07 19:09:19
Nagyon hasznos és szimpatikus cikk. Köszi mutty.
kesztió | Hasznos volt | 2006-07-07 12:43:53
Tetszik, meglepően olvasmányosan és intelligensen foglaltad össze a dolgokat. Ami sajnos kimaradt, pedig szívesen olvastam volna róla, mert a problémába többszörösen is beleütköztem: – automata élességállítás éjszakai fotózásnál, ill. úgy általában hosszú záridős képeknél, Kompozíció olyan (régebbi) kompaktoknál, ahol az LCD/EVF kvázi használhatatlan éjszakai fotózás esetén (pl.FZ15/20-nál ez még probléma, FZ30-nál már nem).
arbiter_la | Hasznos volt | 2006-07-06 18:15:47
Az egyik legjobb cikk eddig az oldalon!
Bongo 0 | Hasznos volt | 2006-07-06 14:19:59
tuzsi79 | Hasznos volt | 2006-07-06 13:28:24
Kiváló kedvcsináló a pályázathoz! :)
SDGPicture | Hasznos volt | 2006-07-06 13:07:00
nagyon hasznos, gyakorlatias cikk. köszönöm! ha két nappal ezelőtt olvastam volna, akkor még jobb lett volna (az elmúlt két estét városi fényben töltöttem - fotózgatva)
tordás | | 2006-07-06 11:19:36
Ha úgy 3 héttel korábban jelent volna meg a cikk, sokat segített volna rajtam. Most viszont sokat tanultam a cikkből. Köszi
Jugarr | Hasznos volt | 2006-07-06 08:26:22
Nem egyszerű ezt a témát ennyire közérthetővé és egyszerűnek látszóvá tenni. Neked sikerült, bár nagyon sok van a témában, így is szórakoztató és hasznos cikket hoztál össze. Ha lesz időd, még szívesen látnék egy, a témába mélyebben elmerülő cikket. Köszönjük.
norbee_usr | Hasznos volt | 2006-07-06 02:27:28
jó kis cikk, olvasmányos is, meg hasznos is!
cannonball | Hasznos volt | 2006-07-06 01:02:54
Jó stílusú cikk, benne volt minden, ami csak kell.
pingvin014 | Hasznos volt | 2006-07-05 22:35:25
Jó, hogy így összefoglaltad azt amit talán tud az ember, de nem biztos, hogy ilyen összeszedetten... Bizony van néha, hogy egy két dolog otthon marad... Hasznos összefoglalás... köszönjük...
glivia | Hasznos volt | 2006-07-05 21:02:44
Teccett:))) Kedvet kaptam hozzá... Grat!
_Pogány_ | Hasznos volt | 2006-07-05 20:46:15
Hát, igazából, talán mégis.
csontrakáta | Hasznos volt | 2006-07-05 19:10:42
nagyon szeretnék már egy jó esti képet csinálni. A cikked ebben nagyon sokat segitett. Ha polárral megyek este az nem teszi képpontossá a képet?
Venom2 | Hasznos volt | 2006-07-05 17:33:18
Cool!Grat!
morrmota | | 2006-07-05 16:39:02
ja, és szép mesélő stíluban tudod előadni a dolgokat:D grt.
morrmota | Hasznos volt | 2006-07-05 16:38:41
woockie | Hasznos volt | 2006-07-05 15:52:01
blzoly | Hasznos volt | 2006-07-05 14:50:21
Hasznos cikk,minden fontosat leírtál!
laza43 | Hasznos volt | 2006-07-05 14:27:55
Cintia68 | Hasznos volt | 2006-07-05 14:05:35
Köszi a cikket, sokat tanultam belőle! És az illusztráló képek is nagyon jók.
vil42 | Hasznos volt | 2006-07-05 12:41:19
Néhány dolgot már saját bőrömön tapasztaltam, s úgy kellett rájönnöm. Nem lehetett volna ezt hamarabb?? :))) Viszont még mindig sok, számomra új és hasznos dolgot tudtam meg belőle. Köszönöm!
k.gergely | Hasznos volt | 2006-07-05 12:28:51
Jól összefogtad a tudnivalókat, grat!
nemlasep | Hasznos volt | 2006-07-05 11:05:45
KisZsubesz | Hasznos volt | 2006-07-05 11:05:08
Nagyon jó cikk. Felfogható, egyszerűen érthető és nagyon jól foglalja össze a lényeget. Gratulálok hozzá és köszi. :)
Flowersoft | Hasznos volt | 2006-07-05 10:58:28
Jól sikerült lényegretörő összefoglalás.
agent01 | Hasznos volt | 2006-07-05 10:53:41
Legyek én az első:) Nekem tetszett. Bár már különböző könyvekből tudtam sok mindent, de a könnyed stílusban történő összefoglalás megfogott. Köszi.