Portré. Mit is jelent maga a portré? A szó jelentése az ember egyéni ismertetőjegyekkel való ábrázolása. De a portré lehet egy szakma, egy cselekvés bemutatása is. Minden portré annak mondja el a legtöbbet, aki ismeri az alanyt. Ezért nem könyű igazán jó portrét készíteni. Be kell mutatnunk a személy egyéniségét, érzelmeit egy képben, hogy valamennyire másokkal is megismertessük az alanyt.

Nézzük mik is a konvencionális portré szabályai. Az akademikus portré egy középtele objektívvel készül. 105 mm, vagy afölött. Az alanyunkat egy homogén háttér előtt fotózzuk le, arcmagasságból. Nem szerencsés, ha valakinek belelátunk az orrába. Ugye? A világítási szabályok itt, a konvencionális vonalat követik, azaz a géppel 30-60°-os szöget zár be a világítótest, és a földdel 40-45°-os szöget. A portré lényege az alany szépségének bemutatása. Tehát egy akademikus portré fiatal alannyal dolgozik. Nem kívánjuk hangsúlyozni senkinek sem a rosszabbik oldalát, így a bőrhibák eltüntetése, az arc lágyítása alapvető feladatunk. Akár retusálással, akár digitális utómunkával.

Klasszikus portré (fotó: Gehring János)

Ez az akademikus útja egy portré elkészítésének. Persze ettől eltérhetünk, de van néhány szabály amit be kell tartanunk. A lágyítást, és a bőrhibák retusálást mindenképpen. Világítás szempontjából úgy tartják, hogy a főfénynek arról az oldalról kell érkeznie, ahonnan az alanyunk néz. Ha ezt fordítva csináljuk, akkor fordított világítást hozunk létre. Az orr. Nos, az orr az amire mindig is figyelnünk kell. Nem előnyös egy erős orrárnyék, hisz megnöveli alanyunk orrának méretét, ami akkor sem szerencsés, ha kicsi pisze orra van alanyunknak. Arra is érdemes figyelnünk, hogy az orr ne lógjon túl az arc vonalán, mert rögtön hangsúlyossá válik. Ha valakinek nem az orra a legelőnyösebb, akkor lehetőleg ne profilból fotózzuk, hanem szemből, hogy elfedjük ezt.

Orrárnyék (fotó: Körtés)

A világítás szempontjából érdemes figyelnünk a derítésre. Ha ezt elhagyjuk, az alanyon erős és részlettelen árnyékok jelennek meg, ami semmiképpen sem szerencsés. Ha két lámpával, vagy egy lámpával és derítőlappal dolgozunk, egy a célnak megfelelően kialakított helyiségben, akkor igazán nagy gondot csak ezeknek a beállítására kell fordítanunk. Ha a szabadban készítjük el a portrénkat, akkor is érdemes egy derítőlapot magunkkal vinnünk, vagy ha erre nincs lehetőség, keresnünk kell egy erre megfelelő tárgyat (pl. fehér házfal). Ha tűző napsütésben fotózunk, s alanyunk kalapot, baseball sapkát visel, akkor az arc sötétbe fog borulni ha elhagyjuk a derítést. Ám ilyen esetekben felhasználhatjuk a vakunkat is erre a célra.

Kalapos portré (Dancsó Géza: Üzletember)

A legjobb portrékat akkor tudjuk elkészíteni, ha megismerjük alanyunkat. Nem csak a munkára szabad koncentrálnunk. A portréval alanyunk stílusát, gondolatiságát, egyéniségét szeretnénk bemutatni. Ehhez szükséges, hogy figyeljünk az alanyunkra, beszélgessünk vele, feloldjuk benne a gátlásokat és a félelmeket, hogy természetesen viselkedjen.

Csúcsforgalom (fotó: Gozner)

Akár fotózhatjuk alanyunkat munkája végzése közben is, hisz ha az élete erről szól, akkor egyben megoldjuk az egyéniség bemutatását is és a természetességet is. Például egy ötvösművészt munkája közben fotózva, minden benne lesz a képben.

Színházban (fotó: Kazinczy Gyöngyvér)

Képünkbe érdemes érzelmeket belevinnünk a fényekkel, a beállítással, a modell tekintetével. Képünknek beszédesnek kell lennie. Mesélni kell a néző számára. Egy szimpla portré, beszéd és hatás nélkül unalmas lesz. Nem fogja megfogni a nézőt, nem fogja érteni, mit és kit akartunk bemutatni.

Már annyi szó esett a beállításról, külső portréktól, hogy érdemes pár szót ejtenünk azokról a dolgokról amikre figyelnünk kell ezekben az esetekben. Első körben nézzük meg mire dolgozunk. Fekete-fehér vagy színes alapanyagra. A fekete-fehér egy letisztult forma, sokszor talán a legjobb a portrékhoz. A színes már egy kicsivel több figyelmet igényel. A háttér színei teljesen elronthatják egy jól sikerült portrénkat, hisz elvonhatják a figyelmet az alanyról. Nos igen. A háttér. Ha stúdióban (akár házi stúdió) dolgozunk, a hátterünk egységessége könnyen megoldható, hisz fotókartonnal, vagy textilanyaggal ezt könnyedén kivitelezhetjük. Ha kilépünk ebből a steril környezetből, már rögtön megváltozik minden. Egységes hátteret kell keresnünk. Fekete fehérnél, egy középszürkét adó háttér megfelelő lesz, színesnél próbáljunk egységes színű háttére törekedni. A szín egységességén túl figyelnünk kell arra is, hogy a háttér ne vonja el a figyelmet az alanyról. Érdemes a hátterünket elmosni. Tehát dolgozzunk minnél kisebb mélységélességgel. A legfontosabb, hogy alanyunk szeme és arca éles legyen. Az alany mögötti hátteret, hagyhatjuk elveszni a mélységélességbe. Ha egy cselekvést mutatunk be, vagy alanyunkat az őrá jellemző környezetben akarjuk bemutatni, akkor is érdemes figyelni arra, hogy alanyunk legyen a legélesebb. A háttér mosódhat, illetve az előtér is csak jelzésértékűleg, az éppen felismerhető szintet érje el.

Absztrakt portré (fotó: Kiss László)

A bőr lágyításáról nem igazán ejtenék szót, hisz ebben a témában már jelent meg különálló cikk és meg is kivánja, hogy külön foglalkozzunk vele. Amit itt érdemes megemlítenünk, az csak annyi, amit már leírtam, hogy az esetleges bőrhibákat ajánlatos retusálni és az arcbőrt lágyítani. Portréinkhoz használhatunk lágyító szűrőt, lágyítóval éllátott optikát, vagy digitális utómunkát is végezhetünk.

Remélem a cikk hasznos tanácsokkal szolgál majd mindenki számára. Jó fényeket és sikeres fotózást mindenkinek.

A cikkben szereplő fotók megtekinthetők az alábbi linkeke (a nevek a cikkben felhasznált képaláírások, nem a fotók címei):
Klasszikus portré (fotó: Gehring János)
Absztrakt portré (fotó: Kiss László)
Színházban (fotó: Kazinczy Gyöngyvér)
Csúcsforgalom (Gozner)
Orrárnyék (Körtés: portré)
Kalapos portré (Dancsó Géza: Üzletember)

Kiss László / _Pogány_ /