BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
ELFELEJTETT JELSZÓ
KATEGÓRIÁK
Inger és egyén
fotomuvesz7000 - 2012. február 17. 09:15

Pontok: 7

A narratív képközlés lehetőségei, valamint a narratív fotográfia és az alkotó kapcsolata.

A narratív fotóhoz való viszonyom megfogalmazásában és tisztázásában fontos szerepet játszott Angyal Viktória Nagyvárosi ikonok... című vizsgamunkája (Szellemkép). Az ő hasonlatából kiindulva kezdtem el a minket (engem) körülvevő mindennapok jellemalakító mivoltának vizsgálatát. Faluban születtem, és gyerekkoromat ott is töltöttem - mára viszont Budapest ingerekben gazdag légkörében létezem, s szakmai törekvéseim ebben a környezetben születnek, s hosszútávon még az alakításáról is szólnak. A két létforma (falu és nagyváros) felváltásából adódó változás és a különbség tehát nagy és kézzelfogható. A vidékről felköltöző kamasz gyermeket egyik pillanatról a másikra szippantja magába a forgatag, és hirtelen olyan dolgokra kap választ és milliónyi alternatívát, amiről eddig nem is tudta, hogy érdekli illetve, hogy eleve létezik. Kapkod és csapong az áradatban, amikor is eljut arra a pontra, hogy a dolgok csak elsuhannak mellette. Nem megszerzi őket, hanem csak áthalad rajtuk. Az intellektusa pedig megállj kiált. Én csak álljak, és figyeljek - így valahogy. És hogy mégse essek ki a pixisből, a sors megadja nekem a visszaút lehetőségét is: ezt a megállást kiteljesíthetem a szakmám segítségével - ez lesz tehát számomra a narratív fotográfia, ezért foglalkoztat a megrendezett képalkotás. Egy objektív szemlélete és feldolgozása a valóságnak. Mindez persze az én saját viszonyom vele. Mivel ezen kívül természetesen az sem véletlen, hogy manapság igen divatossá vált a kortárs fotóművészek körében a műfaj.

A fotótechnika 19. századi megjelenésével egyidős a fényképművészet, azonban a 20. századi, Andy Warhol nevével fémjelzett pop-art hatása nyomán elválaszthatatlanul egybefonódott a fotó a képzőművészettel. Az irányzat szépen csendben az esztétikai diskurzusba emelte a műfajt, s a fotó elkezdett "felnőni". Ekkor indult el a kortárs fotográfiakét, jól elhatárolható úton. Az első vonalba az objektíven megörökített, naplószerűen elbeszélt képek (és alkotóik) tartoznak, melyek sajátossága, hogy csak a szemlélésük után válnak igazán intim élménnyé, időben elcsúsztatva ébresztenek érzelmeket a befogadóban. A képek egyértelműen és totálisan nyitottak a néző számára, mivel valós eseményeket tárnak elénk - nem konstrukciók vagy fikciók, és ez megkönnyíti a befogadást is. A második vonal fotóművészei szerint a kamera hazudik (például Les Krims nyilatkozott ennek kapcsán igen sarkalatosan), ezért tudatosan mozdulnak a fikció, a színházszerűen megrendezett fotó világába. Ez a staged (narratív, megrendezett) fotográfia a leggazdagabb és legsokoldalúbb forrásból táplálkozó fotográfiai stílus; szinonim azzal a meghatározással, amit ma modern fotográfiának nevezünk. A fotográfus már nem csak bemutatni akarja a valóságot, hanem létre is akarja hozni azt. Az alkotók elbeszélő jeleneteket konstruálnak, amelyhez a filmezéshez hasonló eljárásokat hívnak segítségül. A műfaji elnevezés (staged, narratív fotó) egy történetet és a belőle kiinduló mozgást sejteti, mivel a történések, akciók feltételezett sorából csupán egyetlen pillanatot tár elénk. A történetnek fejlődnie kell ahhoz, hogy elmondható, ábrázolható lehessen. Az állókép és a mozgásábrázolás közötti ellentmondás csupán látszólagos, mert a fotó a történetet egy képben, képsorban összesíti, több információs csatornát képezve. Ezek a csatornák (a filmezés mellett) szorosan összefüggnek olyan más, már évszázadok óta kialakult művészeti ágakkal, mint például a festészet és a színház. Éppen ezért a befogadónak ismernie kell ezeket az ágakat, valamint az ezekhez kapcsolódó észlelési és befogadási magatartásformákat. A színházzal való kapcsolata elsősorban nem a díszleteken áll, hanem a színészekkel kapcsolatos utasításokon, illetve azok teljesítésén és magán az utánzáson (mimetikus kifejezésmód). Peter Brook kijelentése, miszerint "ha egy ember átmegy a téren, és azt valaki nézi, az már színház" viszont a már említett ellentmondásba sodorja a hasonlóságok keresését, ugyanis a staged fotónál nem csak kiegészíteni, hanem változtatni is kell ezen az idézeten. Valahogy így hangzana (a maga egyszerűségében): "ha egy embert megkérünk arra, hogy menjen át a téren azért, hogy mi azt lefotografálhassuk, és azt meg is teszi, akkor megrendezett szituációról beszélünk". A filmezéssel való kapcsolata tovább bontja a színházas történetet, hiszen itt a díszletek, a színészek és a tér nem csak önmagában kell, hogy érvényesek legyenek (mint a színháznál), hanem azok viszonya lesz a lényeges az optikai leképezés és a képrögzítés kapcsán. Azonban itt is ellentmondásba ütközünk, ugyanis a staged fotó véleményem szerint nem primer eszközeként kezeli a rögzített képet, az csupán egy végterméke lesz az alkotói folyamatnak. A kép valójában "csak" dokumentációja lesz a megrendezett pillanatnak, tehát a fotográfus legfontosabb feladata ezt a pillanatot megteremteni. Ez a szituáció lesz ugyanis a valóság reprezentációja, nem pedig a végleges fotó. Ellentétben a dokumentarista fotográfiával, ahol maga a fénykép lesz a dokumentum, a reprezentáció. Ilyen értelemben a staged képalkotást a land art nevű alkotói tevékenységhez tudnám a leginkább kapcsolni. Itt ugyanis a valóságban kell léteznie az alkotásnak, hiába nem valós dolgokról szól. Egy erdőtüzet például megrendezhetünk, az létezni fog, de csakis azért fog létezni, mert alkotásként mi azt létrehoztuk. Ezért nem erdőtüzet fogunk látni, hanem egy alkotást, amelyben tűzre "emlékeztető" elem szerepel. Minden egyes elem csak utalás lesz a valóság egy szegletére, amelyek vizuális- és kulturális értelemben hozzák létre a már említett sajátos réteg- illetve csatornarendszerüket. Nem véletlen, hogy Walter De Maria alkotásának, a Lighting Fieldnek a fotózása szigorúan tilos. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor elkészítették a művet, nagyigényességgel választottak fotográfust (érdekesség, hogy csak a sokadik vállalta el, mivel Walter De Mariáék minden jogtól megfosztották a leendő képrögzítőt). Itt tehát elkülönül a fotográfus és a szituáció megteremtőjének személye.

Nagyításhoz kattintson a képre! Walter De Maria - Lightning Field

A narratív fotó festészettel való kapcsolatának taglalását a nagyvonalak kivételével mellőzöm (messze nem degradálom), mivel itt egy nyilvánvaló technikai és bizonyos értelemben technológiai különbségről van szó, aminek segítségével a fotográfia direktebb módon tud reflektálni a valóságra. Emellett a legnagyobb közös pont a festészet és a stage fotográfia kapcsán az alkotói folyamat totális mértékű uralhatósága. Ezért is tud talán olyan népszerű lenni a kortárs fotóművészek körében, ugyanis a mai fotó- és díszlettechnika (a digitális utómunka lehetőségeiről nem is beszélve) olyan széles lehetőségterek nyújt, hogy szinte bármit képes legyen megalkotni (felépíteni, beállítani, megrendezni) a fotográfus. Csupán pénz lehet tehát a kreativitás kibontakoztatásának a határa. Ez ismét jellemzően filmes magatartás - innen az állítás, hogy ebben a műfajban alkotó fotográfusok már sokszor nem is a hagyományos értelemben vett fotósok, már inkább a rendező és ötletgazda szerepét töltik be, a képet pedig egy arra alkalmazott operatőr exponálja le helyettük. A megrendezett fotónak megállapíthatjuk továbbá azon sajátosságát, ami szerint "aktuálisnak" és nem örökérvényűnek kell tekintenünk azokat az elemeket amelyekkel vizuális és kulturális értelemben egyaránt referál. A dokumentarista rögzítésnél egyszerűbb ennél a dolgunk - látjuk, hogy mi van a képen, és az a valami önmagát fogja jelenteni mindenkoron, tehát örökérvényű lesz számunkra. Az említett (vizuális és kulturális) referenciáink az idővel viszont változnak. A filmezésben például "klasszikus" stílusnak nevezik azt a rendezői magatartást, ahol olyan képelemekre épít az alkotó, amelyek nem szorulnak magyarázatra, mert a nézőnek már be vannak kódolva eddigi filmes (vagy bármilyen más) tapasztalatai alapján. Ezek a kódok viszont változnak, nem véletlen, hogy ennek a "klasszikus" magatartásnak is vannak korszakai. Nos ugyanígy a stage fotó referendumai is változhatnak, ezért neveztem őket "aktuálisnak", mivel a műfaj a valóság és a befogadó közötti kapcsolatra épít. Ezzel kapcsolatban érdekesnek találom foglalkozni egy kicsit Hajdú András cigányokról készült sorozatával. A képeken valós helyzetek láthatóak, önmaguk referendumaikként.

Nagyításhoz kattintson a képre! Hajdú András - Nagyszeben

Nagyításhoz kattintson a képre! Hajdú András - Csávás

A valóságot tehát nem rendezte meg a fotográfus, csupán a szituációt, a fényképezési helyzetet teremtette meg. Ez utóbbi abszolút narratív fotográfiai hozzáállás, azzal kiegészítve, hogy toposzokkal kommunikál. Olyan vizuális referenciáink vannak, amelyeket már észre sem veszünk. Ránézünk, és már működnek - feltétel nélkül meg van fejtve a kép: éppen erre a háttértudásra játszik rá, amelyet az ember, onnan kezdve, hogy tévét néz vagy moziba jár, elsajátít, teljesen függetlenül attól, hogy akarja-e vagy sem, egyszerűen az életünk részét képezi. Hajdú pontosan azt mutatja meg, amit gondolunk ezekről az emberekről - mert nincs is másképp.

A megrendezett fotográfia eszköztárát csupán leegyszerűsítette, nem pedig átalakította vagy mellőzte. Így tehát a stage fotó esetében a végtermékből kivehető az alkotó viszonya magához a kész produktumhoz, amíg a dokumentarista hozzáállásnál a valósághoz való viszonyát fogja tükrözni a fénykép. Ennek a velejárója az az információ is, hogy a fotós részese-e annak a szituációnak, vagy magától lényegi összefüggés nélkül teremti-e meg. A narratív fotográfiánál tehát (mint már említettem) a szituáció megteremtése lesz a műalkotás.

A műfaj meghatározó művészei között említhetjük például Cindy Shermant (akit ismertté önmagáról különböző női típusokba bújva készített képei tették), Jeff Wallt (aki szerint napjainkban az embereknek valamiféle ürességre van szükségük, de maguk akarják strukturálni ezt az ürességet), Gregory Crewdsont (aki hiperrealista festmények érzetét kelti fényképeivel) és David Lachapellet (a szupersztárok szupersztár fotográfusát) is. Láthatjuk tehát, hogy mindegyik alkotó valamelyik említett művészeti ághoz közel kerülve hozza létre képeit.

Nagyításhoz kattintson a képre! David LaChappelle - Maybach

Nagyításhoz kattintson a képre! David LaChappelle - The Last Supper

Nagyításhoz kattintson a képre! Gregory Crewdson

Nagyításhoz kattintson a képre! Gregory Crewdson

Nagyításhoz kattintson a képre! Cindy Sherman - Untitled Film Still

Nagyításhoz kattintson a képre! Cindy Sherman - Untitled Film Still

Lachapelle kapcsán fontos megemlítenünk installálási technikáit is, mivel szorosan kapcsolódnak az általa képviselt fotográfiai műfaj lényegéhez. Elég említenünk a réteges installációit, amelyeknél a fénykép különböző elemeit körülvágva, térben egymás mögé helyezve állította ki. A megrendezett szituációt ezzel is közelebb hozza a valósághoz. Immáron térben működik az a sok apró részlet amit a képei rejtenek. A stage fotó állandó hiányossága tehát időbeli síkon lesz - ezt kell a befogadónak kiegészítenie önmagában. Ez a magatartás a megállás és a feltétlen objektivitás tevékenysége.

Senang Anggrek | | 2012-02-29 14:48:34
Számomra mutty.hu hozzászólása volt hasznos. Valahogy hasonlóan gondoltam én is, csak nem mertem volna leírni.
Nanuq | Nem volt hasznos | 2012-02-21 22:58:20
Appendix | Nem volt hasznos | 2012-02-21 17:11:56
Igazából az a baj ezzel az írással, hogy a bevezetésben taglalt, a szerző és a narratív fotózásban való részvétel viszonya sikkad el nyomtalanul, amely valóban tartalmat adhatna a cikknek.
mutty.hu | Nem volt hasznos | 2012-02-20 19:55:00
Ez a cikk egy semmi. A nick botrány. (mintha valami hal9000 nicken dobálna számtech szakkifejezéseket egy kosárba) A képek le vannak törölve (a 3,46-os átlag csak hab a tortnán) Más képeit hozza, mint valami zs kategóriás magyar fotótörténettel, fotóművészettel foglalkozó könyv (nem mintha a hazai kínálatban ezen műfajban nem csak zs kategória létezne, tisztelet a kivételnek) A cikk a vagy valami vagy megy valahová kategória, de a legnagyobb baja hogy igazából az se. Se el nem indul sehonnan, se oda nem ér. Már-már azt gyanítom valami hülyítés az egész, mint a király új ruhája. Ha nem értjük azért hallgatunk hogy okosnak tűnjünk, és senki nem meri üvölteni hogy meztelen az uralkodó. Ennél még a "Hogyan tanultam meg egy effektet alapbeállításon használni a photoshopban, használd holnaptól te is" cikkek is jobbak voltak.
efi | Hasznos volt | 2012-02-20 14:08:42
köszönöm
lacy8 | Hasznos volt | 2012-02-19 15:02:45
vargacsaba | Hasznos volt | 2012-02-18 13:25:51
Jó kis írás ez, csak olyan lezáratlannak érzem, mintha félbehagytad volna. Valami kis konklúzió a végére jó lenne. Másrészt attól félek sok ez ide, kevesen rágják végig magukat ezen a szövegen. Ja, és ezek után jó lenne látni valami fotót is tőled. Üdv!
amator22 | Hasznos volt | 2012-02-18 11:00:00
ilcsa | Hasznos volt | 2012-02-18 10:36:12
najó | Hasznos volt | 2012-02-18 00:12:18
cor73z | Hasznos volt | 2012-02-17 19:28:45
Blex | Hasznos volt | 2012-02-17 16:37:07
Fáncsi_voltam | Hasznos volt | 2012-02-17 12:34:10
matyi012345 | Hasznos volt | 2012-02-17 09:45:16
Köszönöm a cikket, hasznosnak találom és érdekesnek.