Ez a cikk elsősorban azoknak kíván segítséget nyújtani, akiknek a környezet adta lehetőségek megvannak az énekesmadarak fotózásához de nincsenek extrém drága felszereléseik, esetkeg még lessátruk vagy álcahálójuk sem, mindazonáltal azok számára is hasznos lehet, akiknek ez megvan, csak épp tapasztalatuk nincs vele és nem tudják, hogyan vágjanak bele. Ezen belül is a téli lesfotózáshoz adja meg az alapokat.
Az énekesmadarak fotózása kényes kérdés abból a szempontból, hogy szinte esélyünk sincs valódi természetes környzetükben, lakóhelyükön fotózni őket, ezért az etetett lesre kényszerülünk. Az énekesmadár fotózásnak egy nagyon magas szintje, ha ettől sikerrel tudunk eltérni, nagyon kevesen művelik és ők is végigjárták a kezdeti lépéseket.
Kezdetnek tehát adottnak vesszük, hogy olyan helyen vagyunk, ahol vannak énekesmadarak és kellően nagy terület, ami egy átlagos kertnek felel meg ami nincs teleültetve fákkal. Az én esetemben a helyszín Szentendre, Pismány hegy, a Pilis széle, lakott terület pereme. A madarak évek óta a kert különböző pontjaira vannak szoktatva etetéssel, de már néhány hét után is kellő bizalmukat élveztük a fotózáshoz. Most már egyes fajok esetében közel járok a kézből etetéshez.
Felszerelésemet nem szívesen részletezném, egy beugrószintű tükörreflexes rendszerem van. Érzésem szerint bármelyik mai beugrószintű DSLR alkalmas ugyanerre egy legalább 250mm-es F5.6-os fényerejű teleobjektívvel, bár ez már erősen az alsó határ de még jó fényviszonyok között szépen lehet vele dolgozni. A lentebbi képen látható elrendezésben 300mm környékén fotóztam. Tavaly pedig manuális objektívekkel fotóztam. Nehéz, de kellő kitartással lehet velük dolgozni. Cserébe olcsó.
Amikre érdemes figyelni a leshely és az etetőhely elhelyezésekor:
Benapozottság:
Honnan jön a fény? Melyik napszakban éri a célterületet és mennyi ideig? Napkelte vagy napnyugta környékén a legszebbek a fények, érdemes erre figyelni a helyszín választásakor.
Szintek:
Fontos figyelni a magasságra is. A különböző fajok különböző magasságokban érzik jól magukat. Akadnak rugalmasabbak, mint a cinke, és kevésbé rugalmasak, mint például a harkályfélék vagy az erdei pinty. Előbbi nem szeret a föld közelébe menni, utóbbi meg szinte kizárólag a földről táplálkozik. Ha célzottan szeretnénk egy-egy fajt fotózni, nézzünk utána, melyik madárnak milyen körülmények a szimpatikusak. Ha csak úgy fotózgatunk, akkor minden szintnek megtaláljuk a gyakori látogatóit, bárhova etethetünk.
Háttér:
A munkatáv és a háttér távolságának aránya legyen legalább 1:4, ez az ideális minimum az én tapasztalatom szerint. Több lehet, a kevesebbnek ára van. Erre nem mindenhol van lehetőség, az első elrendezésemben közel sem valósult meg, ezért foltos sok helyen a háttér néhány képen. Szintén ügyeljünk a háttér tartalmára, színeire, főleg ha kertben vagyunk: ne legyen benne egy fehér kerti bútor, egy piros vödör vagy egy kék száradó törülköző mert ordít, hogy nem a természet része. Ugyanakkor a színekkel játszani is lehet, ősszel egy vörös levelekkel teli fa vagy bokor remek hátteret tud adni a zöld mohás előtérnek, ha jó helyen van.
Közvetlen környezet:
Legyen természetes hatású de egyben dekoratív is! Egy szépen korhadó fatörzs, mohás kő, bogyós termésű bokor ága ami vagy az élelmet öleli körül, vagy beszállóhelyként szolgál. Lehet díszíteni színes bogyókkal, feldobja a képet, de ne vigyük túlzásba mert az is természetellenes lesz. Egyébként meg a cinkék úgyis leverik hamar. Az etető akkor sikeres, ha a környéken van valami, ami kellően közel és jó magasságban van a kényelmes átrebbenéshez. Fajonként is változik, hogy melyiknek mi a kényelmes, érdemes megfigyelni őket. Legyen terep különböző alakú lábaknak is a leszállásra! Egy kék cinege szívesen leszáll egy vékony csipkebogyó ágra, egy zöldike csak nagyon ritkán és nehezen, egy csuszka vagy egy harkály pedig soha! A célterület nem feltétlenül kell, hogy az etető legyen. Lehet őket a beszállóhelyen is fotózni. Ha mégis az etetőn fotózzuk őket, alakítsuk úgy, hogy az élelem ne látsszon a képeken. Például a werkjeimen látható módon, vegye körül egy csomó mohás kő a szotyihalmot. Az elején csalogatásnak érdemes pár szem dióbelet is tenni, azt jobban szeretik, először mindig azt eszik meg.
Hátránya, hogy ha szétszórják, ordít a képen az etetőanyag, míg a fekete szotyiszemek nem szembetűnőek. Másik hátránya, hogy hamar elfogy mert meló nélkül ehető, nem kell feltörni. (legalábbis nem érdemes héjastul adni nekik mert azt kevés faj képes feltörni). Az evőhelyüket időről időre ideiglenesen vagy véglegesen odébb lehet tenni néhány métert de nem többet, tehát elég a fotózás idejére megépíteni a szép környezetet, nem kell a kert közepén hagyni nyárra is, sőt, akár éjszakára is el lehet pakolni. Nyáron egyébként sem etetőt, hanem itatót kell nekik csinálni. Arról majd egy másik alkalommal.
A siker egyik kulcsa:
A szoktatás, a bizalom megszerzése. Kitartóan kell etetni őket rendszeresen, mire elnyeri a környezet annyira a bizalmukat, hogy apróbb változtatásoktól ne ijedjenek meg, például hogy kikerült a kertbe egy lessátor ami eddig nem volt ott, kattogó hangok jönnek belőle, sőt, néha emberek mászkálnak ki-be. A legtöbb madár ami odaszokott, tudja, hogy vannak a sátorban, csak nem fél tőle, tisztában van vele, hogy amíg bent vagyok addig nem megyek egyik pillanatról a másikra az etető közelébe. Amelyik viszont mégis fél, annál komolyabb trükkhöz kell folyamodni: a madár csak 1-ig tud számolni, néhány okosabb faj kivételével, de azok nem énekesmadarak. Ez azt jelenti, hogy ha bementek ketten a sátorba, akkor tudja, hogy vannak bent, de azt nem, hogy hányan. Utána az egyik jó látványosan távozik, a sátor a madár számára üres. A szajkó például okos madár, nála előfordulhat, hogy ehhez kell folyamodni és bejön. Kicsit emberkínzóbb alternatíva, hogy a madarak ébredése előtt mész ki, de eközött és a fotózásra alkalmas fények között sok idő és sok mínusz fok telik el, és ha valamiért ki kell jönnöd napközben, buktad az egészet, viszont nem kell hozzá segéd. A jó hír, hogy a legtöbb énekesmadárral nem kell trükközni ennyit.
Itt eloszlatnék egy gyakori tévedést: Ne hidd, hogy nem látnak amikor bemész csak mert te nem látsz egyetlen madarat sem! Ha véletlenül téved arra valami idegen madár ami nincs odaszokva, az lehet, hogy nem tudja, hogy üres-e a sátor, de a többi látja, hogy bementél, ő meg valószínűleg enélkül is bizalmatlan ha először jár arra!
A nagy hidegek és a hó kedvez az etetős fotózásnak, ilyenkor kevés élelmet találnak maguknak és a szokásosnál is többre van szükségük. Nagy hidegben a cinke megeszi naponta a saját testtömege 4-szeresét (egy kisétkű embernek is elég lenne). Az olajos magvakra van leginkább szükségük, szotyi és dió az aduász. Egy kevés diót mindig érdemes a szotyi mellé rakni, már csak a benne levő vitaminok miatt is. Ha már kihasználjuk őket, legalább gondoljunk az egészségükre és a túlélésükre is. Nem igényelnek nagyon változatos étrendet, elvannak szotyin és dión egész télen. Néha esznek mellé csipkebogyót vagy más bogyókat de azt megtalálják maguknak a természetben, ha szükségük van rá. Gyümölcsöt ilyenkor nem esznek, inni nem isznak semmit, esetleg egy kis zsírszalonna jót tesz a zsírháztartásuknak.
A siker másik kulcsa:
A kitartás. Előfordulnak peches napok, kezdeti nehézszégek amikor nem sikerül semmit sem fotózni. Ha itt feladod, sosem lesznek fotóid. Ne gondold, hogy ha az elején nem sikerült akkor nem is fog. Legyünk hát kitartóak és elszántak. Ha a kitartás sem hozza meg a gyümölcsét, akkor kezdjük el megvizsgálni a körülményeket mert ennek a módszernek belátható időn belül működnie kell minden esetben, ha a feltételek adottak.
A "sátor":
Esetünkben egy szintező műszer lábazata, ráterítve egy tönkrement napernyő vászna amin fölül luk van, és ha megfelelően forgatom, a luk előttem van és tudok rajta keresztül fotózni. Kellő rögzítéssel meg is tartja az obit, nem kell izomból tartani órákig. A műszerláb alternatívája lehet egy kellően nagy fotóállvány, a napernyőé meg egy régi rossz lepedő amiért már nem kár, ki lehet lyukasztani. Egy másik lehetséges megoldás a kartondoboz, csak abból jó nagy kell. Számtalan lehetőség van még, legyünk kreatívak abból amink van és tartsuk szem előtt az alkalmassági szempontokat:
- sok időt fogunk bent eltölteni, hidegben! Ha ezt görbe háttal nyirkos talajon kell megtennünk miközben izomból tartjuk a teleobjektívet órákig, megbolondulunk. Legyen elég magas, vagy legyen fekvő les, és a nyílása legyen egy szintben a célterülettel. Legyen alattunk valami hőszigetelő és puha de nem zörgős réteg. Fekvő les esetén az objektívet tegyük egy zsákra, párnára. Ülő les esetén a sátor tetejéről lelógó zsinór is segíthet a megtartásában. Nem javaslom az állvány használatát, nem fér el, lassan forog, belebotlasz.
- nem árt, ha az álca anyaga átlátszó annyira, hogy mi a félhomályból kifelé egy kicsit átlássunk rajta, ezzel figyelemmel kísérhetjük a madarak mozgását, de annyira ne legyen átlátszó, hogy belássanak a madarak. Nem alapfeltétel de hasznos tud lenni. Szintén nem túl jó, ha az anyag zörög, vagy rikító a színe. A lesnyílás legyen annyira zárható, hogy ha az objektívet behúzod, ne maradjon nagy luk a helyén nyitva, és a kidugott objektív mellett se lássanak nagyon be.
Az elrendezés A "sátor" belseje
Az etetőnél előforduló madarak az én leshelyemen
Széncinege:
A leggyakoribb vendég. Csapatostul érkezik amint az előörs felderítette és biztonságosnak ítélte a terepet. Hullámokban jönnek, időnként el sem férnek aztán el-eltűnnek egy fél órára. Általában van a csapatban egy domináns hím, aki nagyobb és színesebb a többieknél. Ha az etető olyan, hogy egyszerre kevés madár tud enni, akkor az ő érkezésére a többi fajtársa félreáll. A széncinke érkezik, körülnéz, vesz egy szem szotyit, mégegyszer körülnéz aztán elrebben egy közeli fára ahol feltöri a magot és megeszi. A szotyit a lábfejei közé szorítja és csőrével bökdösve töri fel. Időnként előfordulnak köztük kakaskodások, ilyenkor kissé széttárt, lefelé görbülő szárnyakkal táncolnak egymás felé, és a fejük tetején a tollak lelapulnak úgy, mint ha lapos lenne a fejük teteje. Az ő nyüzsgésük csalja oda a többi fajt.
Kék cinege:
Egyesével vagy párban érkeznek, villámgyorsak. Néha épp csak érinti a lábuk a talajt, már kapják is fel a szotyit és rebbennek tovább. Nehéz őket fotózni. Kakaskodásba nem szoktak nagyon belemenni de ha régóta nem engedik őket az etetőhöz, agresszíven, nagy lendülettel érkeznek amitől az ott levő madarak egy pillanatra félrehúzódnak. Ennyi a kék cinegének elég ahhoz, hogy vegyen egy szem szotyit. Ritkábban érkeznek, mint a széncinkék.
Zöldike:
A cinkéknél nagyobb termete miatt ha ő az etetőn van, akkor addig senki nem ehet, amíg ő be nem lakmározott. Erős csőrével a szotyit helyben hámozza, a lábait nem használja hozzá. Ha más madár túl közel megy hozzá, lelapulva, nyitott csőrrel és kitárt szárnyakkal fenyegeti amíg el nem megy. Harcias faj, saját fajtársaival is fenyegetik egymást. Hol egyenként, hol kisebb, hol nagyobb csapatban érkeznek. Ritkán járnak az etetőre a cinkékhez képest, de olyankor sok időt töltenek ott, nem röpködnek összevissza, könnyen fotózhatók. Képesek a levegőben pár másodpercig kolibri módjára egy helyben lebegni.
Zöldike tojó nem engedi a cinkéket enni
Fenyőpinty:
Két példánya jár hozzám, egy tojó és egy hím. Valami oknál fogva a hím egy zöldike tojóval párban szokott érkezni. A termetük és a csőrük mérete hasonló, nem bántják egymást. A fenyőpinty tojó egyedül jár. Ő is helyben töri a szotyit. Napjában 1-2-szer jön, olyankor pár percet tölt ott de addig viszonylag könnyen fotózható. Első alkalommal bizalmatlan, nem érdemes kapásból fotózni mert elrebben a zajra és sokáig nem tér vissza. Ha már megszokta a kattogást, akkor lehet fotózni korlátlanul amíg ott van. A feje tetején levő tollazatát fel tudja borzolni.
Barátcinege:
Tavaly gyakori vendég volt és többen is voltak, idén egyszerre kettőnél többet még nem láttam és azok se sűrűn járnak. A széncinkéhez hasonlóan eszik, de nem harcias, és nem jár nagy csapatban. Egy vagy kettő jön, tavaly néha három is jött. Ritka megjelenése és félénk viselkedése miatt viszonylag nehéz fotózni.
Csuszka:
Idén még nem láttam, tavaly viszonylag gyakori vendég volt. Egyedül jár, rengeteget eszik, a szotyit nem pucolja meg, a csőrébe néha 4-5 szemet is betöm. Az összes többi énekesmadárnál nagyobb, a csőre pedig félelmetesen hosszú és hegyes. Határozottan érkezik, mindenki félreáll, ha jön. Nem fenyegetőzik, a jelenléte elég a tisztelethez. Főleg fára rakott etetőből szeret enni de az ablakpárkányról is megeszi a kaját, ha olyanja van. Közben az ablak túloldalán nyugodtan lehet bármit csinálni, ő tudja, hogy az ablak nem áthatolható. A fatörzseken közlekedik, meg a szélesebb ágakon, akár fejjel lefelé is tud kapaszkodni. Röpte esetlen, stabil leszállóhelyet igényel nagy üres légtérrel. Ha leszállt, könnyen fotózható.
Egyéb fajok, melyek a közelben vannak de nem sikerült lencsevégre kapnom őket ezzel a módszerrel az etetőn
Erdei pinty:
Nem száll az etetőre, inkább a földről eszik de azt sem az etető környékén, hanem amit a cinkék a fákról elejtenek törés közben, azt szedegeti fel. A sátor iránt gyanakvó, nem jön a közelébe. Egyetlen fotót sem sikerült készítenem róla. A pázsiton egyenként és kisebb csapatban is előfordul.
Vörösbegy:
Nagyon félénk. Az etetőre ritkán száll le, általában a beszállóágak környékén ólálkodik ha megjelenik. Bármi gyanúsat észlel vagy képzel, tovább áll. Általában nem jut el az etetőig a félénksége miatt, csak megközelíti. Nem sikerült még lefotóznom az etetőn. Ha nem vagyok a sátorban vagy nem mozdulok és nem fotózok, akkor néha eszik a szotyiból, de ha megmoccanok vagy kattan a zár, a képen csak homályos farktollak lesznek. Valószínűleg előbb-utóbb lefotózható lesz de még bizalmatlan.
Harkály, más néven fakopáncs:
A közeli fákon, oszlopokon kopogtat. Jellegzetes pittyegéséről könnyen felismerhető anélkül is, hogy látnánk. Nem szívesen jön talajközelbe, és nem szorul rá annyira az etetésre, mint a cinkék. Az etetőnek a közelében sem láttam, pedig rengeteg van a környéken.
Szajkó, más néven Mátyásmadár:
Elméletileg neki jönnie kéne erre az etetőre, főleg a dióra. Lehetséges, hogy túl primitív az álcám. Okos madár, nem olyan könnyű átverni, mint a kisebb énekesmadarakat. A közeli diófáról szoktam hallani az éktelen recsegését. A dió mellett nem veti meg a húst sem.
Őszapó:
Csapatostul érkezik, az etetőre nem száll le de a környékéről, főleg a földről összeszedi a cinkék által elhullajtott magvakat. Nagyon ritkán jönnek, és általában a faágakon maradnak, ezért nehéz fotózni őket. Az etetőn nem tudtam őket fotózni soha, csak a fán.
Süvöltő:
Az etető szemmel láthatólag hidegen hagyja, a földről sem eszik. Véletlenül sikerült lencsevégre kapnom az ablakból a fa tetején, amint a tavalyi szokatlan időjárás által átvert rügyező fák friss rügyeit ette.
Egyéb zavaró tényezők:
Macskák, kutyák, autók, emberek. Ők a fő zavaró veszélyforrások. Igyekezzünk úgy elhelyezni az etetőt, hogy egyik se kerüljön a közelébe. A macska közvetlen veszélyt jelenthet a madarakra, ne állítsunk nekik csapdát. A többi csak a fotózást zavarja.
Általános tanánácsom még mindenféle természetfotózáshoz, hogy igyekezzünk megragadni az érdekes, különleges pillanatokat, ha túlvagyunk a kezdeti habitusfotókon. Az etetőnél mindig történik valami. Felszállnak, leszállnak, veszekednek, fenyegetőznek, esznek, csoportosan jönnek, bőven van mindig fotóznivaló, lehet újat alkotni.
Utolsó gondolatok a filozófiai háttérre:
Bizonyára sokak számára idegen, hogy ennyit kell alakítgatni a terepet, átverni a madarakat és ez így már nem hiteles. Nos, valóban nem az, de énekesmadarakat aligha lehet másképp fotózni, nagy szerencse vagy extrém sok idő kell hozzá. Higgyétek el, elsőre így sem lesz egyszerű JÓ képeket készíteni. A legnagyobb természetfotósok is ugyanígy csinálják csak még több időt szánnak rá, még jobb a felszerelésük és jobb terepekre is jutnak el, nem a kertben fotóznak. Ha hiteles akarsz maradni, figyeld meg, hogy természetes állapotban mit esznek, hogy viselkednek, merre járnak a madarak és AZT próbáld hiteles hatással reprodukálni azáltal, hogy a jól megrendezett környezetbe kényszeríted a madarakat ami emlékeztet a valódi természetes környezetükre. Másképp nem megy, énekesmadarat nem lehet becserkelni még 800-as telével sem. Láthatjátok a werken, hogy milyen közel voltam, ennek még a triplája is messze elmarad a madarak stresszkörzetétől, ha nem vagy jól álcázva, de az álca sem elég mert ugyan miért szállna le pont eléd, ha nem kap enni? A világ végéig fekhetnénk az erdő talaján egy álcaháló alatt, akkor se fotóznánk énekesmadarat egy darabot se jól de még tán rosszul se. Nem megy másképp, ezt minden természetfotós tudja. Egyszerűen túl kicsik, gyorsak, félénkek és ritkák.
Annyit még megjegyeznék, hogy a les és az etető részleteit nem érdemes megoszani olyanokkal, akik nem fotóznak természetet csak a képeiket látják, mert egyből századát sem fogja a szemükben érni a kép, ha megtudják, hogy nem csak úgy elindultál az erdőben és a hatalmas tehetséged láttán eléd szálltak a madarak és te zseniálisan kattintottad le pont akkor, amikor szép részen volt. A természetfotózásban laikusok azt gondolják, így készülnek ezek a képek, nem érdemes kiábrándítani őket mert csak lenéznek miatta és azt hiszik, csak te csinálod másképp és ez csalás. Mindazonáltal a természet számára nagyon hasznos ez a fajta lesfotózás mert több énekesmadár éli túl a telet.
Sok sikert kívánok mindenkinek!
Péterfi Dániel,
2009. január 4., Szentendre